Edzésleírás
22. Extrememan Nagyatád - Futás
Az előzetes terv az lett volna, hogy az elején direkt picit lassabban kezdek (6 perc/km) majd utána gyorsítok 5:20-5:30 közé, de már az induláskor éreztem, hogy ez nem fog menni.
A meleg hatására felülírtam a terveket. Úgy voltam vele, hogy nem baj milyen lassan, de ha lehet folyamatosan fussak. Az első 4 körben nem is sétáltam bele egyáltalan. 6:00-6:20 közötti tempót tartottam, de a . kör végére kicsit belassultam és bár nem éreztem magam rosszul, a következő két körben elég sokat sétáltam.
Mivel innentől kezdve lekerült rólam a teher, hogy jobb időt próbáljak menni a tavalyinál, így innentől kezdve már egész élveztem a dolgot és egész gyorsan is eltelt a dolog.
A végén azért arra figyeltem, hogy 12 órán belül beérjek, sőt a végén már picit gyorsítani is próbáltam, hogy 11:50 belül legyen.
A célba Anettal és Pixie-vel együtt futottunk be! :D
Bár lehetnék csalódott, hogy gyakorlatilag minden számban rontottam tavalyhoz képest, de mégsem érzem magam letörtnek. Idén sem érzem, hogy kiadtam volna magamból a maximumot, de immáron 3x Ironman vagyok! :D Ráadásul az idei rosszabb időmmel jobb helyezést értem el, mint tavaly, így ez valamelyest kárpótol!
Hogy jövőre mi lesz azt még nem tudom. Nagy valószínűséggel jövőre nem indulok Ironman versenyen. A következő évben a futásra és az úszásra akarom helyezni a hangsúlyt, valamint a táplálkozásom megreformálására. Ha valaha újra Ironmant fogok csinálni, akkor már szeretnék tudni úgy futni, hogy ne legyen kérdés a 4 órán belüli maraton.
Össz időm: 11:49:50
Kategória: 12./49/57/60 (helyezés/célba ért/elindult/nevezett)
Férfi: 90./457/522/540
Abszolút: 94./482/556/570
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
04:51:05 | 42.2 | 06:54 | 8.70 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Gratulálok! Ebben a melegben csak nagyon kevesek tudtak jobb időt menni az előző évinél. Ez a verseny körülményeinek nehézségét mutatja! 35 C fokban már olyan érzékennyé változik a szervezet, hogy semmiben sem lehet biztos az ember.
Csak gratulálni tudok Miki ! Meghajlok kitartásod előtt !
Gratulálok!
Gratulálok Miki! Kívülről úgy tűnt, hogy könnyebben megy a futás, mint tavaly.
Gratulálok!!!
Gratulálok mégegyszer. Ha nem indulsz jövőre, akkor is lesz kiért izgulnod..:) és abban az eredményben is sok munkád fog feküdni:)
gratula, de Lalival ellentétben szerintem inkább cselekedj úgy, ahogy írtad. egyáltalán nem gond 1 év "pihenő", de ha kívülről egyszer végignézed az egyéni rajtot úgyis rájössz, hogy legközelebb muszáj újra ott állnod :)
Gratulálok Miki! Nagyon jól látod a fejlődési irányokat, de remélem még meggondolod Magad az indulással kapcsolatban! :)
Szép időtök volt...
Ez negy nagyon meleg nap volt. Gratulálok.
Gratulálok te is hős voltál !!!!!!
Amatőr 4438 napja
Gratulálok!
Sok sikert az új elképzeléseidhez - legyen ez a siker útja!