Mátra 115 helyett 88, valójában 95 plusz egy kicsi

Régóta szerepel a bakancslistámon ez a túra, de a legnehezebbek egyikeként tartják számon, és magam is ismerem annyira a Mátra hegyeit, hogy tudjam, nem kisasszonyok piknikje, nem könnyű séta, hanem kemény menetelés hegynek fel és le.....és fel és le és fel....  A tavalyi K100 adott egy kis önbizalmat, de aztán UB lett a folytatás, nem Mátra. Azt persze akkor is tudtam, hogy a K100 kertiparty ehhez képest és igazából az ott elért eredmény semmit sem jelent.  Idén aztán másként alakultak a dolgok, nem jártam túrázni, nem volt K100 se végül, csak egy könnyűnek ígérkező és mégis meghalós Dolina56. Futóedzésekből se volt sok, volt viszont heti 2-3 küzdősport, jelentős lábmunkával.  Ilyen előzményekkel neveztem elő a Mátra 115-re. Természetesen, nem vagyok hülye, jól tudtam, hogy az erőnlétem, állóképességem nem megfelelő a 6000méter feletti brutál össz szintemelkedéshez, de meg akartam próbálni, részese akartam lenni ennek a közösségi eseménynek, és nagyon vágytam már rá, hogy ismét olyan közelségbe, olyan kapcsolatba kerüljek a hegyekkel amilyenbe csak a hegyi sportok által kerülhet az ember. 

Előzetesben lebeszéltem Jaat-tal az utazást, ellátott pár jótanáccsal, elolvasgattam a beszámolókat és újra megnéztem az imádott videókat. Szitó Ervin támogatta a projektem egy ajándék fejlámpával, köszönet érte! Igyekeztem az útvonallal is ismerkedni, de oly régen jártam a Mátrában, hogy alig-alig tudtam beazonosítani a dolgokat. A Muzsla utáni rész például teljesen ismeretlen volt számomra. Nem túl sok gondolkodást követően, összeállítottam a csomagomat is, ivótartályos hátizsák, kis szopókás palack pohár helyett, két gyümölcspüré, két póverbár ketté vágva, sótabletta,  hosszú ujjú tech felső, vékony szélkabát, hosszú aláöltöző gatyó, mini esőponcho, fejlámpa, külön táskába váltóruházat és cipő a célba, törölköző(ezt el szoktam felejteni :)  Előző nap megsütöttem a nevezési díjat, csokidarabos kekszet, és mellécsomagoltam még egy üveg mézet, no meg a festett köveket. Reggelire két sajtos-salátás zsemle, mentatea.

Hamar eljött a várva várt nap és rögtön egy méretes, de szerencsére nem végzetes bakival indult. Elaludtam. Mikor Jaat felhívott, azt se tudtam, hol vagyok, mi van...:o  Azt hittem, csak valamit még egyeztetni akar, erre kiderült, nem voltam ott a megbeszélt helyen, feljött a kapuig. Aztakúúúú!  Ugrás ki az ágyból, férjet kiküld a kapuhoz magyarázkodni, öltöz, cuccot felkap, túlzás nélkül 8 perc alatt kint voltam, menetkészen. Fiúk megmosolyognak, elindulunk...

A kocsiban kellemes várakozásteli ám mégis nyugodt hangulat, beszélgetünk, sztorizunk, a Tápiómenti Maratont emlegetjük, no meg a Palóc Lefagysz-ot, és persze az előttünk álló Mátrát, melynek vonulatát hamarosan szélesvásznon láthatjuk. Egyszerre ijesztő és csodálatos. Az idő kristálytiszta, a levegőt harapni lehet mikor Gyöngyösre érünk. Kocsi leparkol, várjuk a rendezői buszt ami a rajtba, a kisnánai várhoz visz. A buszon ismeretlen túrázó mellé ülök, nem beszélünk, csak nézzük a tájat, eszegetünk. 

