Budapest Nemzetközi Maraton

2010. szeptember 26. eddigi legnehezebb futásom napja, a Budapest Maraton. A reggeli készülődés alatti izgalmat nem is annyira maga a táv lefutása okozta, hanem az időjárás. Futottam már nem egyszer ilyen hosszú távot, de esőben még sosem.  Bevallom nehezen találtam ki, hogy ilyenkor miben érdemes futni, és az egészet még az is nehezítette, hogy meg voltam fázva, így próbáltam ennek megfelelten felöltözni, de azt hiszem a végén végül jó ruházatot választottam, technikai pólót és rá egy vékony futódzseki mellény részét.

Otthonról elindulva már szemerkélt az eső, és mire kiértem a Vársoligetbe, már szépen esett is, pedig egyáltalán nem lakom messze, kb. 8 perc séta.

Mivel még nem futottam esőben nem tudtam, hogy ilyenkor mi fog történni, talán várunk, amíg eláll az eső, de semmi hasonló nem történt. Miután a speaker bemondta, hogy mivel esik ezért a fölösleges rétegeket vegyük le magunkról, mert az csak beszívja a vizet és nehéz lesz, fölösleges cipelni magunkkal, így beálltam a többi futóhoz a rajtsorba, és elrajtoltunk az esőben. (Azt hiszem itt meg kell, hogy jegyezzem, nem csak azért nem futottam még esőben, mert eddig nem volt rá alkalmam, hanem mert nem igazán szeretek elázni, így inkább kerülöm ennek lehetőségét is.)

Az első pár kilométer nem is volt rossz, laza tempóban kezdtem, mivel nem igazán tudtam készülni erre a versenyre, nem akartam kifutni magam az első kilométerekben. A nagy tömegben még egy ismerőssel is sikerült „összefutnom”, pár szót váltottunk is, de aztán mindenki folytatta a saját tempójában a futást.

A ruha választása kezdetben nem bizonyult szerencsésnek, eleinte melegnek tűnt, hamar kimelegedtem, viszont a mellény a későbbiekben a rakparton a szél ellene nagyon jó volt.

A Lánchídon átfutva egy kis esőt is kaptunk a nyakunkba és még a széllel is meg kellett birkózni, mégis a táv első fele nem ment olyan rosszul, egy kis erőt adott az is, hogy útközben a szurkolók között voltak ismerős arcok.

 25km-nél az idő már egyáltalán nem tetszett, volt, hogy fáztam is, már nem volt rajtam száraz ruha, a cipőm és vele együtt a zoknim is vizes volt már, mert sikeresen megtaláltam a pocsolyákat az úton.

 A megpróbáltatások is innen kezdődtek, a combom kezdett merev lenni a szélnek és az esőnek köszönhetően a kézfejem is nagyon fázott, a frissítőknél a banán és az izotóniás ital volt az első, amihez oda léptem, mert mintha kezdtem éhes is lenni, pedig rendesen ettem a maraton előtti napokban, pizza szombaton + 1-2 szendvics:) Később az egyik frissítőnél kóla is volt, ami nagyon jól esett:)

Visszafele a Lágymányosi hídtól ismét erősebben kezdett esni, úgy csurgott az arcomról a víz, mintha zuhany alatt álltam voltam. Még az is megfordult a fejembe, hogy be kéne állni a híd alá, vagy valami fedett részre, megvárni, míg kicsit alább hagy az eső, de szerintem ez csak nekem jutott eszembe, mert az előttem haladó futók csak futottak, és futottak, és lehet furcsán néztem volna ki, ha egyedül beállok egy kapuba. :) Aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy tudnék a legrövidebb úton haza menni, mert már elegem volt az esőből, elegem volt abból, hogy minden ruha vizes rajtam. A talpam is kezdett fájni, ahogy a víz miatt felpuhult. Persze, ahogy azon gondolkodtam, hogy menjek haza, közben haladtam, telte az idő fogytak a méterek, mire hazaérnék, már a testvérem sem lenne otthon, és lakás kulcs híján, nem maradt más, mint futni, mert tudom, hogy az én tesóm ott vár rám a célban, meleg ruhával:)

Futás közben az időt nem is néztem igazán. Szerettem volna 4 óra alatt lefutni, ( ha tavaly sikerült, akkor idén miért is ne ) és 21km-ig jól is ment minden ehhez, de utána már éreztem, hogy sajnos nem lesz meg ez az idő, és inkább nem is néztem, nem kellett a fölösleges stressz az időm miatt.

Érdekes, ahogy közeledtem a célhoz a futás már könnyebben ment, jó érzés volt befutni, nagyon jó! Az időm viszont nem lett jó, sajnos 22 perccel többet futottam, mint szerettem volna, de majd legközelebb jobb lesz.

Ezen a napon megfogadtam, hogy maratonra felkészületlenül nem megyek többet, bár hó elején a Nike félmaratont lefutottam, de a két futás között nagyon keveset, és azért a 42km-es távot már tisztelni kell. A táv teljesítéséhez most a zene is nagyon sokat segített nekem, hogy ne csak a futásra koncentráljak végig, persze lehet, hogy ennek köszönhetem a sok pocsolyát is, amiken volt szerencsém futás közben átgázolni. 

Azt hiszem az eső már nem lesz kifogás egy jó kis futásra! :)