Az úgy kezdődött, hogy két hónapja lebuktam valami orvosi rutinvizsgálatnál, hogy csúnyán begyulladt a torkom. Én ugyan nem vettem észre, alig fájt, de alávettem magam az antibiotikum- és egyéb kúráknak. Már a 3. adag lórúgást is beszedtem, mire a hangom is elment, teljesen. Ma reggel meg már felkelni is csak azért voltam képes, mert Nagypapa 10 óra tájban idetelefonált, hogy akkor ők most eljönnek beteglátogatóba. Ettől aztán kellőképp megijedtem, az ilyesminek nem szokott jó vége lenni. Dani javasolta, hogy tegyünk egy lakatot a kapura, Marci meg sírni kezdett, hogy inkább nézzenek meg bennünket fényképen:-). Ők is örültek:-).
Ahogy lenni szokott, ebédidőben meg is érkeztek. Már akkor elkezdett felmenni a vérnyomásom, amikor a jó Nagyi sorbaültett bennünket, a gyerekekkel közölte, hogy maradjanak csöndben, amíg Ő itt van (velem most nem vot baj, úgysem beszélhetek:-) ), majd mindenkinek el kellett illedelmesen mesélnie, mi történt vele a héten. Aztán Marcinak olvasnia kellett hangosan 3 sort a kedvenc könyvéből, Nagypapa pedig elmutogattatta Danival az atlaszban Magyarország folyóit. Az én fejem már lilult, aztán gyorsan megrendszabályoztam a srácokat alattomosan hátulról, hogy ne meséljék még el az izét, mert sosem mennek el, én meg csendben gutaütést kapok. Azért  Nagyi távoztában észrevett néhány csikket a teraszon (vendégek voltak minap), aztán azokat összegyűjtve visszafordult, és a leggyilkosabb mosolyával megkérdezte, hogy ezek milyen csikkek, csak nem a fiúk dohányoznak????? Na, ettől teljesen kész voltam, de összeszedtem magam, és a leggyilkosabb mosolyommal közöltem, hogy nem bizony! Mit gondol vajon, a 7 vagy a 13 évesnek veszek cigit?
Füstölgő fejjel még megebédeltettem a fiúkat, aztán úgy éreztem, ha most nem megyünk ki a szabadba, itt fogok megőrülni. Még az életmentő délutáni szunyálásról is lemondtam, pedig már alig vártam ...
Az égiek kegyesek voltak, a szél is elállt. Marci eleinte vonakodott, de aztán Ő is  "megkívánta az erdőt", a végén alig lehetett hazatoloncolni. Bár a fák még csupaszok, de az ég tavasziasan kék volt, a levegő friss, megjelentek az avar alatt a finoman zöldellő zsenge fűszálak meg gizgazok, gyönyörűek voltak a remekművű csupasz nyírek. Mint megannyi műalkotás. Olyan békés volt minden, néhányan kocogtak, volt, aki lovagolt, mások csak bóklásztak mint mi. Persze a havas erdő is szép volt, amikor kimentünk szánkózni vagy sielni (he-he), de ez a tavaszi most nagyon ráfért a lelkemre:-)