„Rám borulhat a plafon, rám szakadhat az ég, ha ugyanide születnék, akkor is így élnék, ez van, és így lesz szép”
Az interneten nézelődtem a Debrecen környéki versenyek után, és rátaláltam az Oxigén kupára. Ez egy szimpatikus versenysorozat, ami jelenleg 6 fordulóból áll. Az november 12-ei verseny a második forduló volt a 2011-12-es kiírásban. Nevezési díj nem volt.
A verseny előtti napokban az információszerzés volt terítéken. Olvasgattam a verseny történetét, nézegettem az eredményeket, a fényképeket. Ennek hatására egyre szimpatikusabbá vált a verseny. Csak az utazást volt nehéz megszervezni, mivel az értékekért felelősséget nem vállalnak a szervezők. Eleinte úgy tűnt egyedül megyek, viszont édesanyám személyében kísérőre találtam. A verseny napján szokásos reggeli, összepakoltam a váltó ruhám, felvettem a futóruhám és irány a buszmegálló. A verseny helyszíne viszonylag messze volt a buszmegállótól, viszont nem elég messze ahhoz, hogy helyi jegyre pazaroljam a pénzem. És különben is futóversenyre ki megy busszal???? Nyakunkba vettük hát a várost, és kisétáltunk a temetőig. Már ¾ úton eldőlt, hogy legközelebb vagy egyedül, vagy mással jövök, mert anyának sajnos már ez a gyaloglás is megerőltető volt. Izgatottan figyeltük a futócipős embereket, hogy melyik irányba mennek, mert a konkrét helyszínre nem tudtam rájönni hol lehet, de eltéveszteni nem lehetett.
Nagyjából 500m séta az erdőben és elém tárult a nevezés helye. Szerencsére nem volt nagy sor, viszonylag korán érkeztünk. Be is álltam az új versenyzők közzé, ahol a személyes adatok megadása után meg is kaptam a rajtszámomat, ami a 1150-es volt. A 10 km-es távolságot vállaltam be, ez 4 kört jelentett. A nevezéshez kaptunk egy csomag virágport, ami mindenféle jó hatással van a szervezetre a fogyasztás után. Azóta ezt eszegetem, úgy érzem magam, mint egy méhecske. Időközben kisütött a nap, kellemes idő ígérkezett. Nem is volt szükségem az elcsomagolt kesztyűre és sapkára. Kevés nézelődés után elkezdtem melegíteni, néztük a „kicsik” futamát, meglátogattam a mobil wct.
A pályából eleinte nem sok mindent láttam, mivel a fák eltakarták, viszont előzetesen már számoltam néhány emelkedővel a kémfotók alapján. 11 órakor beálltunk a rajtvonal mögé. Kissé izgatott voltam, de már vártam az indulást. Előzetesen úgy terveztem lassan kezdek, de nem annyira, hogy utána ne tudjak feljönni. A rajt után sikerült lekoccolnom valaki bokáját, amiért utólag is elnézést kérek, de nem lett belőle gond. A pálya talaja a letaposott részeken jó volt, a falevelek nagy része el volt takarítva. A rajt után hagytam, hogy vigyen magával a tömeg, néhány embert meg is előztem, viszont nem akartam elfutni az elejét. A verseny előtt nem futottam sose terepen, nem tudtam mennyivel fogok jobban elfáradni, mint aszfalton. A pálya szélén néha sikerült megtalálni a mélyebb avaros részeket, de komolyabb baj nem történt. Az első kört nagyjából a mezőnnyel együtt teljesítettem, a második körtől kezdődően kezdett szétszakadni a tömeg. Problémám adódott a lejtők alján, mert elég mély homokos talajjal találtam magam szembe, ahol elég ügyetlenül mozogtam az aszfaltra tervezett cipő és a tapasztalatlanságom miatt. Ezért egy olyan stratégiát építettem fel, hogy emelkedőn előzök, lejtőn pihenek, nem rohanok. Ez be is vált. A verseny végéig 1-2 ember előzött meg, persze az első helyezettek lekörözésén kívül, én viszont sok helyezést javítottam. Szerintem jól határoztam meg a rajtpozíciómat. A második kör végén befutottak az 5 km-t teljesítők, a mezőny látványosan széthúzódott. Mindig próbáltam egy boly mögé beállni, felvenni a tempójukat, aztán esetleg előzni, de a 3. kör végére csak néhány ember maradt körülöttem. Élveztem hát közben az őszi erdő szépségét, a hulló falevelek látványát, és a fák között előtűnő napot. A negyedik kör végén nem tervezhettem hosszabb hajrát, mert nem volt előttem, csak 1 előzendő sporttárs, és a pálya legnagyobb lejtője, ami nem volt számomra előnyös a cél előtt volt vagy 100-200 méterrel. Viszont ahogy kijöttem a homokból meghúztam a végét, és az előzés is sikerült. A befutás után a rövidebb hajrá, és a 10 km-es távolság miatt nem éreztem magam annyira kifulladva, mint az eddigi versenyeimen, kellemes fáradtság lett rajtam úrrá. A célban kapott meleg tea nagyon jól esett, valószínűleg későbbi edzések során is alkalmazom majd frissítőnek. A verseny során nem volt frissítés, viszont a rajtszámért cserébe kaptunk egy banánt, és egy csokit.
