Nem éppen felüdítő, de már megint beteg vagyok, úgyhogy elhatározásom dugába dőlt a jó kis baba-mama futással kapcsolatban. Torokfájás van, hányinger és megfázás ezerrel. Még jó, hogy dolgozni tudok, bár elég nehezemre esik. Otthon már nem is tudok semmit csinálni, csak aludni. Kisbabánk mostmár erőteljes mozgásokat végez és mindig éjszaka van fent. :D Igazából nem fáj, hogy rugdos, hiszen picike még, de azért mostmár érzem, hogy boxol, versenyt úszik, vagy maratonozik. :D De lehet, hogy mindet sorjában. Mivel el van dugulva az orrom, elég sokszor nem alszok éjszaka, hanem próbálom kifújni. Ilyenkor ő mindig vándorol a hasamban. Lehet amúgy, hogy nem sportol, csak utálja az orrfújást. Ebben a beteg állapotban egyáltalán nem érzem úgy, hogy nagyon hiányzik a futás. Persze ez nem csoda, de hosszú évek óta nem éreztem ennyi kihagyás után, hogy ne hiányozna. Ha egy-két napot nem mentem, mindjárt érződött. Most jó így is. Persze, ha meggyógyulok biztosan visszajön az érzés. Pocakom mostmár van. De csak azért látom, mert minden nap szemügyre vehetem. :D Sok ember megkérdi, hogy hol rejtegetem a bébit, mert aki nem lát minden nap, nem veszi észre a változást. Biztos titkos ügynöknek készül és nem fedi fel a kilétét! :D Szóval gondom még mindig nem lenne gondom a nagy pocakkal, ha végre meggyógyulnék. Nah, de majd elérkezik az is. Annál inkább várom a január 4-et, mert akkor végre fény derül a titokra, hogy kit is várunk valójában, Karcsikát vagy Orsikát. :) Reméljük lesz olyan drága és meg fogja mutatni. Hátha az új évvel a gyógyulás is megérkezik. Akkor megint elviszem futkározni, hogy ne kelljen neki egész éjszaka edzenie. :D Had fáradjon el a friss levegőn.

Mindenkinek szép napot és jó futást!