Teszteld te is
kedvenc sportcuccodat
majd írd meg róla a véleményed!
Teszt írásához először be kell jelentkezned!
Adidas adiSTAR Ride 2
begun 5146 napjaTermék: Adidas - adiSTAR Ride 2
ÖsszefoglalásA remek csillapítás miatt elsősorban aszfalton való futáshoz ajánlom, különösen azoknak, akik erősen kímélni szeretnék az ízületeiket. Tempó és hosszú futásokra találták ki, de amatőr szinten félmaratoni, maratoni versenyzésre is bőven megteszi. A cipő kissé nehéz, a gyári adatok szerint 355 gramm, az általam tesztelt példány a konyhai mérlegen viszont 380 grammot nyomott.
Részletes teszt
Leesett az állam, amikor megláttam, hogy a Gépház – amelynek ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a lehetőségéért – nekem osztotta ki tesztelésre az adiSTAR Ride 2-t. Kifejezetten aszfaltra való edzőcipő, ez az, ami nekem kell. Örömöm még nagyobb lett, amikor utánanéztem a Ride 2 pedigréjének. Kiderült, hogy a párnázott edzőcipő kategóriában az Adidas csúcsmodelljével hozott össze a jó sors. A Ride 2-t a gyártó olyan neutrális vagy enyhén szupináló stílusú futóknak ajánlja, akik hetente legalább 40-50 kilométert futnak, az átlagosnál nagyobb testsúlyúak, és elsődlegesnek tartják a kényelmet, a biztos csillapítást. A testsúly kivételével – én a 183 centimmel csak 70-71 kilót nyomok - minden stimmel, ezt a csukát nekem találták ki.
Keresve sem találtam volna jobb alkalmat a Ride 2 (méret: 44 2/3) tesztelésére: mire kézhez kaptam, éppen elkezdtem a 10 hetes felkészülést a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonra. Így végül bő négy hét alatt 19 edzésen összesen 270,5 kilométert futottam benne, javarészt aszfalton és murvás úton, csapadékmentes időben. A tesztelés alatt összehasonlításképpen néhányszor két korábbi futócipőmet – az inkább versenyekre tartogatott Saucony ProGrid Triumph 5-öt és a jó öreg második generációs Nike Air Zoom Vomerót - is megjárattam. Az edzések között volt négy hosszú futás (22-30km), tempó futások és résztávozások, no meg laza regeneráló futások is, 4:25 és 6:15 perc/km közötti átlagos sebességtartományban. Tapasztalataimat igyekeztem rögtön az edzések után lejegyezni. Sajátos napló kerekedett ki belőle, amely persze utólag visszaolvasva rengeteg ismétlést tartalmaz, de azért néhány jellemző részt felidézek.
Előbb azonban néhány tudnivaló magáról az adiSTAR Ride2-ről. A nagy múltú német sportszergyártó csoport 2008 őszén dobta piacra az addig adiSTAR Cushion néven futó, hat ráncfelvarrást megért neutrális párnázott edzőcipője új változatát. Az adiSTAR Ride névre keresztelt szérianyitó modellt hatékonyabb csillapítás és egyszersmind nagyobb rugalmasság jellemezte. Az egyik fő újdonsága a háromdimenziós ForMotion sarok volt, a talp elülső részét pedig szélesebbre szabták, amivel megnövelték a cipő stabilitását. Úgy egy éve jelent meg a Ride 2, amelyben új EVA, azaz etilén-vinil-acetát középtalpat használtak, ám az előzőnél hatásosabb energiaelnyelő képességnek a Runner’s World magazin szerint 1,5 uncia, azaz nem egészen 30 gramm súlytöbblet lett az ára.
Íme egy kis ízelítő az alkalmazott technológiai megoldásokból a teljesség igénye nélkül.