Az időm 48:29 lett, ami nagy pb-t jelent 10 km-en, mert eddig 51:30 volt a legjobb eredményem. Meglehet a távolságokat mindig felfelé kerekítem, inkább lepődjek meg kellemesen a versenyeken, és végezzem el biztonsággal az edzésmunkát. Ez az eredmény a középmezőnyre volt elegendő.
Kevés nyújtás után az eredményhirdetés alatt átöltöztem, az időeredményeket internetről tudtam meg. Volt szerencsém találkozni a verseny fővédnökével, Balczó Andrással. Felemelő érzés volt vele kezet fogni, és szereztem tőle egy autógrammot is. Csak azt sajnálom, hogy sose voltam a szavak embere, így nem tudtam a pillanat hevében tanácsot kérni tőle. Majd egyszer ezt is kinövöm ;P.
A hazaút során nagyon sokat kellett várnunk a hazafele tartó buszra, legközelebb mindenképp a másik megállót tűzöm ki célul. Viszont az otthon elfogyasztott gyros helyre tette a lelki világomat. Egy nagyon jó élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb, remélem, hogy részt tudok venni a következő fordulókon is. Nagyon jó hatással lehetnek ezek a versenyek a félmaratonra vonatkozóan, valahogy beleillesztem majd őket az edzéstervbe. A kísérő problémáját pedig majd valahogy megoldom, vagy kevesebb cuccal indulok el, ami elfér a zsebemben.
Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, első terepfutáshoz képest nagyon jól sikerült. Az időeredményem valószínűleg a mezőny hatására lett olyan jó, mert máshogy fut az ember egyedül, és persze máshogy a versenyeken. Kiváló lehetőség ez a kupasorozat a versenyrutin megszerzésére. Utólag kiderült, hogy 394-en vettünk részt ezen a fordulón, ami szép teljesítmény egy ingyenes versenyhez képest. Utólag megtudtuk ez rekordnak számít a sorozat történetében. Az új cipőmet is kipróbálhattam terepen, a szilárd, letaposott részeken jól muzsikált, viszont a mélyebb homokos részeken nagyon zavarba hozható. Érzésem szerint a könnyebb terepeket még jól viseli.
Másnap egy 6,5 kmes levezető futást bevállaltam, ahova vittem a kutyámat is, neki is kijár az elismerés, végre rizikó nélkül, sikeresen teljesítette a távot. Csak egy másik kutyát és egy macskát akart szétszedni, és kicsit stresszelt, ha kocsi jött szemben nehogy bevágjon elém és felborítson. Ilyen gond szerencsére nem adódott. Azzal, hogy a futást és a sétáltatást összekötöm, sok időt fogok spórolni a jövőben.
„Ki van találva az eleje, a vége
Minden úgy a jó, ahogy van mert
Soha nem véletlen a híd ott ahol van folyó
Soha nem véletlenül lépsz félre, nem véletlenül születsz
És nem véletlenül kerül pont az a pultra amiért fizetsz!”