Edzésleírás
Optivita Tata, Cseke-tó.
Úgy tűnik, ezt a 95 körüli eredményt stabilan hozom, de az a fránya 100-as még várat magára.
Eredeti terv szerint a pálya a tó körül ment volna, de pár nappal a verseny előtt az út egy részét felszórták friss murvával. Biztos merő jószándékból, csak éppen abban futni nem lehet. Így aztán az Ironteam módosított, főleg az aszfaltos rész maradt, ide-oda futottunk. A két végén a fordítók kis hurkok voltak, az egyik az említett murvás rész, a másik pedig földút. Hát elég nemszeretem pálya volt. Az említetteken kívül valahogy az volt az érzésem, hogy folyamatosan alattomosan emelkedik, a lejtőt viszont csak a földutas visszafordítónál lehetett érzékelni. Azt viszont szerettem, hogy szembefutunk egymással, lehetett bíztatni a többieket, inteni, összemosolyogni.
Számomra szinte végig küzdelmes volt, kb. a 15. kilitől a végét vártam. A köridőket nézve kb. az 55. kiliig a futásos kilik 6.30 - 7.00 között voltak, a frissítéssel és technikai szünettel kombinált körök hosszabbak. Az első 6 órában szinte csak a frissítésnél sétáltam bele, utána azonban a murvás fordítót (ill. a mellette kitaposott ösvényt) is gyalogoltam. 80 km-től viszont már nyűgösebb voltam, előfordult, hogy fél kört is bandukoltam.
És még néhány gondolat:
- a segítők most is fantasztikusak voltak, 2 srác a pálya közepén állva szinte végigüvölötték a 12 órát, folyamatosan bíztattak
- a verseny második felében félelmetes bulihangulat kerekedett a versenyközpontban, szuper zenékre táncikáltak, nem is akartam továbbmenni
- szerencsére szinte a pálya teljes hosszában lehetett hallani a zenét, ezt nagyon élveztem
- a bal kézfejem totál feldagadt, alig tudtam ökölbe szorítani, az általában lötyögő gyűrűim szorították az ujjaimat
- kajailag elég macerás volt a dolog, minden ettem, ami a frissítőasztalon volt, de valahogy semmi nem volt jó, semmit nem kívántam (legjobb a dinnye és a CG volt)
- volt 2 esküvői fényképeszkedés is a parkban (gondolom, örültek nekünk)..... láttatok már bagózó menyasszonyt? undorító
- és persze gratulálok minden futónak és köszönöm a szurkolást, a közös futást
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
12:00:00 | 94.16 | 07:39 | 7.85 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Gratulálok én is!!! Eljön az a 100 hamarabb mint gondolnád.
Gratulálok!
Nagyon szép ez a 96 is, de legközelebb meg lesz az a 100! Nagy gratula!
Mi a bajod a bagózó menyasszonnyal? Nem 100-as? Te sem! De Te leszel!
Ahha, szóval ezért volt ez a nagy csend a múlt héten, így már értem. Csak gratulálni tudok, a százas meg be fog érni, amint betonkemény lesz az alap. Na az ütős lesz, alig várom :)
Mozgasd többet a kezed, nekem hosszú túrákon szokott a lógás miatt.
nagy gratula Erika!
No, most már legalább tudom , miért módosult a pálya. Gratulálok!!
Gratulálok.
A 95-től már nincs messze a 100, legközelebb biztos meglesz. :)
Gratulálok!
Kecskeméten megcsinálod! :) Bízz bennünk! :)
Gratulálok!
Gratula! Ügyes voltál!
Ez a pálya nekem sem lesz benne a 'top' kategóriába...de egy szóval is tudom jellemezni: sz@r volt.. ;) :)
De igazából rajtad nem fogott ki..szerintem..és a 100 is meg lesz hamarosan, Kecskemétre tippelem... :)
Esküvői fotózás nekem is volt a Cseke-parton, de futás azé' kicsit több, no nem 95 kili....
Nagyon klassz vagy! Összejön a százas is nemsokára! Gratu!!! :-))
ez így is Szuper!!!
a bagó mindenki szájában undorító... :-)
Gratula!
Gratulálok!!
grat Era, piszok stabil vagy! a 100 meg úgyis meglesz :)
Gratulálok! Meg lesz az misztikus 100-as :) Gratulálok!
Gratulálok!!!
Gratulálok Era!
Nagy gratula, lehet nehéz lesz azt a 100-s falat áttörnöd, de tudom sikerülni fog, viszont abban nem bízom,hogy ilyen melegben fogod megtenni, várjuk ki a nyár végét.
Puszi!!!
Nagy-nagy gratula !!!
Gratulálok Era! Szép volt :-)
Már nincs messze az az 100...
Gratulálok a csodás futásodhoz! egs. :) és jó pihit.
Eljön annak a 100-nak is az ideje, biztos vagyok benne! Gratulálok, szépen mentél! :)
kincsoo 3746 napja
Gratulálok!!! ügyes, kitartó, erős vG