Edzésleírás
OptiVita 6 órás OB Velence.
55-ért mentem. Saját mérés szerint 57 lett, de a hivatalos kb 56 km (ahogy meglesz, majd javítok). MIndenképpen PB :-)))
A korábbi hosszú futásokhoz képest kisebb mértékű volt a lassulás az idő előrehaladtával.
Részidők: 10 kili 58 perc, 20 kili 2 óra, 30 kili 3 óra, maraton 4:20.
Végig erős voltam fejben, nem sokat vacakoltam a frissítéssel (értsd: nem alibiztem), csak a frissítéseknél sétáltam röviden, és csupán 2x tartottam technikai szünetet.
Az időjárás jól indult, néha még a nap is ránk mosolygott, csak időnként jött egy-egy kisebb eső, aztán fél órával a vége előtt leszakadt az ég, mindez viharos széllel kísérve, szarrá áztunk :-)
Összetettben végülis 3. lettem. Nem mondom, hogy nem örülök, hogyne örülnék... Viszont tudom, hogy ez csak azt jelenti, hogy én ott voltam mindegyik fordulón 12 órában, tehát tudtam gyűjteni a kiliket, messze nem vagyok én ilyen jó futó. De nagyon élveztem végig a versenyeket, kicsit sajnálom is, hogy vége, bár most egy kis pihenésre nagyon vágyom :-)
update nov. 6: Barnabásnak jeleztem, hogy a törtkörrel valami nem OK, én kb. 2/3 részéig jutottam az uccsó körnek (ahogy a garminon is látszik), a lejtő előtt álltam meg. A hivatalos eredménylistában törtkörnek 0,081 km szerepel, a teljes táv így 55,281 m, pedig ténylegesen kb. 800 méter lehetett a rajtkapu után megtett táv. Sajnos az a helyzet, hogy a szétázott papírokon rosszul látszik az adat, ezért hivatalosan nem tudják módosítani. Szomorú vagyok :-(
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
06:00:00 | 55 | 06:33 | 9.17 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Gratulálok a dobogóhoz Erika!
Kemény menetek vannak mögötted... :)
Ui: ...ez a méricskélés meg...hááát elég gyenge lábakon áll...
Gratula!!! És igenis futni kellett ahhoz a harmadik helyhez, nem is keveset! Én már csak tudom, alig tudtalak tartani a végén ;)
Ja, és külön gratula ahhoz, hogy novemberben tudtál PB-t futni, ennyi verseny után!!!
Remélem jövőre is találkozunk!
Gratulálok az egész sorozathoz!
GRATULÁLOK !!! Az egész éves munkádhoz + mindenhez :))))
Gratulálok, óriási vagy! Egész évben fantasztikus futásokat produkáltál, ami a tiéd, az a tiéd!
Na jó,de ha 6 óra alatt megy az 55 kili,akkor jővőre 12 óráson sima 110 kilit kell futnod,és ez a jó hírem számodra! :)
Gratulálok, nagyon jól mentél! Nagyon durva évet tudhatsz magad mögött, legyél büszke arra a 3. helyre, mert keményen megdolgoztál érte! :)
Már hogyne lennél jó!? Sőt !! Gratula a szép teljesítményhez, jó pihenést, aztán jöhet a folytatás !!:))
Gratulálok az egész éves remek teljesitményedhez.
Nagyon nagy gratula Neked, és örülök, hogy személyesen is találkoztunk! Szuper helyen végeztél, igen, megérdemelted, hisz szépen szaggattad az aszfaltot, hisz figyeltelek:-)
Gratulálok, hú micsoda pazar eredmény már megint! A 3. helyhez főleg nagy gratu, megérdemled!
Gratulálok! :)
Gratulálok Erika! Nagyon szép évet zártál, megérdemled azt a dobogót!!!
Gratulalok! Szep szezont szepen zartal, PB, dobogo, ahogyan kell :-). Szuper!
Gratulálok az egész évhez!!!
Gratulálok!!!!! :)
Gratulálok!
Ne magyarázkodj, aki ott volt ott volt, aki nem meg nem. Te voltál és toltad, ez lett az eredmény.
Nagyon örülök neked!
Gratulálok !
Gratulálok...Szép menet volt!!
Gratulálok !!!
Messze jó futó vagy!!!!!!!!!!!! Ne írj ilyet hogy nem. Még lesz ez jobb is :)
Nagyon ügyes vagy Gratulálok!!!!!! :)
A Harmadik helyet nekem ne magyarázd!:) Gratulálok!!
Neámmá mentegetőzz,hogy te mindent végigfutottál,amit csak lehetett....:-)))
Most majd ha téli álmot nem is alszol talán kicsit pihensz...:-)
Gratulálok a dobogóhoz!
Hűazannya! :)
Nem kell szerénykedni, és a részletekkel foglalkozni, a végerdmény a lényeg!
Minden elismerésem az egész sorozatért! :))))
Megdolgoztál a harmadik helyért! Megérdemled! Gratulálok!
Vézsével teljesen egyetértve, itt is nagy gratula !!!
szívből gratulálok, jó pihenést :)
pfff, nem semmi évad! Gratula!
Verseny van jövőre is Kisasszony :) Idén megtetted a magadét, betetted a távba, amit bele kellett tenned, úgyhogy minden tökokés :)
Gratulálok ! Büszke vagyok rád !
Ha egyenletes tempót mész az nem jobb? - kérdezem innen a fotelből :)
Nem kis dolog folyamatosan jó formában tartanod magadat! Gratulálok! :-) Jó pihit!!!
Gratulálok !! A harmadik hely az harmadik hely nem kell azt megmagyarázni :-))Nagyon nehéz sorozat ez kalap emel aki ezt végig csinálta!! Még egyszer szívből Gratulálok !!
Gratulálok Era a maihoz is és az egész sorozathoz. Komoly teljesítmény volt, és igen, jövőre folyt. köv lesz, ha jól sejtem :-)
Nagy nagy gratula, ismét szuper voltál! A 3. helyért pedig igenis megdolgoztál, büszke lehetsz rá!
Most egy kicsit pihensz, aztán jövőre kezdheted elölről! :-)
Esőben futás lesz,én szóltam előre :)
Hajrá!
Eperszem 3974 napja
Gratulálok, hihetetlen szép éved van, csak lesek, nem semmi vagy!!!