Történt egyszer, hogy egyik legkedvencebb versenyszervezőnknek elgurult a gyógyszere és kitalált egy páros terepfutó versenyt, hol máshol, mint a Mátra izzasztó útjain. Természetesen a kellően mazohista és önpusztító hajlamú futóknak azonnal megtetszett az ötlet és serényen járultak is a nevezéshez....legalábbis a bátrak és a vakmerők. 

Egyszerű de nagyszerű útvonalról volt szó, Mátrafüred-Kékes-Parádsasvár-Kékes-Mátrafüred, aztán ugyanez mégegyszer, összesen 73km élvezet, több mint 3000méter szinttel, négyszer érintve kis hazánk legmagasabb csúcsát. A hozzám hasonlóknak nem is ezek az adatok okoztak fejtörést, sokkal inkább a szintidő, ami 13 óra volt. Első hangzásra bőségesnek tűnt, aztán belegondolva a tempómba és hegyi tapasztalatomba (illetve annak hiányába) már erősen neccesnek.  De mindenképp meg akartam próbálni.

Előbb azonban találnom kellett egy futótársat. A jó ég tudja, mi vezette Sznupit az utamba, de rövid chat társalgás után eldöntetett, hogy együtt nevezünk. Csapatnévnek a fantáziadús Bozót&Sznupi nevet választottuk :)  

Természetesen aggódtam és voltak bennem kétségek, melyeket meg is osztottam Sznupival, de biztosított róla, hogy nem fog egész hátralevő életében  utálni ha nem sikerül, mert úgyis sikerül és kész :)   Ebben a részben igyekeztem egyetérteni. Fejben dől el, ahogy mondani szokás, és valóban, elengedhetetlen, hogy el tudjuk hinni, hogy menni fog, elszántság kell, hogy ne törődjünk másokkal, körülményekkel, apró-cseprő dolgokkal, felesleges gondolatokkal, csak haladjunk előre rendíthetetlenül - ahogy az angol ajkú ultrásoktól hallottam olykor: relentless forward motion, mindig csak előre!

El is jött hamar november második hete, megoldódtak a logisztikai kérdések, eldöntöttem, hogy viszem az ivótartályos zsákot (kösz Jaat!), fogok enni gélt, és egyéb apróságokat. Szombaton, a verseny napján utaztunk  le Mátrafüredre Oszaczki-mobillal, kényelmesen leértünk időben, felvettük a rajtcsomagot és készülődni kezdtünk.

Én rögtön pörögni kezdtem, hogy mit vegyünk fel, mit küldjünk előre, mennyi vizet a zsákba, mennyi gélt hova, stb, mire Sznupi néz rám ártatlan, nyugodt kiskutya szemekkel és megkérdi: Miért vagy ideges? :D  Éééén? Ideges?! Csak mindjárt rajt....  Nagyon jó volt a rajt-cél helyszín, kényelmesen tudtunk készülődni, volt hely bőven, nem volt tömeg vagy kavarodás.

Kilenc előtt pár perccel kimegyünk az udvarra a rajtkapuhoz, Csanya rövid eligazítást tart, majd elrajtolunk. Hamar szétszakadozik a mezőny,  kocogunk a végefelé lazán, sok van még hátra. Talán két páros van mögöttünk, de igyekszem nem foglalkozni ilyesmivel, mert lényegtelen. Épp elég a páros tempóját összehangolni, butaság volna másokhoz viszonyítani magunkat vagy mások tempóját erőltetni.  Négyeshatárhoz érve kialakul egy kis vonat, így haladunk szinte végig az első Kékes érintésig. A csúcshoz közeledve Szasza fotóz, mosoly, pacsi, nyomás!