Kisnána - dobszó, hellójózsikámteisindulsz, tavalyaztmondtamsohatöbbet, milyenidőttervezel, deszépidőnkvan, milyensütithoztál, holacsomag, ittacsomag, hovakellleadni, nincsapróm, köszJaat, Yoyokacillagom, háttemeg, ménemahosszúra, nanáahosszúra, mévanmásis, mingyárajt,vanmárajtcsomagod, írdalá, köszszépenjóutat, ezismegvan, kelletérkép, kellepulcsi, nincsishideg,sziadani, hogyvanalábad, dehülyevagydeokosan, ittacsanyais, jénemindulpontőrlesz, kivelmész, kivelmenjek, mittudomén, futniakarod, dehogyfutok, örülökhabeérek, deúgyöltöztél, ígykényelmes, dejópólódvan, japerszeénaterepfutó, nembajazhalassú, csakügyesen, fejlámpamegvan, pisilnikellettvolna,axaxavagyhogyishívnak, üdvmindenkinek, mingyámegyünk, jélőwandrás, egyszálgatyában, ezsenomrális, tíz-kilenc-nyolc...hajrápusziviszlátacélban

És indul a mandula!

Jaat mellett robogva kezdek, de persze tudom, hogy ez nem az én helyem. Rushboy mellé szegődök, beszélgetünk. Azt állítja, óvatosan fog menni, ahogy a lába engedi, így talán hasonló tempót megyünk. Így is van, daráljuk a métereket, szinte még libasorban támadjuk a Jagus majd az Oroszlánvár csúcsot. Előbbin Csőre Ernő, utóbbin Zoncsi vár, illusztris pontőrsereg várható másutt is, Pygmea, Csanya, Lupus és mások. Gyors pecsét és már mennénk is, de befutnak cseh és szlovák túratársak akikkel Rush külföldi túrákon ismerkedett össze. Csatlakoznak, nagyon jól nyomják és ketten biztosan beszélnek angolul, beszélgetünk is pár szót. Kékestetőre kapaszkodva kicsit lemaradozok, ők szinte hetente mennek százasokat, mint más a sarki boltba, én meg idén nem is túráztam, még a sík Dolinán is ki akartam nyiffanni :o  A síházban találkozunk, terülj-terülj asztalkám van a javából, iszom teát, eszek egy zsíros és egy szalámis kenyeret, paradicsommal, olajbogyóval, sajttal, kánaán :) Felkapok pár szem cseresznyét és suhanunk. A szlovák lánynak magyarázom, miért vannak kordonok fent, csúcsfutás is ma van, de mi szebb úton jöttünk fel :)  Dani bíztat, maradjak velük, de érzem, sok lesz a tempó. Igazam lesz, a nagyon meredek részen leszakadok, csúszkálok lefelé a sárgán, rönköket kell átlépni, egyedül vagyok, követem az ösvényt, egyszercsak műútat keresztezek, de rémlik ilyesmi az itinerből, így megyek tovább. Újabb műút, kilépve Mátraháza tábla...  Basszus! :o  Parádsasvárra indultam...  Itiner elő, vissza kell menni. Túrabotos lány rohan szembe, László Szilvi az, nyomában Yoyoval...elkavartak ők is, de még tovább is mentek jóval...Együtt megyünk vissza, ebből az irányból jól látszik a sárga négyzet letérés...affene...Ezerrel zúgunk le Parádsasvárra(25km), a ponton pecsét és pár falat, én sütit és aszalt barackot veszek, és már megyünk is. Az ő tempójuk sem éppen laza, de emelkedőn gyalogolunk, csak épp Szilvi kétszer gyorsabb úgy is :P El is lép kicsit, Yoyokával másszuk a Kis- majd a Ngy-Lipótot, durva ez a 360méteren lévő faluból megint 756méterre, aztán Galyatetőre 960méterre emelkedni, 5km távon...Yoyo telefonnal videóz, először azt hittem telefonál csak :o , élvezi, hogy ott lihegek mögötte :)))  A csúcs közelében aztán ő is ellép, fut Szilvi után :) Nekem jó gyalog is, így is majdnem egyszerre érünk a ponthoz. Igazi csúcspont, rengeteg kaja, leves, sütihegyek, innivalók. Kanalazzuk a levest miközben a gyorsak már az ajándék körről (Mátraalmás-Galyavár) érnek vissza. Kihasználom a civilizált mosdót, bár addig Yoyoék lelépnek, de aztán nekiindulok a körnek. Épp arra gondolok, Jaat talán pont ennyivel járhat előttem, amikor meg is jelenik szemből :) Lottó ötös :)) 