- Air Mesh: átszellőző gyöngyvászon felsőrész
- adiPRENE+: a láb elülső részének párnázott alátámasztást adó, és egyidejűleg a dinamikus elrugaszkodást is segítő rugalmas anyag
- TORSION SYSTEM: fokozott hajlékonyságot és csavarodási képességet biztosító betét a lábközépnél, amely egyidejűleg a lábboltozatot is megtámasztja
- ForMotion: a sarok osztott, a szinte önálló életet élő, a talp egészéhez képest három síkban is elmozdulni képes külső rész a két egymáson csúszó műanyag lemez mozgása révén a talaj egyenetlenségeihez és a futó stílusához egyaránt alkalmazkodik, ezáltal enyhíti a láb csavarodását, a térd terhelését, egyszerre javítja a stabilitást és a kényelemérzetet
- adiWEAR: extra kopásálló külső gumitalp
Némi internetes kutakodás után úgy tűnik, hogy az adiSTAR Ride2 ára - színtől is függően – Európában 80-150 euró, Magyarországon 25-45 ezer forint között mozog. A Ride 2 az úgynevezett „neutral plus” kategóriába tartozik, azaz fő szabály szerint 80 kilónál nehezebb urak és 70 kilónál molettebb hölgyek vagy - nemre való tekintet nélkül - heti 40 kilométernél többet teljesítő futók számára javasolják. A konkurens gyártók az alábbi termékeikkel próbálják magukhoz csábítani az adiSTAR Ride 2 potenciális vásárlóit: Brooks Glycerin 8, Mizuno Wave Creation 11, Saucony ProGrid Triumph 7, Puma Complete Velosis, New Balance 1064, Asics Gel Nimbus 12, Nike Zoom Vomero+ 5.
És most következzék néhány edzésnapló bejegyzés.
1. edzés
2010. július 21. – könnyű tempó futás, 8 km, 5:50 perc/km
Az első jelző, ami a számra jön, amikor felveszem: puha. Teljesen olyan, mintha már valaki használta, betörte volna a cipőt, a GEOFIT+ habbal kipárnázott sarokrész teljesen rásimul a bokára, a lábfej ezzel szemben kellemesen tágas, szellős. Talajfogáskor elképesztően jól csillapít, főleg elől, de nem túl lágy, a talp legalábbis az agyonkoptatott Vomero után rugalmasan reagál, összességében neutrális cipőhöz képest meglepő a stabilitása.
3. edzés
2010. július 24. – tempó futás, 12 km, 5:10 perc/km
Az első gyorsabb futás, a cipő továbbra is jól viselkedik, az egyedüli gond a megfelelő befűzéssel van, a táv elején kétszer is meg kell állnom, hogy igazítsak rajta. Előjött az Adidas Supernovánál is tapasztalt apró, de időnként idegesítő probléma: a cipő osztott sarka felszedi a nagyobb kavicsokat, ami az aszfalton kellemetlenül kopog. Az oka, hogy a mozgó és a fix sarokrész közötti hézagba nagyon könnyen beszorulhat egy-egy nagyobb kavicsdarab, amelytől menet közben nem nagyon tud az ember megszabadulni.
4. edzés
2010. július 25. – hosszú futás, 22 km, 5:55 perc/km
Induláskor szembesülök azzal, hogy kissé szűkmarkúan bánt a gyártó a cipőfűzővel. Hosszabb távra készülvén hegyifutó csomót akartam kötni, de ehhez a fűző hossza nem elegendő. Érdekes, az eddigi csukáimnál, különösen a Saucony esetében inkább azon kellett ügyeskednem, hogy elrejtsem a fölöslegesen hosszú masnit. Az első alkalom, hogy vizes aszfalton próbálom a cipőt, időnként olyan érzésem van, hogy nem tapad eléggé a talp, amit egyelőre annak tulajdonítok, hogy még nincs rendesen bejáratva. Ismét összeszedek egy kavicsot, ezúttal a másik lábamon. Kezdem megszokni a cipőt, egyre természetesebb. Úgy a 16. kilométer táján veszem észre, hogy a bal lábamon kissé becsúszott a nyelv, amit először annak tudok be, hogy ott van a footpad. Még háromszor kell megállnom és kihúzkodnom. Összességében az első hét tapasztalatai alapján úgy tűnik, a befűzés az egyetlen szűk keresztmetszet. Ezzel egyébként már annak idején a Supernova esetén is meggyűlt a bajom, nekem valahogy az Adidas fűzési rendszere nem jön be igazán.
7. edzés
2010. július 30. tempó futás, 10 km, 5:00 perc/km, összesen 15 km
Talán mert először sikerül elsőre többé-kevésbé megfelelően megkötni, most érzem úgy, hogy kezdünk összeszokni a cipővel. Az erősebb tempójú edzés alatt két új megfigyelést tettem. Most tűnik fel, hogy erősebb lejtőn, amikor először a sarok érinti a talajt, nagyobb sebességnél milyen remekül csillapít a talp ForMotion sarokkiképzése. Többször is vissza kell fognom a sebességet, és ezeknél a „fékezéseknél” tapasztalom, milyen fantasztikusan amortizál a Ride 2 sarka. Kellemetlen meglepetést okoz viszont, hogy úgy féltávnál finoman csúszkálni kezd a sarkam. Nem drámai módon, de azért egy idő után zavaróvá válik ez a bizonytalanság.
