Edzésleírás
Jaaaj, ez most megint nagyon jó volt. Rég vágytam már ilyen langyos őszi estére, mint a mai, amikor még az sem zavar, ha nem megyek ki a délutáni csoda napsütésbe.
Sima Árvizi emlékmű oda-visszát futottunk Zolival, az első km lett is vagy 6:26. Ha ennyi, hát ennyi, gondoltam, de aztán csak gyorsultunk. Pláne, hogy a rakpart előtt megelőztünk egy csajt, aki beállt a mi 6-os tempónkbe és ott trappolt mögöttünk. Amikor az Árvizihez értünk, mondtam is Zolinak, hogy álljunk meg, ekkor azonban a csaj, amikor elment mellettünk, megköszönte az iramfutást. Hát, marhára szívesen, de Zolival azt beszéltük, ez így elég idegölő, amikor az ember sarkában futnak. Na, de mindegy, amíg ez a legnagyobb bajunk.
Visszaúton Zoli kicsit rágyorsított, én szeretném a pihi hetet funkcionálisan alkalmazni (noha nem zárkózom el azelől, hogy csütörtökön picit iramjátékozzunk), szóval csak lazáztunk.
Majd pedig innen kb. 1200 méterre össefutottunk egy ismerős párral, akik két kicsi gyerekükkel voltak kinn. Velük beszélgettünk egy kicsit, ez is jól esett. Jó volt na, most megint kicsit kerek(ebb) a világ :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:42:16 | 7 | 06:02 | 9.94 | 0 | 0 | 0 | 0 |