Élvezem a kocogást Mátraalmásra, bár kissé röhejes, hogy itt érek be olyanokat akiket még a Kékesre felfelé egyszer már megelőztem...csak ugye az eltévedés... A faluból meredek út vezet Galyavár sziklás, szinte félelmetes csúcsára(alig kb 1200méter távon közel 300métert emelkedünk), majd elfúj a szél, felveszem a széldzsekit, de hamar melegem lesz, ugyanis jön Galyatető II.felvonás, még 120méter szint. Az esőfelhők nem bírják tovább, elengedik terhüket. A ponton (38,74km-7óra25perc) már ernyők alatt a technika és a frissítők. Gábor mellé sodor a lét, vele utaztunk reggel, lelkes elsőbálozó ő is. Adja magát a helyzet, együtt indulunk lefelé. Ázunk és ereszkedünk, kis bizonytalankodással a zöld négyzet levágást várva, de megvan és suhanhatunk Mátraházára. A Hatökör uránál a pontőr szerint Yoyo csak negyed óra-húsz perc előnnyel ment át, amit furcsállok (na, ja, megint elkavartak) A mátraházai ponton isteni vajas-téliszalámis-sajtos szendvicset készítek, bodzaszörpöt vételezek hozzá és indulunk is, menet közben tömöm magamba a kaját. A lefelén egész sokat kocogunk, emelkedők gyalog, az eső hol rákezd, hol szinte eláll. Nagyon nem zavar, bár akkor kezd rá legerősebben amikor hosszabban haladunk védelmet nyújtó lombkorona nélkül :P Lajosháza annyira nem hagyott bennem nyomot, hogy képtelen vagyok felidézni, Mátraszentimre(60,54km - 11óra18) viszont emlékezetes, mert kellemesen felmelegített az itt kapott leves és még mellékhelyiségnek nevezhető dolog is akadt az udvarban. Továbbindulva, majdnem csúnyán benézzük az irányt, de szerencsére mindkettőnknek feltűnik a turpisság és párszáz métert megyünk csak feleslegesen. Visszafordulva kit látunk? Naná, hogy Yoyokát és Szilvit :D Cillagomék bejárták Tolnát-Baranyát. Innen ismét négyesben haladunk, mit haladunk, suhanunk egészen Szorospatakig, ami a 806méteren lévő előző ponthoz képest ismét majdnem 500méterrel van lejjebb. Igaz, közben van két kisebb emelkedő. Ernőék a ponton nagyon kedvesek, magnéziummal, kalciummal kínál a sok finomság mellett, elfogadom, ártani csak nem árt. Yoyo nekiáll vacsizni, én csak megragadok egy szendvicset, töltök vizet a púpba és elindulunk Gáborral Ágasvár felé. Ahogy kezd meredekebbé vélni az út, Gábor ellép egy gyorslábú túratárs nyomában. Csendesen fújtatva érem el az Ágasvári th-t, és kezdek neki Ágasvár csúcsának megmászásához. Jó meredek, nem is baj, hogy sötétedik, legalább nem látom, mennyire. A csúcson már sötét van, Csanya pecsétel,  lefelé már fejlámpával jövök, tipegve a sötétben. Kényelmes frissítés után, két túrázóhoz csatlakozva megyek tovább, a szalagozást majdnem elvétik, de nem is bántuk volna nagyon utólag, mert bokaforgató és sáros terep. akárcsak a Fallóskút utáni rész. Fallóskúton Kató néni vár, aki már lenyomott egy Tápiómenti Maratont aznap! Lecsorgunk Mátrakeresztesre és rövid tanakodás után, a nagy kanyartól megyünk kissé vissza a sárga jelzésen a Hidegkúti nyereg felé. Féltem, hogy ez meredek szakasz lesz, de nem annyira vészes, ellenben hosszú, legalábbis érzésre. A turistaháznál alkalmi társaim rövid frissítés után továbbindulnak a hosszú távon, győzködnek kicsit, hogy menjek én is, de már rég döntöttem, bejelentem a pontőrnél lenevezési szándékomat. Hogy miért neveztem le? Jó kérdés. Éjfél volt, 82km-nél jártunk, 11órám lett volna még megmászni a maradék 1800méter szintet egy maratonnyi távon. Most is azt gondolom, sikerülhetett volna, de nem könnyen. Izomzatilag jól bírtam, némi fáradtságtól eltekintve nem volt bajom, de az emelkedőket egyre lassabban tudtam megmászni, így hiába tudtam még futni is lefelé, szenvedősnek, kétesnek tűnt a teljesítés. A szenvedéssel még nem is lett volna baj, de hogy valahol a szintidőért küzdve, déltájban vergődjek a végén...nem, ez a túra megérdemli, hogy felkészültebben visszajöjjek és megcsináljam tisztességesen. 

