Edzésleírás
Szezonzáró maraton a siófoki K and H félmarcsi pélyán 4 kör. Mindig szerettem volna kipróbálni, hogy ezen az emelkedők nélküli pályán vajon milyen lenne egy maraton, ahol a félmarcsik rendre jól sikerülnek. 2-3 fokos taknyos szaros szitáló "esős" nyirkos idő volt, ráadásul az első két körben még egy kicsit kellemetlen szél is volt, valahogy mindkét irányból, de szerencsére a második felére leállt. Sajnos nekem ez már kellemetlenül hideg volt, és rögtön az elején éreztem, hogy nem úgy mozog az izomzat és az izületek. 4:20-as tempót terveztem az első felére, de már a harmadik km 4:24 lett, viszont beálltam erre a 4:23-25 közötti tempóra amit a 23. km-ig szinte tűpontosan hoztam ami jónak ígérkezett. Onnét viszont sajnos elkezdtem lassulni egészen 4:45-47 körülig egy becsúszot 4:50-es km-el, majd az utolsó 3-at behúztam fokozóra. Mehetett volna sokkal jobban is, de valahogy nem igazán ment a sebesség. viszont (és ez majd holnapra kiderül) nem igazán maxoltam ki. Most nem akarok a versenykörülményekre kitérni, hogy az még mennyit hozhatott volna, de ami biztos, hogy 10-12 fokban ezen perceket tudtam volna javítani. Azért nagyon jó kis futás volt. 5km-k (21'38", 22'07", 21'53", 22'09", 22'56", 23'22", 23'38", 23'59"). 10'37" a maradék 2,37km a féltáv 1:32:41 volt. A frissítéssel némi fennakadások voltak. 10, 15, 20, 25, 30, 35 km-nél voltak betervezve. A család segített ebben műanyag poharakban, megkértem hogy melegítség meg az italt. Az első 10km-nél lett volna de olyan forró volt, hogy leégette a torkom, így nem tudtam meginni, helyette visszafelé 12.5km-nél sikerült inni valamit és itt felborúlt az egész. A 15-nél kimaradt, a következő 19-nél volt, majd 25, a következő félreértés miatt kimaradt, majd az utolsó 32km-nél. Az összesen 4 a tervezett 6 helyett.
vaporfly