9. edzés
2010. augusztus 4. résztávozás 5x2000 m 4:45 perc/km, összesen 16,5 km
Most először érzem úgy, hogy végre teljesen összeszoktunk a cipővel, elsőre sikerül jól befűzni, nincs semmi csúszkálás, és nem is túl szoros. Nem adta könnyen magát a Ride, 108 km kellett hozzá!
12. edzés
2010. augusztus 8. hosszú futás 28 km, 5:47 perc/km
Külön szót érdemel a cipő első ránézésre is feltűnően tompa orrának kialakítása. Annak ellenére, hogy a Ride 2 oldalirányban határozottan tartja a lábfejet, a lábujjaknak kifejezetten tág helyük van. Ezt a szubjektív érzetet csak fokozza a kiváló szellőzés elől, valamint az, hogy a középső, pántolt rész ezzel szemben kifejezetten szorosan rásimul a rüsztre. Nehezen tudom elképzelni, hogy a méret helyes megválasztása esetén a Ride 2 kidörzsölje vagy felhólyagosítsa a lábujjakat, még ha valakinek az átlagosnál szélesebb is a lábfeje.
15. edzés
2010. augusztus 15. hosszú futás 30 km, 5:46 perc/km
Hőség, ordas páratartalommal. Nagyon összeszokottan futunk a Ride 2 és én, problémamentesen, semmiféle dörzsölődés, nyomás. Kitűnő a csillapítás, elsősorban a lábfejnél nem tudok betelni vele.
18. edzés
2010. augusztus 20. tempó futás 10 km, 5:35 perc/km felerészt terepen
A Ride 2 könnyű terepen is megállja a helyét, a reggeli harmattól nedves füvön sem csúszik, a letaposott földúton, murván is jól érzi magát, igaz, lazább talaj esetén azért hajlamos a kipörgésre, de egy alapvetően aszfaltra kitalált edzőcipőnek ez alighanem megbocsátható. A göröngyösebb, füves-gazos terepen is meglehetősen stabil, a lábam nem csúszkál, jól tartja a bokát és a lábfejet egyaránt.
Pontozás:
Csillapítás: 5 - Az Adidas fejlesztőmérnökei már-már tökéletes kompromisszumot találtak az amortizáció és a rugalmasság között. Már az első lépésnél feltűnik a hangsúlyozott párnázottság, ami különösen élményszerű a talp elülső részén, az ember mégsem érzi úgy, mintha homokba süppedne. A talajra érkezés feszesen puha, az elrugaszkodás puhán feszes.
Rugalmasság: 4 – A Ride 2 nem versenycipő, nem a rugalmasság a legfőbb erénye, de ebből a szempontból sem vall szégyent.
Stabilitás: 5 – Ahhoz képest, hogy neutrális cipőről beszélünk, a Ride 2 stabilitása aszfalton kifogástalan. Bátran merem ajánlani könnyű terepfutásokra is, legalábbis száraz időben; sáros talajon nem volt szerencsém kipróbálni.
Kényelem: 4 – Bár a Ride 2-t rendesen felextrázták, hogy kivételes kényelmet nyújtson viselőjének, nem voltam teljesen megelégedve a szellőzéssel, a sarok és a nyelv párnázottságát pedig kissé túlzottnak találtam.
Tartósság: 5 – Úgy gondolom, 270 km után még nagyon egyben van, a talp kopása minimális, a felsőrész kifogástalan – igaz, eső és sár szinte nem is érte -, csak a technológiákra utaló feliratok dörzsölődtek le imitt-amott.
Dizájn: 5 – Annak megítélése, hogy egy cipő kinézetre tetszik-e avagy sem, merőben szubjektív dolog. Nekem a Ride 2 letisztult, sallangmentes, erőt és dinamizmust sugárzó formája és narancssárga-kék-acélszürke színe is bejött.
A tesztelt modell legjobb tulajdonsága:
Kiváló csillapítás közepes talpvastagság mellett. Külön kiemelendő a ForMotion sarokmegoldás, amelynek köszönhetően a sarok nem túl magas, nem zavarja a középtalpra érkezést, ugyanakkor bizonyos helyzetekben, például lejtőn lefelé, nagyszerűen tompítja a sarkot érő ütődéseket. Feltétlenül említést érdemel a kiemelkedő minőségű, a szokásosnál vastagabb (7 milliméteres) és igényesebb anyagok felhasználásával készült OrthoLite talpbetét is, amely nagyban hozzájárul a talp első részének komfortérzetéhez.
