IWIW üzenetben jött a hír, hogy lehetőség lesz itt Pakson is a Nordic Walking megtanulására és gyakorlására.
Mára terveztem elmenni (sőt meg is ígértem a kolléganőmnek, aki tartja), de a dolgok úgy alakultak*, hogy csak a végére értem oda. Kicsit kézbe fogtam még a botokat én is (persze rosszul...), és egy kis kört mentem. Háát, ezt még gyakorolni kell- no meg odaérni időben, hogy legalább sejtésem legyen róla, mit is kéne csinálni. :(

No de, ha már ott voltam a közelben, elmentem a sportpályára futni. Nicsak, egy csomó futó!! :) (Meglepő, igaz? :) ) Futottam 10 kört jónak érzett (7perces, kb.) tempóban- sajna időt mérni csak a telefonnal tudtam, mert az órámat nem találtam a nagy sietségben. Ráadásul az első körben elindítottam, majd megállítottam a stoppert, és ezt kb. fél kör után vettem észre, így a 2. kör eredményét számoltam az első idejének is, jobb híján.
A végén próbáltam nyújtani is, de kissé hiányosan emlékszem már a gyakorlatokra azt hiszem.. :( Közben még egy kolléganőmet is láttam futni.

Azt hiszem, felmegyek máskor is! (DIldi, majd igyekszem olyankor, mikor ott leszel! Ez a hét nagyon zűrösre sikeredett....) Egyrészt a társaság- azaz a futók látványa..-, másrészt a talaj miatt is - bár a salak szerintem érzésre kb. betonkemény, de mellette a fű már igazán kellemes volt! Csak először nem mertem ott futni.. ("Illik", vagy nem?)

(*'Röviden' a mai napom: reggeli rutin -ébredés, ébresztések, tejeskávé, öltözés,..-, bolt, suliba vittem a lányaimat, orvoshoz a kisfiamat -hurrá, mégis mehet suliba!!-, irány haza táskáért- apja viszia suliba, én meg a főiskolára el, Dunaújvárosba. 1 óra buszozás, 4 óra üldögélés, 1 óra buszozás, haza. Irány a suli- fiamnak íjat vittem -fegyverhordozó tyúkanyó-, a lányaimat kórusra kísértem, onnan vissza a suliba, fiamat íjászatra, kínai üzlet-maratoni nadrágpróba 5 felvonásban-, zeneiskola- lányok is íjászatra, én haza /busz lekésve/, zuhanyzás, sportcuccba öltözés, gyerekek várása, nekik pakolás- biciklis cuccok összeszedése, óra keresése. Telefon- mindjárt jönnek- lemegyek, bicaj ki, nem jönnek. Telefon. mindjár téééényleg.. Telefon- gyerekek feljönnek, apa még boltba megy- ekkor már fél hét volt! felkísértem őket, elköszöntem, indulás- bicajjal gyorsan felérek, de már szinte vége a gyaloglásnak.. a többit már írtam.)

+sarok-gond: egy ideje már fájós a sarkam, főleg a bal, de néha a jobb is- azon az Achilles is rendetlenkedik kicsit
Mi lehet? Alul fáj, és nem a csont, ha jól érzem. Ha pihenek, csökken, de most emiatt ne fussak még ennyit sem?! (Igaz hétvégére nem terveztem már futást... De 2-3 naptól nem szokott rendbejönni.) Mivel érdemes kezelni így látatlanban? Nem hiszem, hogy erre orvos szükséges, egyelőre, de nem is tervezem annyira elrontani, hogy odáig jussak..

Ma a kisebbik fiam íjászversenyre ment Paks közelében Cseresznyésbe. A lányokkal más programunk volt, így egy ismerősünk kivitte kocsival. Miután végeztünk, kérdeztem a lányokat, lenne-e kedvük elmenni- igen, de csak ha bicajjal mehetnek. Jobb is, mintha taxival kellett volna, nekünk ui. autónk nincs..
Kicsit félve indultam el velük, ennyit még sosem bicajoztak, forgalomban meg egyáltalán nem szoktunk menni. Igaz sok autó erre sem járt, főleg odafelé, így nagy gondunk nem volt. Az emelkedőkhöz sincsenek szokva, így a kevésbé lankás részeken tolták a bicajt, néha én is, hogy ne kelljen várni őket. Igazán meredek emelkedő nem volt, szerencsére.
Ahogy előre sejtettem, 3/4 óra alatt odaértünk (a távot nem tudom pontosan, ideje lesz lemérni valahogy végre).  Ott játszottunk, amíg vártuk a tesót, aztán vele is voltunk kicsit, és kb. 2.5 óra után hazaindultunk. Kicsit ideges lettem, mikor Kira lányom azt mondta, ha nem veheti le a sisakot, akkor ott marad az erdőben :), de aztán szerencsére ő is jött tovább. Mindent összevetve jól sikerült az első bicajos kirándulásunk, talán ezután bátrabban indulok neki- eddig nem mertem kimenni a városból velük egyedül. De ezmost jóó volt, akácosok, bodzák között!

