Első tekergés: Futás a Zala mentén.

Eddigi, lassan 8 hónapra viszatekintő futó pályafutásom alatt terep még nem volt. Volt már aszfalt és rekortán, mindkettőnek mindenféle állapota (száraz, nedves, víztől tocsogó, havas, jeges, fagyott, levelekkel borított), de terep - na az még nem volt. Hogy őszinte legyek, nem is nagyon vágytam rá. A többiek terepbeszámolói legtöbbször nagy-nagy küzdelmekről, sárban tapicskolásról, fagyott talajon csúszkálásról és hasonókról szóltak, én meg - hát ez van - igazi városi lány vagyok, szeretem, imádom a várost, a maga nyüzsijével, zajával együtt.

Na, de Őrség. Állítólag szép, mindenki szuperlatívuszokban beszélt róla, ám lássuk. Móni figyelmeztetett: sok emelkedő van ott, azokon nyugodtan gyalogolj, síkot, lejtősebb szakaszt megfuthatod.

Érkezés után a házigazda kipakolt vagy 3-4 fajta pálinkát köszöntő gyanánt, a kedves üdvözlést sikerült néhány korty meggyre redukálni, átöltözés, indulás. Párom bicajjal kísért, pont a kék túra mentén vagyunk, kövessük a jelzést.

Néhány méter aszfalt után le a fák mellé, majd mezőn át. Erre kell menni? Nem, jelzést elvezstettük, vissza. Tovább az erdőben, útelágazás jelzés sehol, megint vissza. Őzikét látunk elszaladni, megzavartuk szegényt. Talpam alatt minden puha, még ha reccsen is egy-egy ág, összehasonlíthatatlanul puhább, mint a rakpart aszfaltja, más kategória mint a Sziget rekortánja. Néhol víz által kimosott út, itt kis szökellés, semmi kedvem sétálni. Ide-oda forgolódunk, fatönk vezet át a patakon - ez a híd, futás tovább, megint fatönk, közben ilatozik a tavaszi erdő - csodás! Egyik oldalamon a patak és az erdő, a másik oldalon legelő. Fel-le, fel-le, hihetetlenül élvezetes, bár erős koncentrálást igényel helyenként a szűk út. Egyszercsak marha bámul szigorúan, hatalmas szarvát büszkén hordozva - nem, nem megyek a te birodalmadba, a legelő a tied, az út az enyém.

Sajnálom, hogy az állóképességem annyi, amennyi, ráadásul este várnak a barátok közös vacsorára, visszafordulunk, ez ma ennyi volt.

Második tekergés: Mire jó a váltó

Ez a biciklitúra sem volt egyértelmű, életemben még csak city kerékpáron ültem, kis kosárka az elején, szépen komótosan karikázunk. A szintes terepre ez alkalmatlan, a családból valaki megszánt egy váltós biciklivel. A biciklis múltam, ha lehet, még szerényebb, mint a futós, de annyi akadályt legyőztem már, le nem esem a nyeregből (remélem!), vágjunk bele. Kb az első 3 kilométeren rájöttem, mire jó a váltó a biciklin és hogyan kell használni. Arra is rádöbbentem, hogy azért mert váltok, az izommunka még ott kell hogy legyen, és a 9%-os emelkedőn én még nem bírom végig feltekerni. Szégyen, nem szégyen, leszálltam és a végén feltoltam a bringát.

Őriszentpéter - Nagyrákos - Szatta - Kerkáskápolna - Magyarföld - Szentgyörgyvölgy - Velemér az ebéd előtti etap.

Lehetetlen lenne egyenként leírni a falvakat, mindet orgonaillatba borította az áprilisi jó idő, színek orgiája az egész vidéken, imádom a tavaszt!!! Haranglábak, megejtő kis épületek, picurka települések. Így aztán étkezési lehetőség sem sok, Velemérben a Cipó fogadónál a tulaj (Kenyér István) palóclevest ajánl ebédre, csodás volt! (mint állítja, a hús, ami benne volt egy hete még röfögött). A XIII századi templom megtekintése és kis fűben heverészés után továbbtekerünk:

Velemér - Magyarszombatfa - Kercaszomor - Bajánsenye - Őriszentpéter.

