Most, hogy egy kellőképpen hatásvadász, és trendi címet adtam, akár be is fejezhetném az írást, depedig.

Szóval, az úgy kezdődött, hogy (Hauanita reklamált, hogy blog) (Pen írt, hogy térdorvos) (kösziköszi!) hogy másfél hete pénteken cipőt húztam (kváziújat, Salomont, pirosat, xt-t, egyszervoltrajtamot) és elindultam terepfutni. Búék 20, mint útvonal. Megszokott. Idén alig futottam (úgy általában). Most pedig csak fél literes kulacs. Nem zavar. Haladok. 

Felfelé, mint egy lyukas kávéfőző (hangra. érzésre. érintésvédelmileg.), lefelé, akár egy leszakadó lift (félre!). Fáradt.

Eddig 1:54:50 volt a legjobb. Erre futottam (elsőre idén) egy 1:49:45-et. Hahh. Ennyit ér, ha másfél hónappal azelőtt négy bölcsességfogtól butítják el az embert? (mintegy hirtelen.) 

Keresztedzésként vasárnap 12óra, de nem Veszprém. Nyomda'! De nem a tempót, a helyszín. Hátfáj.

Biztos csak véletlen az előző idő. Kedden újra terep. Újra Búék 20. Ugyanúgy 20km, ugyanúgy 890m szint. Kicsit saras. Csúszik. Bizonytalan. Ferenc-halmon a disznó meg süket. 8m-ről csak észrevesz. Ijedünk. Most-nem-annyira-fáradt. Erős szél, hó arcba (de a frizura.). Idő: 1:43:59. Ezt így hogy?

Pénteken újra, nem mehet ez így tovább. Éhes. Fáradt. Terep viszont jó. Piroscipő, rajt!

1:40:56. Én meg nem merek most újra kimenni.

Tehát most így. Keresek egy pályát, hátha ott is történnek csodák, főleg, hogy idén még nincs 300km-em.