Életem első Ultrabalaton versenye. Már tavaly is irigykedve hallgattam, hogy milyen jó volt, de akkor még nem tudtam elmenni. Nos, ezt elkerülendő, idén magam ragadtam kezembe a sorsom és a kezdeményezést. Ez nem azt jelenti, hogy én magam rendeztem egy UB-t, hanem csak annyit, hogy idejekorán elkezdtem összetrombitálni egy csapatot. Kisebb zökkenők után össze is állt a csapat.

Nóri, Sogyu, Anti, Blumi, és jómagam. A csapatot közfelkiáltással rólam nevezték el, hiába tiltakoztam. Így lett Ripetti’s Five.

Blumi autójával indultunk. Elég hamar leértünk. Legalább is az induláshoz képest, mert a tervezetthez képest később. De nem is számított. A szállásunk elég jónak tűnt. Egy kis apartman két szobával, konyhával, minden szobához fürdőszobával. Itt még Anti nem volt velünk, mert csak a rajtra tudott lejönni.

Este lementünk a tésztapartira, ahol közölték velünk, hogy nem kapunk tésztát, mert nincs kajajegyünk és az a rajtcsomagban volt és anélkül nincs se tészta, se party. Aztán később kiderült, hogy mégis van, mert akik Budapesten vették fel a csomagot, azok itt helyben kapják meg a jegyeket, meg a sörjegyet, ami valójában söralátét volt. Aztán megettünk mindent, meg ittuk az alkohol mentes sört. Odajött Mjoci, meg Zsóti Zsolti, meg passzív audiokontaktusba léptünk Angival is. Joci már fejben nagyon a másnapban járt. Felkészültnek tünt és nyugodtnak. Bár akik ismerik, tudják, hogy soha nincs vele gond mentálisan a versenyek előtt. Cseha tesója, Zsolti meg érdekes történeteke mesélt nekünk atléta múltjából, elég részletesen, ami a sörrel együtt némiképp erős kombónak bizonyult. Szóval mindenki elfáradt a hosszú nap után.
Végül este még éjfél előtt lefeküdtünk aludni.

Másnap a rajtnál nagy volt persze a nyüzsgés. Mindenki készült, meg feszült. Nagyon sok ismerőssel találkoztunk. Liló, Cseha, Noémi, meg lényegében mindenki, akit csak ismerek. Az első szakaszt én vállaltam. Ezen a részen még nem jött ki annyira ennek a versenynek a lényege, vagyis az, hogy nagyon el és szét húzódó az egész. Itt még mindenki együtt ment, mint egy sima félmaratonon. Bár itt, ezen a részen a Balaton egy pillanatra sem tűnt fel, a táj egészen lenyűgözően gyönyörű volt. A domboldalakon birkák legeltek, az ég kék volt, a levegő tiszta és friss. Mellettünk folyamatosan autók és kisérőbringások haladtak, akik szurkoltak és dudáltak. Igazi futóünnep volt készülőben. Én magam is így voltam vele, de mások arcán is láttam azt a semmihez sem fogható, felemelő érzést, ami az igazi, felhőtlen szabadság és boldogság érzése. Amikor futsz, és veled fut még egy csomó ember és nyár van, és gyönyörű az idő, és pontosan tudod, hogy hol a helyed. Éppen ott, ahol vagy, és soha nem is akarsz máshol lenni, és azt kívánod, hogy bárcsak örökké tartana ez a nap. És nincs már sehol a téli beöltözős futások gyötrelme, meg a sötét, esti szenvedések, meg a dupla zokni meg az aláöltözék, hanem ott vagy és semmi más dolgod sincs az életben, csak hogy ott legyél és átéld a pillanatot. És már ott tudod, hogy erre mindig emlékezni fogsz.

Nos ilyen és ehhez hasonló felemelő és lelkesítő érzések kavarogtak bennem azokon ez első kilométereken. Aztán persze szétszakadt valamennyire a mezőny, de nem volt veszélyes. Az emelkedők nem okoztak gondot. Sogyu egy jó darabon kísért bringával. A váltóponton már ott vártak a csapattársak.

Nagyon érdekes volt, hogy míg más versenyeken mikor beér az ember a célba, akkor vége a versenynek, itt éppenhogy akkor kezdődött el szinte. És nem is érzed akkorának a távot, mint máskor, mert tudod, hogy ez csak egy töredéke az egésznek.

Nos, Sogyu futott tovább, mi meg kicsit beszélgettünk a többiekkel, aztán beültünk a kocsiba és mentünk a következő váltópontra.

Ott Nóri váltott. Találkoztunk Lacával, meg persze sokan másokkal. Végül befutott Sogyu szokásosan frissen és üdén és elindult Nóri. Az ő szakasza elég hosszú volt, ezért közben mi többiek elmentünk ebédelni. Egy kellemes badacsonyi helyen sikerült enni, majd igyekeztünk Keszthelyre, mert Nórit ott váltotta Blumi. Itt sikerült némileg lekésni a váltást, de autóval üldözőbe vettük a továbbfutó Nórit, és futó és bringások közt szlalomozva egy fatelep környékén sikerült utolérnünk. Nem örült, de nem is volt mérges. Még dolgozott benne az endorfin. Ezután igyekeztünk Földvárra, mert Ott váltott Anti. Itt nem volt probléma, időben megérkeztünk. Anti is rendben elindult. Itt már kellőképpen lapos és egyenes volt az út. Mivel a kocsiban már csak olyan emberek ültek, akik már lefutották a napi távjukat, mindenki felszabadult és vidám volt. Blumi betett egy SKA P nevű olasz zenekart a cd-be és elképesztő hangosan nyomta. Ez Nóri egyik kedvence is volt, mert rövidesen meg kellett állnunk és ezek ketten kint ugráltak a kocsi mellett. Közben futókat fényképezgettünk és vártuk Antit és Sogyut. Rövidesen el is haladtak mellettünk. Megint beelőztük őket, aztán megint, és ez így ment egészen Boglárig.

Boglárra ½ 8 körül érkeztünk. Anti szépen végignyomta, ahogy kell. Hozta a kötelezőt. Úgy általában mindneki érezte azt a csapatversenyek adta plussz erőt, hogy most nem csak saját magáért küzd, és ha nagyon elrontja, akkor a csapatot rontja el. És ez még ebben a mi esetünkben is igaz volt, hiába nem győzni jöttünk.

Az első napi időnk 9:21:34 lett. Nem is volt ez annyira rossz idő. Ott még nagy volt a nyüzsgés, folyamatosan jöttek be a csapatok. Kicsit fújt ugyan a szél, de sütött a nap és egyáltalán egy igazi, kellemes befutóhangulat volt jelen mindenhol. Pedig ez még nem is a cél volt.

A szálláson aztán Nóri főzött egy remek milánói makarónit. Baromi sok lett. Nem bírtuk mind megenni. Egy ház felső szintjén laktunk. Az alsón pedig szintén egy UB csapat, többek között fTomival, Csehával, Noémival. A lányok feljöttek egy kicsit, de mivel kiderült, hogy tök ugyanazt ették, mint mi, már nem bírtak nálunk is vacsorázni.

Aztán éjfél körül lementünk a célhoz, mert valaki azt mondta, hogy MJoci és Edit is közel jár. Nos, lent voltunk kb 1-ig. Bár velük sajnos nem tudunk találkozni, láttunk sokakat, akik akkor érkeztek. Természetesen ők mind egyéni indulók volt. Volt, aki futott, volt, aki sétált, de a többség még nagyon jól nézett ki. Embertelen teljesítményük lenyűgöző.

Aztán hazamentünk és lefeküdtünk aludni. Holnap is van még egy nap.

Folyt köv….