Itt a fazekasok otthona, hihetetlen, hogy szinte minden falu, s minden ház egyben fazekasház is. Hiába, az agyagos talaj jó alapanyagot ad a mestereknek. Meg is nézzük hogy éltek régen, az égetőkemencét és az elmúlt évtizedek, valamint  a jelen fazekastermékeit. Bajánsenye után volt megint néhány emelkedő, ami kifogott rajtam és inkább a néhány méteres sétát választottam, mert nem volt az a váltó, amelyik átsegített volna a meredeken. :)) Egyébként is, valahogy hosszúnak éreztem már az utat, a combizmaim erőteljes tiltakozásba kezdtek, alig akartam hinni a szememnek: ma csaknem 53 kilométert tekertem a dimbes-dombos tájon!

Harmadik tekergés: Ha lezárják a turistaútvonalat.

Még mielőtt ez a dráma bekövetkezett volna, az útvonal:

Keserűszer - Őriszentpéter - Nagyrákos - Pankasz - Felsőjánosfa - Hegyhátszentjakab - Vadása tó

Pankaszon harangláb, ez műemlék, egyébként is csodás vidék ismét, bár kicsit forgalmas az út, még nem kell tolni sehol a bringát, úgy látszik regenerálódtak az izmok valamennyire. Orgonaillatban tekerünk ismét, csodás ez a tavasz! A Vadása tónál szerencsére még nincs szezon, így elfogadhatóan kevesen vannak a látogatók, itt evés, heverészés, vízbámulás, pecásoknak drukkolás. Sikerült is az egyiknek egy szép méretű halat kifogni, őszintén örülünk.

Hazafelé menjünk más irányba, lássunk valami mást is, a piros turistajelzés jó lesz, szemmel láthatólag alsóbbrendű, talán földút, na ott autó nem repeszt mellettünk.

Őrimagyarósd - Viszák - Kisrákos - Ispánk.

Erdőn át, totál kimosott út, nem a meredekség miatt kell sokat tolni a bringát, hanem hogy el ne tűnjünk a lápban. Az erdő ezzel együtt tiszta romantika, tekerés is belefér, aztán megint le, majd ismét a nyeregbe. Térkép szerint hamarosan kiérünk egy mezőre, ott remélem száraz lesz az út, kicsit kevésbé kínlódós. Piros jelzést most nem veszítjük el, kiérünk az erdőből, jelzés megvan, út is, viszont dróttal (tán villanypásztor???) lezárva, körbekerítve, a messzeségben ott van Ispánk, oda szeretnénk eljutni, na erre nincs tovább. Úgy döntünk, megkerüljük a lezárt szántót, itt aztán végképp szétrázott a terep, majd gurulhatatlanná vált, árkon-bokron, de szó szerint, csalán is van, jajj.

Az árkon átemeljük a bringákat, csaláncsípésről igyekszünk nem tudomást venni, bokrot félrehajtjuk, tapossuk, már egy földút is boldoggá tenne, de ha ettől a villanypásztor kinézetű kerítéstől eltávolodhatnánk, az aztán igazán.

És végre-végre kiértünk, megvagyunk, egyben vagyunk, ismét nyeregbe lehet pattanni, piros jelzés isten veled, zöld jelzés isten hozott, majd búcsút intünk ennek is és vissza az aszfaltra, kerekezés haza, Keserűszerre.

Levezetésként séta a szállásunk melletti mezőn (vadvirágos rét - nem erről énekelt Karády?), le a patakpartjáig, nem is lehet tudni, meddig tart a telekhatár, kerítés itt nincs. Még szimatolunk, hallgatjuk a madarakat, sárga virágokat tűzök a hajamba, minden izmomat érzem - ez ma 40 kilométer lett.

Őrség - csodás hely, befogad, körülölel, elvarázsol. Még meglátogatlak!

  (néhány kép az albumomban)