Az utóbbi két hét

A legutóbbi Víg Kend majoros futást leíró, és a jövőbeli terveimet részletező bejegyzés után itt a következő helyzetjelentés.

Az utóbbi két hét mozgalmasra sikeredett, főképp a Kékestető körül mozogtak a gondolataim, és az edzéstervemet is próbáltam annak alárendelni több- kevesebb sikerrel. Az elengedhetetlen emelkedős futásokból sajnos kevés valósult meg, viszont az utóbbi hetekben azokat fejlődő tendenciában lehetőségeimhez mérten a felüljárós edzések során teljesítettem. Nem szerettem volna, hogy a Tisza tavi akciót esetleges izomlázzal veszélyeztessem a szokatlan terhelés hatására, és egy keményebb alapozó hétre is szükségem volt már a közeledő versenyek miatt.

Így a kilométergyűjtő edzésekre helyeztem a hangsúlyt a 20. héten. Három egymást követő napon edzettem, és összeszedtem 35 km-t. A hétvégét pedig megkoronáztam egy 16 km-es futással, ahol a frissítés nélküli futás határait feszegettem. Elég meleg volt az idő, de szerencsére a felhők megmentettek. Bátran elindultam víz nélkül a kora délutáni órákban, nem számítottam arra, hogy a levegő ennyi kis idő alatt is felmelegszik a korábbi esősebb napok után. Szerencsére nem volt beállva a nagy meleg. a levegő is járt valamennyire, viszont félúton már megszabadultam a futó felsőtől, hogy kicsit élénkítsem a bőrszínemet. Kint a város határán túl nem igazán kell szégyellősnek lenni, illetve ezzel kiküszöbölhettem a mellbimbó kidörzsölődést is, ami épp akkor kezdődött volna el. Amikor már a város határába értem elég száraznak éreztem a számat, ha tovább javul az idő, valahogy meg kell oldanom a frissítést, vagy más útvonalat kell választanom egy bolttal a közelben. Az ember a saját kárán tanul, és szerencsére most komolyabb baj nélkül meg tudtam tapasztalni a határaimat. A vasárnapi napot már futás szempontjából pihenésre szántam, elkerülendő a túledzettséget. Az egyik fő futónapom kiesésével így sikerült összekaparni 50 km-t ami bizakodásra adott okot. 28 km kerékpározást választottam az napra, tekintettel az egy hét múlva esedékes Tisza tó körre. Meglepően könnyedén vettem az akadályt, ahhoz képest, hogy ez volt az idei második tervezett kerékpáros tréningem.

A 21. hetet már lazábbra vettem, két bő 10 km-es futás volt a menü, miközben serényen szerveztük a Tisza tavai váltófutást. Így meg is érkeztünk blog bejegyzésem lényegi pontjához, a verseny leírásához.

Közvetlen előzmények:

Bevallom kicsit tartottam ettől a versenytől, mivel egyrészt szokatlanul hosszú számomra a távolság, másrészt fogalmam nem volt arról, hogy mennyire vagyok képes regenerálódni. Még nem próbáltam ezelőtt úgy edzeni, hogy egymás után közvetlenül kerékpáros és futó edzések is legyenek. Igaz, hogy kísérőként nem kellett olyan eszeveszett tempót diktálni, viszont az ember izomzata így is lemerevedhet, a nyeregben való számomra hosszú távúnak számító ülésről nem is beszélve. Az előrejelzések alapján jó időre számíthattunk, esőt nem jósoltak, és a kánikula is elmaradt. A városok közötti részeken viszont elég erősen fújt a szél, amit a tapasztaltabb futók is akadályozó tényezőnek tekintettek a verseny előtt.  Szerencsére az előzetes félelmeimnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

5 fős csapatok nevezését fogadták el a váltók kategóriájában, ami vicces helyzetet idézett elő, mert minden váltó létszámhiányosan nevezett. Sajnos ezeken a versenyeken az utóbbi időben nem a létszámrekord döntése a tendencia, hanem az elmaradozó résztvevők. Rangosabb versenyeken szerepelnek a nagyágyúk, illetve akadtak a lehetőségekből eredő szervezési hiányosságok is. Egyéni futóként már ebben az időben is fejre álltam volna, ha néhol 2km-enként frissíthetek, valahol pedig 6 km- en keresztül civilizációt se találok. Az útvonal biztosítás pedig az úttesten felfestett zöld vonalakból állt, ami egyrészt nem mindig látható, másrészt, pedig ha már megborul szegény futó elméje, nem biztos, hogy észreveszi azt. Ezt még a későbbiekben részletezem.  

