Arra az elhatározásra jutottam, hogy megosztom Veletek a sérülésem, és gyógyulásom történetét, okulásképpen.

Három éve, majd 120 kilósan kezdtem futni, de előtte is mindig mozogtam valamit. Belelendültem, és ha már gyors nem is leszek, hát a távolságokat kerestem. Idén nyárra eljutottam oda, hogy bármikor tudtam (volna) futni 50 kilométert, ha úgy hozta kedvem. A nagy terv erre az évre az IronMan volt, de jött előtte Sárvár, és bár sokat készültem a hirtelen beütő nagy meleg lefaragott a tervezett távból, azonban így is örömmel, elégedetten végeztem majd 92 km-rel a hátam mögött.

Aztán az IM-re készülődés maradt.  Futottam, bringáztam, úsztam, a tervek szerint 12 óra is lehetett volna. A verseny előtt tíz nappal azonban odább húztam egy csónakot, és éreztem, hogy a derekamban megroppan valami. Másnap reggel komoly derékfájásra ébredtem, azonban 20 km volt a penzum, így hát nekiindultam, pár száz méter után már nem fájt, nagyon jót futottam. Ekkor már kétezer kilométer volt már a lábamban fél év alatt.

A következő reggel arra keltem, hogy a jobb lábam végig fáj, zsibbad, és hátul a combtőben olyan fájdalmat éreztem, hogy hol sírtam, hol üvöltöttem.

Egyedüli könnyebbséget az jelentett, ha a földön feküdtem, és feltettem a lábam az ágyra, így is borzasztóan fájt, de el lehetett viselni.

Persze mindez nyaraláskor történt, így orvos a környéken se. Az ügyeletes orvos azt mondta menjek be. Bizisten megpróbáltam, de az autóba nem tudtam beülni. Így vett a kis a feleségem a patikus által ajánlott izomlazítót, fájdalomcsillapítót, ami annyira jó volt, hogy másnap elviselhetővé szelídült a fájdalom. Ekkor – nem kellett volna – elmentünk egy kis gyógyfürdő- masszázs kezelésre, hátha segít… talán, nem sokkal lett rosszabb.

Közben az internet segítségével kiokosodtam, hogy ez bizony isiász, népies nevén idegzsába.[1] Na, zsábás lettem, ami onnan jön, hogy a sokáig elhanyagolt gerinc, illetve az ily módon megnyomorított porckorong kitüremkedik, rosszabb esetben kiszakad, és a gerinc mellett futó isiász-ideget nyomja, dörzsöli. Azt hiszem nekem először csak a sérv jött elő, de a 20 kili futással rendesen eldörzsöltem ezt az ideget.

Tehát hazajöttem. A jobb lábam a fenék alatt kilépő idegnél fájt, a vádlim viszont gyakorlatilag lebénult, a talpam pedig teljes mértékben zsibbadt volt.

A szakirodalom ilyenkor ideggyógyász felkeresését javasolja, amit péntek reggel meg is tettem. A dokinéni nagyon aranyos volt, azt saccolta mint én, de elküldött s.o.s. CT-re, amin látható is volt, hogy a sérv kiszakadt, és nyomja az ideget.

Hamarjában átküldött az idegsebészetre, ahol a szimpatikus fiatal főorvos rám nézett, és közölte, hogy ezt műteni kell, mert béna. Műtéttel 60%, anélkül 30 % a gyógyulás esélye. Próbáltam a véleményét befolyásolni, nem sikerült, én kértem gondolkodási időt, amire azt felelte, „jó, de hétfőn jöjjön éhgyomorra…”

Nem mentem.

Hát nem nagy jókedvvel mentem haza, és minden ismerőst meginterjúvoltam, most mi legyen? 50:1 arányban a nem műtenire jött ki a szavazati arány.

Barátaim, edzőm és masszőröm egyhangúlag javasolták Lángfy György[2] professzor urat, aki majd helyre tesz. Tehát péntek este bejelentkeztem, és bár a tanár úr nyaralt, de az ajánlóim és a bajom súlyosságára tekintettel fogadott a késő esti órákban.

A kezelésre a feleségem és a kislányom is elkísért, végignézték, amíg két órán át csűrte a szót és csavarta a testemet a tanár bácsi, aki egyébként nagyon aranyos, szimpatikus volt.

Az ágyéki 5-4-2 csigolyák látványosan szanaszét voltak, és fájdalommentesen a helyükre kerültek. A felső csigolyákat nem bolygatta, azt mondta, egyszerre sok lenne, és egyébként is, ezután jó eséllyel a helyükre is kerülnek.

Tekergette még a kezemet-lábamat, recsegtek-ropogtak az öreg csontjaim, de el kell mondani, hogy semmi fájdalommal nem járt, illetve egy kicsivel a végén, amikor fizetni kellett.

A kezelés közben persze kiderült, hogy az emberek jó része, - így én sem – nem tud járni, ülni, állni rendesen. Tehát ezután járni tanultam, és úgy bocsátott utamra, hogy mehetek, kezdhetek elölről mindent, nehogy azt gondoljam, onnan folytathatom, ahol abbahagytam.

