Edzésleírás
Budapestman, rövidtávú OB, futás
második depóm 50mp-vel a 3. idő volt amatőrben. futás eleje még nehezen esett, de a fordítótól már rendben volt, és kezdtem felmérni, ki-merre. Tóth Gábor kb 1p-cel előttem, Vázsony ugyanennyivel mögöttem. a helyzet 1 kör múlva is változatlan volt, betoltam a gélem is, így kezdtem készülni a hajrára. a 2. kör 2. fordítójában viszont láttam, hogy közelít Vázsony, majd pontban 7 km-nél utol is ért. eddig a pontig még tudtam futni a 4 perceseket, itt viszont ahelyett, hogy fokozni tudtam volna a tempót, mint Velencén, pont a fordítottja történt, nagyon megzuhantam. innen már a 4:20 is nagyon fájt, és a bal combom is be akart görcsölni, pedig eddig nem volt gondja futáson. az uccsó 3 kili így kész szenvedés lett, és végül messze elmaradva a 40en belüli futóidőtől 2:08:46-tal értem célba, az amatőr OB-n 12., korocsoportos OB 4. helyén.
összességében inkább vagyok csalódott, mint elégedett, sajnos a futásom Kenese/Velence óta teljesen összeesett, nem találtam magam. úszás és bringa pont úgy ment, ahogy tervezve volt, a futás viszont nagyon messze volt az orfűitől. 39 perces futóidővel még az ezüst sem lett volna messze, de a végére annyira szétestem, hogy még a 40perctől is jócskán elmaradtam. verseny előtt egyébként a 4. hely volt a realitás, ez pedig meglett, de azért van bennem hiányérzet.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:41:09 | 10 | 04:07 | 14.58 | 0 | 0 | 181 | 175 |
zozo.m 2591 napja
Gratulálok!
Elég meleg volt valóban, főleg ezt megfejelendő, hogy a városligetben. A következő jobb lesz, érzésre is.