Sikerült összeszedni 9 bátor vállalkozót, köztük 8 futóbolondot és egy kerékpáros kísérőt, a 70 km-es táv teljesítésének céljából. Ki-ki saját határai és edzettségi állapota alapján vállalkozott a változatos résztávok teljesítésére. A 7 kerékpárt szállító utánfutóból, és két személygépkocsiból álló szerelvényünk a rajt előtt egy órával érkezett meg Tiszafüredre. A nevezés, pólóválasztás, kerékpárszerelés, öltözködés, beszélgetések során nagyon eltelt az idő, és egyszer csak a rajtnál találtuk magunkat. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy az egyik csapatban 2 távot is teljesíthettem, és városunk futólegendájával róhattam a kilométereket.

A verseny  

Első szakasz

Az első, és egyben leghosszabb 18 km-es távot a két legbátrabb vállalkozó vállalta, persze erőnlétileg is ők voltak a legmegfelelőbbek erre a célra. A Tiszafüredi szabad strand területéről indultunk, követve a tó elnyúló vékonyabb részét. Sikerült olyan magas kerékpárt kapnom első körben, amiről már majdnem felszálláskor leestem. Ilyennel még nem találkoztam, de nem akartam már a nyeregállítással szenvedni a rajt előtt, mivel csak 18 km-t kellett kihúznom. Alex mindent megpróbált a komfortom érdekében, viszont már nem találtuk meg a megfelelő kulcsot, így gyakorolhattam az egyensúlyozást. Az első 7-8 km kellemes beszélgetés során telt el, az elvonuló kerékpáros mezőny, és a rövidtávú futók elhaladása után megkerestük a futóinkat. Vicces volt, hogy nem szállhattam le, és nem is nagyon nézelődtem hátra, nehogy elessek és értelmetlenül megsérüljek már a verseny elején. Sokat poénkodtunk ezen. Ezt követte a hétvége egyetlen negatív élménye, ami szerencsétlen véletlenek sorozatának eredménye volt, és megkavarta kissé a versenyünket.

Egy rossz lépés következményében Alex elkezdett sántítani, és érezte, hogy valami nem stimmel nála térd tájékon. Ő is lelkiismeretesen készült az utóbbi hetekben első Kékes csúcsfutására, illetve azzal a kilométerszámmal szerintem már egy maratont is bevállalhatna a közeljövőben. Minden tiszteletem az övé, kitartó embernek ismertem meg, aki mindenen átgázol, hogy elérje a célját, amit kitűzött. Az ő helyében talán én is tovább futottam volna, és nem kértem volna büszkeségből váltást sérülés miatt. Viszont a hosszú távú sikeresség mindenképp megkívánja jövőre való kitekintést is. Még sérülten is vezető pozícióban tartotta a váltónkat, amíg el nem jött a kritikus forduló. Egy sérült futó, aki már túl van tizenpár kilométeren, és tókerülő versenyre jött, tovább futott a tóparton. Az alig észrevehető zöld nyilakat figyelmen kívül hagyva, ahol én magam is gond nélkül tovább haladtam volna kerékpárral, ha Anti bácsi nem szól, hogy fordulnunk kell, amikor előretekertünk a váltópontig. A frissítési pontot pedig elhelyezték a kanyar után 100- 200 méterrel, a hűvösben. Kérdem én mennyibe került volna azt a kanyarba tenni, és ott eligazítani a futókat, hogy ne menj tovább, hanem fordulj le. Ő ment tovább rendületlen, sérüléstől hátráltatva, viszont nem jött a következő frissítő pont. Később a szervezőknek való telefonálás után, és váltótársaink segítségével megtalálta a helyes utat, viszont inkább visszament a rajtközpontba és ott várt meg minket. Nagyon sajnálom a történteket, és megértem a csalódottságot, én is nagyon nehezen dolgoznék fel egy ilyen malőrt. Itt is kívánok Neked mielőbbi gyógyulást, és remélem a Kékesig sikerül összefoltoznod magadat, és nem szorulsz hosszantartó rehabilitációra!   

