Emlékezzünk nagyjainkra - "elfeledett" magyar kiválóságok

Érdekes cikkre bukkantam a vs.hu oldalán, a szerző több, ha nem is elfeledett, de manapság ritkán emlegetett magyar sportoló kíválóságot és nem mindennapi teljesítményüket mutatja be. Természetesen akad köztük futó is....

Talán el is felejtettük, hogy volt olyan év, amikor a férfiak közt magyar lett az év sportolója a világon. Pedig az atléta Iharos Sándor az 1954-es és 1955-ös tündöklésével a mai napig az egyetlen magyar, aki képes volt erre. Abban a két évben hét világcsúcsot futott 14 hónapon belül, 1956-ra pedig már 1500 métertől 10 000 méterig minden számban övé volt a világ legjobb eredménye. Az olimpiára azonban nem utazott ki a forradalom miatt, ráadásul a játékok után az edzőjét is elveszítette, a legendás Iglói Mihály nem tért haza Melbourne-ből. A csapások megtörték pályafutását, így 12 világcsúcsa ellenére nem tudott tétversenyen eredményes lenni. Helyette a futótársa, Rózsavölgyi István (Iglói másik tanítványa) jutott el a dobogóig: a hétszeres világcsúcstartó 1960-as római bronzérme (1500-on) a mai napig az egyetlen magyar futóérem az olimpiákon.

Manapság a futóink helyett inkább az ultrafutóink érnek el kimagasló eredményeket, elég a hússzoros Ironman-világbajnok, legutóbb a világ legkeményebb versenyén harmadik Szőnyi Ferencre gondolni. Nem meglepő, hogy egy kevésbé ismert világrekord tőlük is bekerült a gyűjteményünkbe, Sipos István 2000-ben, 41 éves korában állította fel a pihenőnap nélküli futás világcsúcsát. Ekkor 264 napig futott, és 20 204 km-t tett meg, közben érintette Magyarország összes települését. Sipos emellett a 2000 és az 5000 kilométer, illetve az 1300 és a 3100 mérföld világrekordját is megdöntötte még 2000 előtt, a legendás Spartathlont – 246 kilométeres verseny Athén és Spárta közt – négyszer teljesítette.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: vs.hu