Szaszafotó

Kékes 1. pipa! Frissítőasztal full extrás mint mindig, pár falat ropit, sajtot, olajbogyót vételezünk, iszunk és nekiindulunk a lejtőnek. Kicsit technikás, nem szeretnék rögtön esni, így viszonylag óvatosan ereszkedek, együtt haladunk Edit és Enikő párosával, dumálunk, be is nézünk egy kanyart, de szerencsére csak pár métert megyünk rossz irányba. Nagyon élvezetes ez a szakasz, gyönyörű az erdő, a lejtőkön szépen lehet haladni. Azért egy kis emelkedő itt is van, de Parádsasvárra szépséges szintút visz. Nem sokat beszélünk, Sznupi szinte mindig előttem halad, de nem reklamálok. Kiérünk az aszfaltra és máris ott a pont.  A pontőrség parádés, Boszi, Ulrik, Speró lesi kívánságunkat. Sok kívánság nincs, eszünk-iszunk, megyünk :) Utolérnek a betyárcsajok,aggódnak az idő miatt, kérdezgetik, hogy szerintünk beérünk-e így. Nem nagyon értem a kérdést...Még az első körnek is csak a felénél vagyunk, minek agyalni azon, mi lesz sokkal később? Menni kell és kész. Ha gyalog akkor gyalog, csak előre. Hamarosan el is hagynak minket. Ezért kellett aggódni?!

Hullámzó a terep, sok megfutható, enyhe emelkedő is van, nekem mégis alig-alig megy a futás, gyakorlatilag minden emelkedőn gyalog megyek fel. Nem lesz ez jó... De haladunk és menthetetlenül elérjük a sárgát és megkezdjük az araszolást felfelé. Szaszáék jelenléte viccesebbé teszi az amúgy durva mászást, vigyorgunk saját ügyetlenkedésünkön ha már jó képet nem tudunk vágni a készülő fotókhoz :-) Hamarosan szelidül az emelkedő, megfutható volna ez a rész, de nem megy, sőt, apró görcsfélék rántanak a vádlimba, ami nagyon nem jellemző! Sznupit érzésem szerint majd szétveti az ideg, de kívül tiszta nyugalmat sugároz, magnéziumot, sót nyom a kezembe és haladunk tovább. A csúcs közeledtét jelzi az egyre erősödő szél is, felveszem a széldzsekit, de így sincs melegem. Végre felérünk, Kékes 2., nagyon örülök a teának, édes kekszet és sóba mártott sajtot nyomok hozzá, tökéletes! László Szilvi szerint Yoyék alig pár perce mentek el. 

Ez az egyik kedvenc képem :)  Forrás: terepfutas.hu/Szaszafotó

Elindulunk lefelé a kék háromszögön, kicsit köves, de nem vészesen meredek, jól lehet kocogni. Jól esne a gyorsabb tempó is, de a második körben is szükségem van az izmaimra így nem vagánykodok. Egyszercsak Mariann tűnik fel jobbról, picit elkavartak Yoyoval és a kék keresztről a hegyoldalban meredeken vágtak át. Együtt futunk majdnem a célig, ők egy picivel gyorsabbak, Yoyo már a második tányér levest tolja mikor beérünk. Hat órán belüli első kört szerettem volna, Sznupi is így tervezte, de az első kör végéig nem nézett időt, most örömmel nyugtázza, hogy alig lógunk ki az 5:30-ból. El is szöszölünk jó negyedórát, leves, mosdó, öltözködés, aztán nekiindulunk a második körnek.

Lazának érzem a lábakat, elsőre minden szép és jó, futni kezdünk, de hamar rájövök, elfárasztott ez a 36km rendesen, emelkedőn futva érezhetően száll el a pulzus és jönnek az ólomlábak. Ej, mi lesz itt?!  Szégyellem a pofám, de alig-alig futok, szinte végig gyalogolunk. Vámpiriék mennek el mellettünk lazán, eddig észre sem vettem, hogy mögöttünk voltak :o    Nagysokára érünk a Kékes alá, már megy le a nap, esek is egy szépet valami kőben, de szerencsére nincs nagy baj. Szinte sötétben érjük el a csúcsot, hideg szél fúj, még szeencse, hogy a síházban van a pont. Felvesszük a fejlámpát, eszünk-iszunk, közben befut valaki aki már a célba tart. Jó neki. Veszünk egy nagy levegőt és kifelé...