A kanyar után Tiszaszőlős és Tiszaderzs következett, sikerrel leszálltam a kerékpárról. Egy kis frissítés, bemelegítés, és megérkezik az első futó. Ez nem a mi váltónk, mi történhetett a futónkkal, nézünk egymásra kérdőn. Várjuk Sanyit, viszont az én váltótársam érkezik meg. Csodálkozok, mivel 2-3 km-el később vártam, de a megilletődöttség ellenére, reménykedve abban, hogy nem kellett feladnia a versenyt elindulok. Közben a többiek megvitatják a teendőket, kiderül az eltévedés ténye, így Anti bácsi is elindul utánam. Megfordulok, bevárom, megbeszéljük mi történt, futunk tovább. A később futók elmentek megkeresni az eltévedt bárányt, a váltótársaink pedig előrementek a következő ellenőrző pontig. Így kíséret nélkül, toltuk a kilométereket egy ideig.

Második szakasz

Mint kiderült ez az én adagom volt, Tiszaderzstől Kisköréig futottam Abádszalókon keresztül 15 km-t. Eleinte főútvonalon haladtunk az előző kerékpár utakhoz képest kissé monotonnak tűnt a táj. Ezt viszont az egész verseny legkellemesebb szakasza követte. Felfutottunk a töltésre, és elém tárult teljes egészében a szél által korbácsolt hullámokkal ringatódzó Tisza tó. Néha még oldalazva is futotta, hogy gyönyörködjek a tájban. Volt látnivaló rendesen ezen a szakaszon. Rengeteg kerékpáros, és néhány autó jött szemben, az első váltó emberét már rég elvesztettük szem elől. Az előzetes tervekkel ellentétben kicsit előrébb haladtam. Szép ez a páros futás, viszont csak kényelmesebb, ha az ember diktálhatja a saját tempóját, és nem zökkenti ki magát. A kerékpáros csapattagunk végre beért minket és szóval tartotta Anti bácsit. Az egyik frissítőponton fura dolog fogadott. Magamnak kellett a víztárolóból frissítőt szereznem, a szervezőknek biztos más dolguk volt. Víz helyett pedig valami édes málnaszörp jött a tárolóból, nem kis meglepetésemre. Ahhoz képest, hogy az a szokásom, hogy pohár fel- víz be- pohár el- kis kaja- rohan tovább, sokáig kellett időznöm. Újabb kis fekete pont.

Ezután megérkeztem a Kiskörei víztározóhoz. Itt már a frissítőponton se volt gond (köszönöm), és átfuthattam a duzzasztógáton. Szerintem én még nem jártam ezen a helyen, a Tisza látvány lebilincselő volt, é a szokatlan futóhely is megmelengette a szívemet. Lefelé jöhetett úgy 500 m száguldás és Kisköre belvárosa. Bementem a kerékpárútra, és próbáltam figyelni a zöld nyilakat, amik persze az úttesten voltak. A kerékpáros váltótársak is majdnem eltévedtek, én is bizonytalanul nézegettem hátrafele, hogy nem futottam-e ki a világból, mert még egy eltévedés a váltó vesztét jelentette volna. Úgy egy km után észrevettem a zöld nyilat, megváltásként hatott a bizonytalanságomban. A váltópont természetesen kanyar után volt, előre nem látható helyen miért is ne. A frissítőpontok között pedig sajnos nem volt kommunikáció, így nem tudtunk meg semmit a helyezésünkről. Bevártuk a másik csapatot is és egyszerre váltottunk, elindultak a lányok a 3. szakaszra.

Harmadik szakasz

16 km Kiskörétől Sarudig Tiszanánán keresztül. Amikor futottam, nem vettem észre mennyire fúj a szél, viszont ezt kerékpáron megéreztük. Sőt mindez szembeszelet jelentett, ami nem kicsit megnehezítette a haladást. Végre beértek minket a többiek, megtudtuk a friss információkat, és nem kellett attól tartani, hogy hamarabb kell lefutnunk a második etapunkat vészmegoldásként. Egy ideig együtt haladtunk tovább, próbáltuk a szépséget keresni a pipacsos tájban. Itt voltak a legmesszebb a frissítőpontok egymástól. Kerékpárral beálltunk a váltótársak elé, szélárnyékot generálva megkönnyítve az előrehaladást. Egy kaszáló traktor nem kis homokvihart kavarva nehezítette az előrehaladást, de kitartó küzdelem során megérkeztek a Sarudi váltóponthoz. Szerintem ez volt a legkeményebb szakasz, viszont nagyon szépen helyt álltak társaink.  

