Edzésleírás
Optivita Székesfehérvár.
A Forralt borvidéken lesérült vádlim javulgatott, de 2 hete nem futottam. Plusz egy hete mandulagyulladásom van. Az erre kapott antibiotikum viszont kikészítette a bélésemet. Naszóval minden adott volt, hogy NE induljak az Optivitán.
Viszont részt szeretnék venni a sorozat összes állomásán, plusz azért is fontos volt ez a verseny nekem, mivel 1 éve itt futottam az első 12 órásomat. Még a helyszín is összejött, mivel idén sem a Halesz parkban került megrendezésre a verseny.
Azzal az elhatározással indultam el, hogy az első, legkisebb jelzésre kiszállok. Tulajdonképpen az is benne volt a pakliban, hogy 1 kört futok. A 100 kilis tervet már elengedtem, és a 12 óra végigfutását is.
Indulás előtt jó adag Perskindol és kompressziós zokni a vádlinak.
Legnagyobb meglepetésemre meg sem nyikkant a vádli, simán tudtam futni. Az első 10 kilin Évával futottam, jó kis rokipáros voltunk, ő a térdével küzd. Aztán egyedül maradtam, még inkább lassítottam a tempót, igyekeztem nagyon laposan, vádlikímélve futni.Folyamatosan előzgetett a mezőny, de ez így volt rendben. Nem siettem sehova, ráérősen frissítettem.
Aztán 26 kilinél egy icipicit feszülni kezdett a vádlim. Simán tudtam volna szerintem futni, tehát tényleg nem volt nagy gond, de jobb a békesség alapon inkább a kör befejezésekor kiszálltam.
Nem élem meg kudarcnak, sőt, kifejezetten örülök, hogy legalább ennyit tudtam futni.
Futi után Pali kb. fél órát masszírozott, jól megszadizott. Plusz hétfőn megyek az itthoni masszőrhöz, aztán pihentetem tovább, hogy márc. 20-ra a bszm-re teljesen rendben legyek.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
03:11:25 | 26.91 | 07:07 | 8.44 | 0 | 0 | 0 | 0 |
örülök h egész jól ment!:D ha 26km-t bírtál tünetmentesen akkor ez már kb teljesen rendben van! :) sztem már tudsz vele edzeni rendesen, mibe fogadunk :)
Szép volt Erika!
Gyúgyulj meg hamar és irány a pálya... :)
Köszi a képeket...a legjobbak... :)
És megtaláltam! Perskindol!!! De jólesett! Majd a balcsi után még rokipárosozzunk :D :D :D
Gratulálok. Jól döntöttél! Gyors gyógyulást!
Mindig is okosan döntesz "krízis" helyzetekben, a böszme így biztos, ma ez pedig szám lett:) Grat !
Uralod a helyzetet, így kell! Gratu!
Nem követtelek, bocs, de valójában mi történt a vádliddal? Húzódás?
Jobbulást!
Gratula ! Főleg a döntéshez !!
Nem mertem megkérdezni indulsz-e.....
Örülök, hogy okos voltál!
Hamarosan találkozunk!!! Addig dobj be mindent a gyógyulásért!
Én ezért nem is kérdezgettelek,hogy mi van,mert sejtettem,hogy inkább hosszútávon gondolkodsz! :)
Ez meg egy jó edzésnek elment! :)
Gratulálok, gyógyulj, vár minket a Balaton!!
Okosan versenyeztél, és jól döntöttél. Gratula a távhoz, és mielőbbi teljes gyógyulást!
Köszi a képeket és jobbulást a vádlidnak.
okos voltál...bár a Pali szadista nem masszőr :-)
Gratula!
Ez most így volt jó , helyesen döntöttél. Vár ránk a Balaton !!!
Gratulálok!! Csak ez az egy racionális döntés lehetett!!
Tudni kell jól dönteni!
gratula!
Tali a BSZM-n.. :)
Gratulálok! Gyógyult hamar!
Gratulálok, az eredményhez, a döntéshez, kitartás a gyógyuláshoz!
Szépen mentél, jó döntést hoztál, hogy nem erőltetted tovább. A BSZM-re minden rendben lesz! :)
Jó hosszúra sikeredik a vádlid rendbe jövetele. Bár 2 éve megtapasztaltam, hogy egy vádli sérülés 2-3 hét is lehet míg rendbe jön. Jó döntés volt, hogy érzésed ellenére nem folytattad. Remélem most már teljesen rendbe jössz. Jobbulást!
Ügyesen csináltad, én is kiegyeznék ennyivel.
Gratulálok! :))
Jó döntést hoztál, gratula ahhoz is, a futáshoz is.
Gratulálok!
Gratulálok Era,és örülök,hogy jól döntöttél,nem kockáztattál a teljes gyógyulás most a legfontosabb.
Sztem jó döntés volt!! Majd legközelebb felszeded az asztfaltot is..
Jól döntöttél!
Gratula, és gyógyulj meg!
Nagyon fasza döntés! Ezt így kell, okosan. Ha már elindultál :-)
Gratulálok! 21 -én találkozunk remélem :)
Gratulálok!
Kicsi 3853 napja
Jól döntöttél, ilyen egy okosan versenyző futó!
Jó regenerálódást és hajrá a BSZM-en!!!