Hamar kiderül, ilyen terepen harmatgyenge a lámpám. Sznupiéhoz képest mintha mécsest gyújtottam volna :( Nem valami jó így a technikás lejtő, alig látom a köveket, gyökereket, közben a széltől a szemem is könnyezni kezd...hurrá :/  Folyton szólnom kell Sznupinak, hogy lassítson, pedig tudom, hogy sietnünk kéne és mennék is gyorsabban, de így is állandóan megbotlok a nem észlelt akadályokban. A bokaforgató részen  lehagyjuk a Csiga Tours csapatot, majd Parádóhuta előtt  RaZót és Vámpirit. Csodálkozom kicsit, hogy ilyen megfontoltan haladnak, Bogi lenyom engem simán bármikor. No mindegy, haladjunk! Alig várom Parádsasvárt, de közben rettegek is a sárgától. A szépséges szintúton vaddisznók robognak át előttünk, majd ismét dobok egy hasast enyhe félcsavarral, kis híjján a szakadékban kötve ki. Szegény Sznupira a frászt hozom, pedig enélkül és épp eléggé kivan. Persze fizikálisan meg se kottyan ez a táv neki, de ez a tötyörgés a szintidőhöz közel felőrli szép lassan...

Szintidőn belül érünk a pontra, rövid eszem-iszom és egy csepp vállmasszázs, izót kérek a púpba a hosszú mászáshoz és indulunk tovább. Próbálom nyugtatni magam, hogy az első körben is sokat gyalogoltam itt, bele kell férjünk az időbe, de siralmasan lassan megy még a gyaloglás is. Sznupi folyton tíz-húsz méterrel előttem, bevár, hümmög, nem hisztizik, nem reklamál, de nem is túl kommunikatív. A társalgás kimerül két szóban: -Gyere! / - Jövök.    Hamarosan visszaelőz a Csiga Tours aztán a sárga tövében Drakulady is...ez már a vég :( Vergődök felfelé, sötét van, fúj a szél, nem könnyű, de egyszer ennek is vége. Metsző szélben érjük el a ködös csúcsot. Kékes 4. Rápillantok az órámra, nem lesz lazázás lefelé, de sikerülnie kell! 

A ponton Ernő úgy fogad, mintha tengernyi időnk volna :) Bedobok két teát, sajt, ropi, és menni kell. Brutál szél van, az első pár percben szétfagyok, de a lejtőn futás hamar felmelegít, pláne mert minden erőmmel koncentrálok az útra, nehogy itt a végén essek el megint.  Nagyon lassan fogy a táv, pedig az első körben ez olyan rövidnek tűnt...igyekszem, de folyton megbotlok valamiben. Ismét beérjük Bogiékat, ők óvatosabbak lefelé. Az aszfaltra érve megkönnyebbülten kocogunk, kisvasút, már csak két kis kanyar van, még 6-7perc lehet a szintidőből, egyszercsak megakad a lábam a járda hibájában és elegánsan hasra-térdre vágódok lendületből. A már felszabadulni készülő adrenalin égtelen káromkodás formájában szakad ki belőlem, végig a lejtőn erre ügyeltem, hogy el ne essek, erre itt, 200méterre a céltól.... Sznupi kétségbeesett arccal vakar fel, közben RaZó és Bogi fut el mellettünk. Sántikálva indulok meg, nagyon fáj a térdem, de látom az órán, hogy futni kell, nincs mese. A sarkon már kézen fogva fordulunk be, nekünk szól utoljára a kolomp, csippan a dugóka, villan a vaku, kezet nyújt Csanya.  12:58:19   Még korán is érkeztünk :-) 

Köszönöm Sznupi! Mindent! 

Rendezés, útvonaljelölés, frissítés ötcsillagos.  Tökéletes verseny! Sajnálhatja aki nem volt ott! Rendezőknek, pontőröknek millió köszönet!