Negyedik szakasz

Sarud, Újlőrincfalva, Poroszló 11 km. Itt is tombolt a szél, és mivel rövidebb volt a többinél, már hamar előre tekertünk a befutó miatt. Az egyik kanyar után egy jó 2-3 km hosszú, két oldalról bokrokkal körülzárt egyenes jött, ami nekem ismét holtpontot jelentett volna. Semmi látnivaló, szél, autók, és sehol egy kanyar. Mindez a maratoni és az ultra táv határán. Le a kalappal az egyéni teljesítők előtt!!! Kicsit több időnk volt az átmozgatásra, frissítésre. Az első mozdulatoknál éreztem a merev combizmokat, és a bal térdem is vacakolt kicsit, de ez a melegítés után elmúlt. Megjött a váltás, elindultunk Poroszló központjából Tiszafüred felé.

Ötödik szakasz

Eléggé életveszélyesre sikeredett, a 33-as főútvonalon haladtunk egymástól úgy 100-200 méter távolságra 6 kerékpáros kísérővel. A táv fele hamar eltelt, sikeres volt a kezdés, viszont a második felében már vártam a végét. Többen megpróbáltak ledudálni az útról, bele az árokba, de hát itt kellett átmenni a versenytáv miatt. A hidakon még menekülő útvonalunk sem volt a kocsik elől. A tavat csodáltam, már többször mentünk át rajta autóval, de az pár pillanat csak, most kiélvezhettem a látványt. Ezt a Tisza híd követte, és már Tiszafüred határához is értünk. Itt már visszafogtam a tempót, az előzetes terveknek megfelelően bevártuk egymást, és a Mol kúttól együtt futottunk be a cél felé. A végén közös megegyezéssel hajrát indítottunk és áthaladtunk a célkapun. Fáradtan, de nem összetörve frissítettünk a célban, ahol húsleves, gyümölcsleves, zsíros kenyér fogadott minket (piros pont).

Utóhang

9 bátor ember két csapatban teljesített futva- kerékpározva  70 km-t. Mindenki megérdemelte a gratulációt, felejthetetlen napot zártunk. Kölcsönös gratulációk után megtudtuk a bőven 6 órán belüli időeredményünket, ami 5 óra 59 perc 36 másodperc lett. A DEAC váltóját nem volt reális esélyünk befogni, itt is gratulálok nekik, 3 fővel teljesítették a távot. Holtversenyben felállhattunk a dobogó két oldalán a 2-3. helyre a váltók kategóriájában. Remélem mindenki hasonlóan jól érezte magát, mint én, és a jövőben is biztosan lesznek még közös versenyeink.

A szervezők néhány gyerekcipőben járó hiba miatt kaptak néhány fekete pontot, viszont ezek előfordulnak egy ilyen nagy távolságú versenyen, ahol nem kimeríthetetlenek a források, és a lehetőségek. Köszönjük a versenyzés lehetőségét, próbálunk a szép emlékekre koncentrálni, amik nagyságrendekkel túlsúlyban vannak a bakikhoz képest. HAJRÁ ZÖLD GÖMB! HAJRÁ FUTÁS!

Jövő

Az első szakaszt 4:45-ös tempóval futottam meg, és ennek ellenére maradt bennem tartalék a bringázásra és a záró szakaszra, ahol 5 perces lett az átlag. 25 km futás jött össze ezen a napon 45 km bringázással. télen a yours trully half még viszonylag nehezen ment, de nem lebecsülve a távolság erejét és jelentőségét, úgy érzem sokat fejlődtem az utóbbi hónapokban. A többszöri futás és a regenerációm határainak feszegetésében még gyerekcipőben járok, viszont ezt még lesz időm gyakorolni a jövőben. Most a hangsúly végképp a Kékes Csúcsfutásra került, amit egy nappal a Tisza tó kör után a túraútvonalon megmásztunk. A szerpentin nagyon keménynek tűnik, gyakorolni már nem volt időm, de megpróbálom élvezni majd a futást, és teljesíteni a távot, minél jobb eredménnyel (időcélom nincs, és nem is tudnék reálisat megállapítani).

Csúcstámadásig hátralévő idő: nagyjából 5 nap!