Na bicikliről se írtam még itt a blogban. Itt az ideje.

Útvonal: Tokaj-Szegi-Szegilong-Erdőbénye-Abaújszántó-Tállya-Mád-Tarcal-Tokaj. Szegiig a tesómmal együtt mentem, előttünk csak 2-en mentek, rendezők, de ekkor még ki volt adva, hogy mindenki menjen együtt - ahhoz képest jól lemaradt mindenki.  Ott egy sportszelet, kis pihi, majd az eleje elindult, mentem velük én is, gondoltam, jön a tesóm is mögöttem. Hát nem, úgyhogy innentől kezdve legtöbbször tökegyedül tekertem, néha volt előttem 1-2 ember, azokat hol beértem, hol lemaradtam tőlük.  Volt olyan szakasz, sehol senkit nem láttam és útbaigazító jelzés is rég volt már, na ott már azt hittem, rossz fele megyek. De kiderült, jó az irány, beértem még néhány résztvevőt, azokat is elhagytam. A táj nagyon szép volt, erre még sosem jártam(Erdőbény környéke, utána), de lehet, fogok még, megtetszett. Beértem Abaújszántóra, ott a jeleket követve eljutottam a pihenőpontig. Itt mondták vagy 2-en, akikkel egy darabon együtt mentem, hogy kemény vagyok. Persze, szerencsétlen bringám lefikázták, hogy nincs beolajozva a lánc, nincs beállítva a váltó, és különben is, milyen mocskos már. Mondtam, tudom, nem foglalkozok ilyenekkel, a koszréteg meg direkt dizájnos. Itt adtak bodzalevet, fröccsöt - tesóm is megérkezett, sima bort kért(bűn lenne a jó bort vízzel elrontani, nem?), abból én is ittam, kell a tuning - , lángost, de nem kértem mindenből. A nyíregyházi csapat elindult, mentünk mi is velük. Keménykedve elgurultunk mellettük egy lejtőn, aztán jól otthagytak. Vagyis engem annyira nem, igyekeztem legalább a közelben maradni. Hát ez annyiban sikerült, hogy a Vinibike-osokat nem - ők amúgy is tettek kitérőket, nekik ez nem volt elég extrém túra - , de utánuk tekerő pár embert beértem. Dombra föl, dombról le, felváltva ez volt végig. Büszke voltam magamra, mert sokszor felnőtteket – „természetesen” férfiakat, alig volt pár nő rajtam kívül - is utolértem emelkedőn felfelé. Végül 2-en maradtunk egy gimis tanárral, nem volt senki résztvevő a mádi állomáson mikor odaértünk. Pár percig elücsörögtem, aztán befutottak a többiek - vagyis egy részük, pl. a nyíregyháziak is, kitérőt tettek, azért kerültek mögénk. Kis idő után elindultak páran, na én se akartam tovább várni. Pár km-ig megint szinte teljesen egyedül tekertem. Itt már nem tartalékoltam, tudtam, már nincs sok, nincs mire. Jó, azért nem nyomattam megpusztulásig, csak igyekeztem. Tarcalon megláttam a távolban a Vinibike-osokat. Na valami eszméletlen idióta ötlet jutott eszembe: be kéne őket érni.Vagy legalább megközelíteni. A valóságérzetem ezek szerint kikapcsolt állapotban volt akkor, semmi baj… Igyekeztem nem szem elől téveszteni őket, de persze azért itt még bőven messze voltak. Viszont egyre közeledtek, vagyis én közeledtem inkább. Tarcal után valami bekapcsolt, nem érdekelt, mennyit bicikliztem ma eddig - amúgy is jobban bírtam, mint gondoltam volna: előtte azt hittem, 20 km után meghalok majd, de nem, simán bírtam - csak tekertem, pörgettem a pedált, hajtott a (hülye) célom. Nem volt könnyű, de nem érdekelt. Egy futó sosem adja fel. Ellentmondás ezt biciklizés közben mantrázni, nem? Szép lassan felzárkóztam hozzájuk, úgyhogy Tokaj előtt már velük mentem, szélárnyékban. Tokajban is tartottam ezt, mentem velük, nem is esett annyira nehezemre(mint gondoltam volna). Aztán, mikor lekanyarodtunk a szerelmi pincesor felé, belém bújt a kisördög: hát tudsz te ennél többet is, ki mondta, hogy nem mehetsz el mellettük? Elkezdtem előzgetni a csapatot, sunyin, a porban, kátyúkban, MTB bírja, nem úgy, mint egy országúti. :P Az utolsó 1-2 km nagyon fasza volt. Felgyorsított a vezető, fiatal srác, vele hajráztam. Rendes volt nagyon, mert nyilván el tudott volna húzni, de bíztatott: bírsz ennél jobbat is, gyerünk, gyerünk, jó vagy! Tényleg meg voltak lepődve, mit keresek ott egy MTB-vel, lányként...  35-el mentünk, pedig ott sehol nem szoktam annyival tekerni, sőt... Csak volt ott némi adrenalin is. Együtt értünk be a "célba". Első gondolat: Fúú de jó volt. Kicsit(=nagyon) megpusztultam, kemény volt ez a fokozatos gyorsítás Mádtól kezdve. Na megvan, kit kell leigazolni a csapatba! Nem akarsz versenyezni biciklivel? Hát, az a helyzet, hogy futni jobban szeretek. Gratuláltak, és meg voltak lepődve. (Én is, de az más kérdés.) Milyen koszos ez a bicikli! (Ez nem igaz, mindenki ezen van fennakadva...) Hát vagy 2 hónapja biztos ilyen, minek ezt megmosni? Azért mosakodni ugye szoktál? Persze, de ez direkt ilyen, dizájnos. Később: hány éves vagy? 17. Óó, akkor még világbajnok bringás is lehetsz. Hahaa, na persze. Nagyon keményen toltad! Hát, nem mondom, jól esett az elismerés. Bevallom, azért elgondolkoztam azon, amit mondtak, megfordult a fejemben a gondolat. De én elsősorban futó vagyok, és csak azután bringás. Már ha egyáltalán az vagyok: tavaly is megalázóan keveset bicikliztem; idén hátha nem leszek már olyan lusta, de még így se egy nagy szám. Másik, hogy ez nekem nem férne bele. Beutazni Nyíregyre heti többször? Különben is, akkor mikor futok? Már 12 futás nélküli nap után is szinte magamon kívül voltam. Persze, jó volt akkor is biciklizni, de ez nem ugyanaz. Egyszerre a 2 meg nem megy. Ja meg tegyük hozzá, attól, hogy a végén sprinteltem egy jót, az átlagom csak magamhoz képest jó, egyébként nem túl combos. Nem kell félreérteni, nekem teljesen jó ez, ennyit se vártam el magamtól.
Beérkezés után elidőztünk egy keveset, majd hazajöttünk. 4-kor visszatekertem, de potyára, nem nyertünk semmit a sorsoláson.
Jó „kis” biciklizés volt ez. Komolyan végig élveztem. Még a sunyi, hosszú emelkedőt is, akkor a lejtőket pláne. Na meg úgy az egész tetszett, úgy, ahogy volt. Jólesően elfáradtam.

Na ezért megérte felkelni.

Ui: holnap garantált izomláz.