Gugli a barátunk, itt találtam rá a denevérpadra[3], amivel annyi szerencse is járt, hogy egyik barátomnak van, és kölcsönadta.

Tehát, dolgozni jártam, lógtam a szeren, tornáztam, rátaláltam, és a mckenzie-tornára[4]és a „core” gyakorlatokr[5]a, úsztam, bicajoztam, szedtem a gyógyszereket, fizikoterápára jártam, és eközben erősen zsibbadtam és sántítottam.

Mindennap éreztem a javulást, de nem voltam elégedett. Visszamentem az ideggyógyászhoz az ÁEK-be, aki megdicsért a bátorságomért, hogy nem műtettem. Felhívta egy reumatológus kollégáját, és beajánlott. Átbringáztam a MÁV-kórházba, és elmondta a reumás néninek, hogy mi a bajom… erre ő megkérdezte, hogy és akkor mit csináljon? Mondtam neki, én vagyok az, akit küldtek, ekkor rögtön barátságosabbá vált.

Ő is megdicsért, hogy negáltam a műtétet – ezek így nevezik, hogy ellógtam – és értetlenkedett, hogy miért akartak engem megműteni. Arra a következtetésre jutott, hogy én olyan jó sovány, műteni való alkattal rendelkezem. Azt állapította meg, hogy a sérvem gyakorlatilag meggyógyult, azonban az idegek regenerációjára várni kell. Ezek után masszázs, gyógytorna és fizikoterápia beutalásokat kaptam, amelyek közül a gyógytorna igen hatékonyan segített az állapotomon.

A jobb vádli bénulás azt jelentette, hogy a lábujjhegyre állás az pont semennyire sem ment, majd ezek után lassan megmozdult és kezdett az erő visszatérni bele.

Ehhez azért még kell egy kis idő. Az idegek gyógyulása a leglassabb, hat hónap is lehet, én meg csak 3 és félnél járok.

Az eltelt időben a javulás mindennap érezhető. Konditerembe jártam, lógtam, úsztam, nyomtam a statikus erősítéseket, nyújtásokat.

De a futás nagyon hiányzik. Elkezdtem. Az erdőben. Úgy futni, hogy az egyik lábam nem működik, elég nehéz, eleinte a hátam is begörcsölt, de pár nap után olyan jólesett, hogy kimerészkedtem az útra is. nem kellett volna, a gyenge ízületek nem bírták, mivel a vádli lengéscsillapító szerepe lecsökkent, így a térdem is megfájdult, illetve a sántítástól a másik lábamra helyeződött a súly, amitől előjött a régi sarokfájásom. Tiszta kripli vagyok! Arról ne is beszéljek, hogy mióta először pulzusmérővel futottam, azóta már órát sem viszek…

Mindezek ellenére a kevésbé fáj a futás, mint a lelkemnek a hiánya.

Mit hibáztam, ennek kell itt következnie.

Az edzőnéni szerint nem kellett volna a kettlebell, erre azt tudom mondani, kellett volna, de abbahagytam tavasszal, mert nem volt hozzá energiám. Egyik barátom szerint az új, 8 mm-es talpú cipő a hibás, ami ennyire más tartásra késztetett, nem hinném, elég sokat mentem benne minden baj nélkül.

Szerintem a vele(m)született gerinchibák mellett az irodában és autóban ülő életmód, a túlterhelés és az az egy rossz mozdulat együttesen hozták össze. Most már pozitívan fogom fel, a szervezetem figyelmeztetett, ha ezt az utat akarom járni, akkor kicsit másképp kell.

Ami nagyon fontos és hiányosság, a törzsizmok erősítése, és a gerinc lazítása. Ezek kimaradtak, de ezek kellenek, ahhoz, hogy magasabbra jussak, mint előtte. Év elejére várom azt a pontot, amikor elkezdhetek edzeni. Most kezdtem el a rehabilitációs futásokat, ami a vádli erősítésnek használ ugyan, de a gerincet és a futós-ízületeket nem kíméli. Azt gondolom a törzserősítés és a lazítógyakorlatok együttesen támogatnak abban, hogy a futás visszajöhessen.

Minden futónak javaslom a „core” gyakorlatokat keresztedzésnek, hogy ne járjon így!

Futhat-e a gerincsérves?

„Hát… Aki régóta fut, nehezen mond le róla. De kétségtelenül nem a legjobb sport egy sérves embernek. Ha úgy érzed, hogy sérv ide vagy oda, nem bírsz lemondani róla, és muszáj futnod, akkor kizárólag földúton, nem betonon, jó cipőben, és utána feltétlen elvégezve a hamarosan elérhető DVD-n látható korrekciós mozgásprogramot, ami összesen 5 percig tart. 

A futók többsége tetézi a gerincnek okozott problémákat azzal, hogy miután jól összerázta a porckorongjait a futással, elkezd előre hajolgatva nyújtani. Ezt Te semmiképp ne tedd. Az email tanfolyamon lesz egy lecke, ami sportok után gyakorolható kompenzáló mozgásokat tartalmaz, ezekkel lesz érdemes lenyújtanod futás után.”[6]