Tehát lenevezek, levesezek, kókuszgolyó, sütike, kávé, tiszta piknikhangulat, közben jönnek és mennek a hosszútávosok, de nem inog meg az elhatározásom. Összeszedem magam, kérdezgetem, hátha akad valaki a röviden és már indulnék is egyedül tovább, amikor befut Gábor, korábbi időszakos túratársam, nem túl fényes hangulatban. Szegény, Ágasvár után benézte a szalagozást, megjárt valami ismeretlen falut, majd Mkeresztesen is rossz helyen kanyarodott le (talán a régi sárgán?), így kavargott sokat futva feleslegesen, elege van, elfáradt, lenevez ő is, menjünk együtt. Megvárom amig gyorsan frissít és nekilódulunk a maradéknak. Tót-hegyesre elvileg hamar kéne érjünk, de hiába haladunk tempósan, csak nem jön a zöld négyzet. Gábor még telefonos segítséget is kér, menjünk csak tovább, hangzik a válasz, de nehezen hisszük. Közben Jaat-ot is hívom, nem jó híreket kapok, túl van  Múzslán, de megzuhant, csak remélem, összeszedi magát hamarosan. Kísérteties, éjsötét erdőben baktatunk, gyanúsan sokat lefelé, Gábor felveti, menjünk vissza mert biztosan elvétettük a leágazást. Nem engedek, szerencsére, ugyanis pár méter múlva ott virít jól láthatóan a zöld kereszt, majd háromszög. Megkönnyebbülve megyünk tovább, mikor szemből lámpák fénye villan fel, félviccesen mondom, talán Yoyoék tévedtek el megint, bár már a Múzslán kéne járniuk amennyivel gyorsabbak voltak nálam, erre tényleg ők azok!   Visszamentek keresgélni a zöldet, beletettek itt is pár kilit....Megmásszuk a Tót-hegyest, ami valóban elég hegyes, a csúcs tiszta sziklás gerinc....brrrr...a pontőr viszont kedves, palacsintát és vizet kapunk (basszus, ide is felcipeltek egy csomó vizet?!) majd ereszkedünk vissza a zöld háromszögön, aztán a hírhedt zöld négyzet ahol a jelzés valóban tökéletes, csak épp út nincs, botladozunk az avarban a kövek közt. Hamarosan elérjük az utolsó mászókánkat, Világos hegyet, ami ugyan nem nagy, de roppant meredek felfelés is, hát még lefelé. Lupus vár a hegyen pecséttel és jó szóval. Megbeszéljük az élmezőny állását, búcsúztatjuk Carlos pályacsúcsát, és nekilódulunk a célig tartó nem túl izgalmas szakasznak. A hegyről ereszkedés nagyon durván meredek, szinte félek lemenni, onnan viszont javarészt sík vagy kissé lejtős az út, viszont poros, aprókavicsos és a felső réteg nedves (gondolom, a harmattól), így minden lépésnél rétegenként tapad a talpunkra és hullik a cipőnkbe. Idegesítő. Nagyon. Alig várjuk a falut és végre ott vagyunk,felhívjuk Jaat-ot, úgy tűnik, sikerült összeraknia magát, aminek örülünk.  Gyöngyöstarján, cél. 21óra és 9perccel a kisnánai rajt után megérkeztünk. Taps fogad, követ választunk, levest eszünk, én zuhanyzom, kicsit beszélgetünk, aztán  kerül fuvar hazafelé, így eljövünk. Utólag ezt bánom csak, nem a lenevezést. Jó lett volna még maradni, megvárni a többi beérkezőt. De jövök még, vár a Múzsla, a Havas és egy 115-ös kő!

Hatalmas köszönet illeti az egész szervezőgárdát, mert ez egy monumentális rendezvény, rengeteg melóval, rengeteg élménnyel! Igazi közösségi esemény, családias, barátságos, feledhetetlen. 

 És már fenn is van egy remek film az ideiről: