(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó…

(Ööö… aki nem szeret bekezdéseket olvasni a semmiről, az már most ugorjon a vastag betűs részhez!)

Mindjárt most szögezzük le: főszabályként Noéminek mindig igaza van. Ha véletlen nem, akkor a főszabályt kell alkalmazni.

Nos, legelőször azt vettem észre az UB után, hogy baromira bevizesedett a bal bokám, s nem sokkal később már a jobb is. Persze nem csináltam nagy ügyet belőle, így megy ez minden zuhanyzáskor. Már amikor nem vagyok két napig egy-egy hosszú futás után víziszonyos, mint a szalvétából hajtott tengeralattjáró. Mert ez esetben egyrészt fővök a saját levemben órákig, míg Noémi hátulról el nem gáncsol, és be nem lök a kádba, másrészt pedig módfelett büdös vagyok, állapotom ilyenkor a félig romlott nyers pacalra hasonlít a dögkútban, amit ínyenc módon azért meghintettek némi rozmaringgal. A rozmaringot pedig nem mondom meg, minek a mijével kenték be előtte.

Na. Szóval ahogy ott álltam és vizesedtem, rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Noéminek marhára megint igazat kell adnom olyankor, amikor moslékkeverő fával tolja le a torkomon verseny előtt a tejberizst, a tésztát és egyéb kalóriabombákat – mert magamtól csak valami igen könnyű ételt (pl. féladag húsleves műanyag tányérban) fogyasztanék. Már ha nem felejtem el. De általában elfelejtem. De szerencsére a reggelit-ebédet-vacsorát is, hogy ne legyen veszekedés. Most viszont – őrület! – ettem egész héten, és… jéééééé: volt erőm futni! Noéminek Nobel díjat, de azonnal! :-D

No és akkor most jöjjön annak igaz története, hogy hogyan nem futottam UB-t idén, és hogyan nem sikerült a felét sem egy részletben futni! Hosszú lesz, de legalább nem lesz olyan hamar vége, mint a tavalyi UB beszámolómnak, amit téma híján el sem kezdtem.

Vastag betűs rész

Itt köszöntöm azokat, akik az elejéről azonnal ide ugrottak, akik meg nem, hát azok így jártak. Az itt bekapcsolódók kedvéért elmondom, miről volt eddig szó...............................................