Vivicitta: 4:20-as első kili, sokáig 4:00-ások, majd 10km-nél 39:33 (pb) volt az állás, 7:33-as utolsó 2 kili. ---> az elejét jól elszúrtam, a vége a kb tervnek megfelelően zajlott.
A részletes adatok megtekintésére csak az edzés tulajdonosa jogosult!
Az ilyen méretű tömeg elég futhatatlan számomra. Ráadásul nem fértem be az 50percen belül zónába, csak az '50-1:00-ba sikerült beevickélni, de végig előztem a táv során, az első 4km-en viszont kivételesen sok embert kerülgettem.
Ámde kiosztottam magamnak a képzeletbeli (?) genyó-díjat is, mert bár én sem szeretem a célegyenesben való előzést, de velem mindig eljátsszák a dolgot, úgyhogy most én sprinteltem le valakit a végén, az atlétikai pályán (főleg amiatt, hogy pályáról volt szó:). Ámde: nem szoktam tudni versenyen jót véghajrázni, de ez most majdnem tűrhető sprint lett (az én mozgáskultúrámhoz képest). Idén meg mintha tendencia lenne a táv végén való jelentősebb gyorsulás (pl a sárvári fm-on az utcsó 3kili 3:50-en belüli volt)
Egyre kíváncsibb vagyok a májusra és a hónapon belül tobzódó 5km körüli versenyekre... Érzem, hogy nem fogok örülni nekik:)
Aztaaa! Gratulálok! Pedig Te még előrébb mentél a rajtban. Én 3 kiliig előzgettem, nem volt egyszerű! Örülök, hogy összefutottunk (legalább a verseny előtt)
nada(m) 6473 napja
Zilaci: is-is:)