Edzésleírás
Végre egy nyugodt nap, amikor nincs munka, apám naptárját is megcsináltam, már szerdán átadtam neki:-)
5 kilométernént emelem a távot a 32 kilométerig. Kettes szint most.
Keszthely- Hévíz- Egregy-Hévíz-Felsőpáhok-Alsópáhok-Hévíz-Keszthely
Kb 10 kilométernél bementem a hévízi Coop-ba, ahol sajnos nem volt banán (pedig csak futás közben eszem, mert különben nem szabad!), szóval napraforgómagot vettem és vízet, aztán nem tudtam kibontani a magot, így visszamentem a boltba segítségért. Mimndezt 8 perc alatt adtam elő, durva, de benne van az időben:-)Víz felét ott helyben megittam, másik felét kortyolva 4 kilométeren át.
Felsőpáhohokon szerettem volna új utat találni Alsópáhokra, de sajnos nem sikerült, ráadásul egy rendőrautó is ott cirkált a földes úton, gyorsan fordultam, mert a nagyfokú rendőri jelenlét mindig hullát sejtett.. Szerencsére ezuttal nem futottam be semmi ilyenbe...
Jó volt, gond nélkül ment. Már május óta nem jártam errefele (és nem futottam hosszút Plitvize óta), úgyhogy most örülök, hogy szépen a helyén van minden és talán-talán lesz egy szép maratonom a rövid felkésuzülési idő ellenére! A súlykontroll most nagyon fontos.
62.3 kg
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:06:35 | 10.55 | 06:19 | 9.51 | 0 | 0 | 0 | 151 | |
00:08:17 | 0.1 | 01:22:50 | 0.72 | 0 | 0 | 0 | 107 | |
01:13:46 | 11.35 | 06:30 | 9.23 | 0 | 0 | 0 | 144 |
Dóri! Kezdem azt hinni, hogy kaszinózni jársz, nem futni. Én futáshoz se telefont, se pénzt nem viszek, de ha lenne nálam, sem boltoznék, de ez én vagyok....
Ezek szerint holnap (vasárnap) nem vagy vevő délelőtt egy Nagymező-Vállus-Nagymező turnéra? Pedig a tesó nagyon készül! Ha hezitálnál, gondolj a csülökpörire, amit meg kell érdemelni! :-)
Kalandos futás :) Hát persze, hogy szép maraton lesz. :) Egészségedre!
ikerkaszat 2867 napja
22 kilométert nem egészséges víz és kaja nélkül lefutni, cipekedni utálok, így viszek magammal pénzt. Telefont soha!