Több helyütt olvastam, hogy a nők elégedettebbek a Ride 2-vel, aminek az lehet az oka, hogy a női modell könnyebb és rugalmasabb, továbbá a női láb anatómiájához igazították: a lábfejnél (nagy lábujjnál) elhagyták a pántokat, és egy „bütyökablak” kényezteti a gyengébb nem képviselőit.
A tesztelt modell legrosszabb tulajdonsága:
A Ride 2-t a gyártó ára és minősége alapján is a prémium kategóriában pozícionálja, ehhez képest azonban a cipő kissé nehéz. A súlya a gyári adatok szerint 355 gramm, az általam tesztelt példány a konyhai mérlegen viszont 380 grammot nyomott. Én időnként kicsit robusztusnak éreztem, igaz, a gyártó elsősorban nálam azért nagyobb testsúlyú futóknak ajánlja, akiket ez nyilván kevésbé zavar, akárcsak a talp nem túl kiugró hajlékonysága. Egyszóval nem a cipő találtatott könnyűnek, hanem inkább én, nálam súlyosabb, ám azért nem túl széles lábú futóknak lehet ideális.
A gyártó által reklámozott 360 fokos levegőzés is csalódást keltett bennem. Vagy csak annyira túlhangsúlyozta a marketing a Ride 2 eme tulajdonságát, hogy valamiféle frenetikus élményre számítottam? A termékleírás szerint 360 fokos ventillációval kecsegtető ClimaCool ellenére a szellőzés csak a lábfejnél érződik többé-kevésbé hatásosnak, a lábboltozatot tartó középső pántolás, az esetleges fűző okozta kidörzsölődéstől védő párnázott EVA-cipőnyelv és a sarokrész annyira rásimul a rüsztre, a bokára, az Achilles-ín környékére, hogy légáramlásról nemigen beszélhetünk. Egyáltalán, a Ride 2 számomra túlságosan szorongatóan öleli körül a rüsztöt és a bokát, talán ez a cipő legnagyobb fogyatékossága. Egyszer eszembe ötlött, talán az lenne a tuti, ha a Ride 2 talpára a Vomero felső részét tennék.
Kinek ajánlom?
A remek csillapítás miatt elsősorban aszfalton való futáshoz ajánlom, különösen azoknak, akik erősen kímélni szeretnék az izületeiket. Tempó és hosszú futásokra találták ki, de amatőr szinten félmaratoni, maratoni versenyzésre is bőven megteszi.
Vennék ilyen cipőt magamnak?
Listaáron aligha, de akciósan bizonyára. Ha olyan tartós, mint amilyen jól csillapít, akkor feltétlenül megéri a pénzét. A végleges választ a kérdésre, azt hiszem, a maratoni adja majd meg. Mindenesetre biztató, hogy a felkészülési időszak félidejénél – a Ride 2-nek köszönhetően? - még nem vett elő az ilyentájt a lábszáramon menetrendszerűen jelentkező csonthártyagyulladás. Lekopogom.
Adidas - adiSTAR Ride 2 értékelése Teszt értékelése8 hozzászólás
ezt megerősítem: tavasszal vettem egy adistar ride2 w-t akciósan a dunaházban, igaz, előzetes érdeklődés nélkül , első látásra, gyönyörű enyhe rózsaszín-szürke, a legszebb futócipő, amit valaha láttam. az osztott sarok tényleg gyűjti a kavicsokat és a kis ágakat is, a női változat sarkán ezen kívül van ovális bemélyedés is, itt pl. száraz bogáncsot gyűjt a cipő, de ez biotompításnak kifejezetten jó. (a kavicsokat, kiságakat pedig otthoni terráriumban fel lehet használni)
Miután három hónap és vagy 500 kilométer is eltelt azóta, hogy a teszt elkészült, még néhány észrevétellel kiegészíteném a leírtakat.
A Ride rendületlenül teszi a dolgát, nem érzem, hogy csökkent volna a tompítás hatékonysága. A maratoni is megvolt, sikerült sípcsonti fájdalmak nélkül megúsznom a felkészülést, és nem a cipőn múlott, hogy hajszállal elmaradtam a legjobb időmtől, a szakadó esőben is jelesre vizsgázott. Később is többször volt alkalmam zuhogó esőben tesztelni; a víz hamar távozik belőle, a láb csuromvizesen sem csúszkál benne, a stabilitása nem romlik, a talp jól tapad. A nagy melegek elmúltával a cipő szellőzése is jobban bejött. Ami a tartósságot illeti, a talpa nem egészen 800 kilométer után is egyben van, a kopásnyomokból ítélve még legalább ennyit kibír, pedig zömmel aszfalton nyúzom. Meglepetésemre a maratoni előtt rendesen kikészült viszont a bal lábam egyik kisujján a köröm, igaz, nem tudtam bizonyossággal eldönteni, hogy a cipő vagy a zokni volt-e a ludas. S hogy még valami rosszat mondjak, a belső gyöngyvászon bélés mindkét lábam kisujjánál, valamint az egyik nagylábujjamnál kilyukadt, ami kissé talán korai. A külseje azonban továbbra is már-már újszerű, a kosz egyszerűen nem látszik az acélszürke anyagon. Ja, és változatlanul nem mindig sikerül elsőre jól befűznöm, de ebbe már beletörődtem. Mindent összevéve tapasztalataim alapján állíthatom, jó vásár ez a cipő, megbízható társ hosszú futásokhoz.