A mai napra úszást terveztem, de elég náthás lettem, így elbizonytalanodtam. Aztán az időt is elvacakoltam, így az uszi már szóba sem jöhetett. Gondolkodtam, talán a futás jót tenne, vagy legalábbis nem ártana, de aztán szimpatikusabbnak tűnt a varrogatás, jó meleg takaróba burkolózva, egy bögre meleg mézestea társaságában! :)

De a véletlenek sorozata, és a saját lelkesedésem más sorsot tartogatott számomra. :-)

Előszöris el kellett kísérnem kisfiamat a kosáredzésre. És itt kezdődött minden: ahogy elindultam, megláttam a Drogmentes Magyarországért Maraton autóját. Hm, megint itt vannak Pakson?! Hazamenni nem volt időm, így telefonos segítségen keresztül az internetet igénybe véve megtudtam, hogy tényleg ma érkeznek, vagy érkeztek. De az időpont nem derült ki... Amíg vártam a fiamat, aki helyi busszal jött (ami késett), megkérdeztem a helyi tévéseket, tudnak-e valamit az eseményről. Nem tudtak. Aztán a kosáredzőnk sem, és egy kollégája sem, végül megint telefonos segítséget próbáltam kérni, de az sem jött be, senki nem tudott semmit. Hát, mindegy, ha már így alakult, azért elmegyek futni, hátha..., gondoltam. :)

Hazamentem átöltözni, és indultam. Útbaesett a buszmegálló, ahol a kisfiam felszállt- ő mesélte, hogy alá akartak íratni velük egy lapot (ő nem merte, mert a barátja sem írta alá), ekkor már reménykedtem benne, hogy talán most várják a futókat, és tudok csatlakozni... Ott is voltak még, meg is szólítottak (bár az autónál magamtól is megálltam volna érdeklődni). Kicsit beszélgettünk, kiderült, hogy nem maradtam le (ekkor még.. :-) ). Így továbbindultam, és elfutottam a kompig, ahová érkeztek a Duna túloldaláról. Ha terveztem volna, akkor sem érhettem volna oda jobbkor, és így legalább nem is aggódtam, mi hogy fog sikerülni! :) Kis pihenés után indultak tovább, két lány futott. Nekem extrém gyors tempóban, bár ők igyekeztek lassan futni. Kb. 1.3 kilométernyit bírtam velük tartani, aztán kiszálltam (lemaradtam :-) ), és a saját tempómban futottam tovább.

A Városháza volt a célállomásuk, ott kicsit álldogáltak, így utolértem őket. Nagy taps fogadott, jólesett!!! Bár inkább nekem kellett volna Nekik tapsolni (na majd holnap, ha minden jól megy). Azt mondták, el ne menjek üres kézzel, meg megkérdezték, van-e gyerekem, meg mennyi- a válaszon (4) meglepődtek, és egy csomó ajándékot adtak.. :) Örültek is a gyerekeim. Meg én is. :) Innen még hazáig kocogtam, teli zsebbel (még szerencse, hogy jóóóó nagy a dzsekim zsebe, és hogy esőre álllt az idő- egyébként csak pólóban mentem volna).

Holnap indulnak tovább, 9-kor, vagy később- talán tudok hozzájuk csatlakozni egy újabb km-re (ha-ha, ha bírom a tempót), de sajna dolgoznom kell menni fél tízre (jó kifogás ;-) ), így többre nem. Még jó, hogy a munkahelyem felé fognak futni...

Jólesett a futás, de még jobban a társaság, a kedves fogadtatás, érdemes másoknak is csatlakozni hozzájuk!

Holnap Dunaújváros felé futnak- hallod, Eftomi?! Ha ráérsz... :)