Előszó helyett.

Mióta az eszemet tudom sportoltam, 18-20 évesen futottam, majd táncoltam, később bádibíldingeztem, végül megnősültem. :)
Az elmúlt tízenkét évet irodai munkával töltöttem, az elmúlt 3 évben gyakorlatilag 0 testmozgást produkáltam.
Így tavaly decemberre eljutottam odáig, hogy már egyszerűen nem bírtam ülni, fájt mindenem, folyamatosan ingerült voltam.
Decemberben elhatároztam, hogy 180-fokos fordulattal megkísérlek ismét emberhez méltó minőségben létezni
a még hátralévő néhány évtizedben. A lábaimat szanaszét ültem így a futás szóba sem jöhetett, elkezdtem hát bringázni.
Ez nyár közepéig működött is, de valami mégis hiányzott. Óvatosan elkezdtem kocogni ...

A fenti rövid esszé pusztán arra próbál rávilágítani, hogy miért is tart nekem egy 20-as kört 2.38-alatt lekocogni ... :DDD

A mai napra hosszú futást terveztem, Nyékládháza-Ónod-Muhi-Hejőkeresztúr-Nyékládháza útvonalra esett a választásom.
Ez a szakasz gyakorlatilag sík, így silány fizikumomnak sem jelenthetett problémát. :) Nagy alázattal álltam hozzá ehhez a futáshoz, lévén, hogy július közepén még 3km végigkocogása is komoly kihívást jelentett. A térdeimet pedig 4-500 méter alatt képes voltam kicsinálni némi tempózással (ezt a mai napig hanyagolom). Terveim között szerepelt 1 óra hajnali jóga, de ezt sikeresen elaludtam. 6.30-kor indultam, szembe kocogva a kelő nappal. Az első 5-600 méteren a pulzusom még a nem preferált 160-as zónában mozgott, ezt a második kilométer végére sikerült 146-ra redukálnom. Nagyon élveztem ahogy a reggeli nap a szemembe sütött, teljesen ellazulva, csukott szemmel kocogtam, és figyeltem hogyan lobban szerteszét csukott szemhéjjaimon a fény. A forgalom nulla volt, nem zavart semmi. Próbáltam a környezet hangjaira koncentrálni, a suttogó szélre, távoli kutyacsaholásra, viszont a madárcsivitelés elmaradt. Ekkor döbbentem rá, hogy elmentek a fecskék. Közben elhagytam Ónodot és Muhi előtt elfordultam az emlékmű felé. Hátat fordítva a kelő napnak, a Bükk felé vettem az irányt, 8km-re az első domboktól megkapó panoráma tárult elém, ezért a látványért jöttem erre. Egyre élénkülő szélben kocogtam tovább. Gondolataimba süppedve teljesen megfeledkeztem a légzéskontrollról, jót tett neki. :) Sikerült felvennem egy nyugodt légzésritmust ami kb 4-5 ütés/perccel lejjebb húzta a polzusom, azonos tempó mellett. Épp átfutott az agyamon, hogy jó ez így nem hajt a tatár, mikor felpillantottam és megakadt a szemem az emlékmű keresztfáin. Így kicsit groteszknek hatott a gondolat.
Közben érezni kezdtem a jobb térdem, illetve az azt hajlító izmaimat, és még hátra van 10 kilométer, ehh. Nem vártam meg míg elhatalmasodik az érzés, leültem az út szélén és elkezdtem nyújtani. 30-40 másopercnyi sarkaimközt ülés után úgy éreztem, hogy szinte kicserélték a térdeim. Az emlékművet elhagyva Keresztúr felé indultam, itt eszembe jutottak bozót kutyákról alkotott gondolatai, melyeket a közeli bánya kuvaszai sajnos nem ismernek. :DDD Most mákom volt, valahol a rozsdásodó kotrógépek alatt szunyáltak. A faluba érve rá kellett döbbennem, hogy rövidesen rá kell fordulnom az erősödő szélre. Még időben voltam, 1.45-nél még tartottam a 7perc/kilométer tempót, úgy terveztem, hogy az utolsó 6 kilit 30 perc alatt kocorgom le.
Aztán jött a rideg valóság, a faluból kiérve arculcsapott a szél, ha kicsit jobban fúj akkor hanyatt is dönt. Előkapartam a övtasimból egy pirospöttyöst, utánna küldtem némi szőlőcukrot. Biztos ami biztos elővakartam az mp3 lejátszóm, hangerő fel, RMB chakka-chakka indít éééés fut.  A szám közepére a pulzusom tanyát vert úgy 167 magasságában. Túl a 17.kilométeren, ennél a tempónál a lábaim kegyelemért könyörögteg, kár pedig ezzel a tempóval meg lett volna 2.20. Ehh.
Nem maradt más, az útszéli lucernásban lezavartam néhány ászanát, megkerestem a redemption-t ééés nekivágtam az utlosó 3000 méternek :) Nyékre beérve teljesen beálltak a térdeim, illetve az őket mozgató izmok. Közben jött a kosmonovától a supernova. Ez a szám még pont annyi adrenalint nyomott a fáradt izmaimba, hogy lazán vettem az utolsó ezrest, csak attól tartottam, hogy a szívem is elkezdi verni a taktust. Végül a kapu előtt óra megáll, 2.38, ennyi volt ma bennem. Begyalogova úgy érezetem, hogy a talaj fölött 1 centivel sétálok. Furcsa módon teljesen frissnek éreztem magam.
Összefoglalva, nagyon kellemes szombat reggeli kocorgás volt.