asterix: kösz. Amit a térdre gyakorolt jótékony hatásáról mondasz, abban lehet valami, nekem sem volt semmi panaszom a maratoni előtt, amikor nagyon intenzíven nyomtam, pedig más cipőknél korábban elő-előfordult hosszú (20+) futásoknál, hogy a végén a térdem bemondta az unalmast.
Köszönjöm a csillagozásnál a technikai támogatást (rosszul esett volna, ha azéncipőmet és a kapcsolódó tesztet pont én én leegyesezném). Most hogy még egyszer elolvastam a tesztet, az orr tényleg nagyon kényelmes, nekem egy kicsit széles is, de bütyökablakot nem találtam (igaz, nem is tudom, pontosan mit keressek:). A cipő szellőzése a lábfej első részén egyszerűen fenomenális, pl. térdemelésénél (vagy gondolom, ha vki elég gyorsan fut, ez nem én vagyok) érezni, hogy "bedudál" a szél (de az is igaz, hogy még harmatos fűben is teljesen átjön a nedvesség, vmit vmiért). Pont emiatt a szuper levegőzés miatt - tudom, hogy nem erre való, de - sokat kirándultam nyáron és kora ősszel ebben a cipőben is (nem lett tőle semmmi baja, nekem viszont nagyon kellemes élmény volt, hogy nem égett rá a lábamra egy túracipő a melegben). "A sarka nagyon stabilan fog": ez nálam azt jelenti, hogy feltörte a sarokrészem első alkalmakkor véresre, de aztán egy nyári esőben, amikor még egy 15 cm mély pocsolyába is beleléptem, valahogy betört, megpuhult (egyébként ugyanígy feltörte a lábam a szintén adi túracipőm is, ami ehhez a cipőhöz képest egy ronda zárt monstrum, de a sarokvezetése ugyanilyen: követi a sarok vonalát, és elég magasan ér véget). Remélem, jövőre belenövök ebbe a cipőbe teljesítményben is, és jó hír hogy a fenti adatok szerint még akár testsúlyban is erősíthetek:D.
A "bütyökablak" az angol "bunion window" szolgai fordítása, hirtelenjében jobbat nem találtam. Talán a bütyökvédő betét pontosabb lenne. A lényeg az, hogy a férfi változatnál a lábfejnél mindkét oldalon három-három pánt fut le a talp felé, a női verzió estében azonban a belső oldalon, a sok nő számára kritikus bütyöknél a pántokat speciális puha betéttel helyettesítették (www.youtube.com/watch?v=PHUSOlbJXz0).
Sziasztok!
Jelenleg Adidasban futok, és 3 napja nagyon fáj a bal bokám. Mintha maga a csont fájna, olyanérzés. Futás közben pedig olyan,mintha lejtene a talaj a lábam alatt és rá kéne tartanom...
Létezik, hogy 4 hónap alatt elfutottam a cipőmet????? Heti kb. 50km-t futok.
Sziasztok!
Kezdő futó vagyok, és most vettem meg akciósan az első futó cipómet (adistar ride 2 w ennek a cipőnek a női párja... ), aranyos, segítőkész eladótól.... viszont fiú vagyok és most hazaérve, a cipőre rákeresve láttam meg, hogy ez női cipő... probléma lehet, ha heti 2szer 1 órát akarok futni viszonylag gyorsabb tempóban?
potolhatatlan technologia, akciosan hozzá lehet jutni dunaház boráros tér, érdeklödni kell én 30 ezerért is láttam ott, az osztott talp meggyogyitotta a térdem hihetetlen aki sokat fut kötelezö beszereznie, én a salvationt használom azaz a controlosat, a talpbetétje is profi, most hoztam két triaxot a nike tol, és a betét felcsuszik a sarkam mögé , vicc , szép cikk kitértél a betétre is , igaz nagyvonalakba olvastam, hibátlan, megérdemelted a cipöt:)