Előzmények, avagy hogy jut el egy dinka futó Einstein szülőföldjére

Az egész úgy kezdődött, hogy Georg,a németországi trénerünk tavaly lerakott egy újságot az asztalomra egyik reggel, hogy olvassam el, írnak benne az ulmi maratonról. Nézzem meg a neten, és jövőre nevezzek be. Igenis, értettem.
Aztán tavasszal kaptam egy emailt német kollegáktól, hogy lehetőség van a Deutsche Telekom csapatban futni, egyenpólóban. Gyorsan meg is érdeklődtem, hogy nekünk is lehet-e, aztán pár levélváltás után az ágazatvezetőnk is támogatta az ötletet. Így aztán 3 kollegával együtt lelkesen készülni kezdtünk a versenyre.

Felkészülés

Szépen kitűztem magamnak a célt: 4:30-on belüli maraton, avagy legyőzni a "mumust". Adri kolleganőmmel (itt Adrienusha) rendszeresen futottunk együtt, hiszen megígértem neki: Ulmban lefutja a 10 km-t. Emellett persze csináltam a saját edzéseimet, hétvégi hosszúk, felkészülő versenyek. Az utolsó 6 hétben pedig Edzőbá vett kezelésbe, különböző szadista gyorsító edzésekkel tarkítva. Minden szép és jó lett volna, ha... De az utolsó 2 fontos hétvége edzéseit sikerült remekül keresztbehúznom. Első körben napszúrást kaptam a 4 órás szombati edzésem alkalmával, így a vasárnapi edzés kimaradt, következő héten pedig a kocsiajtóval akadt egy kisebb összetűzésem, aminek következtében a balesetin sikerült kikötni az ujjammal. Ez a járulékos fájdalmak és láz miatt 1 hét kiesést okozott.
Aztán jött a Nike félmaraton, ahol meglepő módon egészen jó eredményt produkáltam, így elkezdtünk bizakodni...

Final countdown

Eljött a várva-várt hétvége. Lázasan készülődtünk az útra. Szombat hajnalban még egy utolsó átmozgató futás szakadó esőben, aztán nemsoká indultunk a céges autóval Pest felé. Adrika első repülése volt, rettenetesen izgatott volt, folyton kérdezgette, hogy ez normális-e. Kisebb turbulenciák és másfél óra repülés után megérkeztünk Stuttgartba.
Itt Georg várt minket autóval, és már indultunk is tovább Ulmba, hogy időben kiérjünk a Mararthon Expora. Az Expon találkoztunk a német kolelgákkal, emgkaptuk az egyen futópólót, tartottunk egy közös bemelegítést-fotózást a parkban, aztán sösszeszedtük a rajtcsomagunkat és bámészkodtunk még egy keveset a különböző sport standoknál.
Innen Georg barátnőjét, Christinát összeszedve a hotel felé vettünk az irányt, aztán gyors kipakolást követően megcéloztunk a belvásorban a tésztapartyt.





Hasak tele, de azért olyan nincs, hogy egy süti ne férjen belénk. Meg is rohamoztunk az egyik helyi cukrászdát, egy utolsó verseny előtti szénhidrátfeltöltésre. Ezután egy kis sáta következett a belvárosban, közben szépen ránk is sötétedett. A szállásra menet még sikerült beállnunk kicsit táncolni az egyik utcai Oktoberfest-es mulatságon.
Este még gyorsan kikészítettük a másnapi szükséges holmikat, és nyugovóra tértünk.



A NAGY nap

Hajnal fél 7-kor nekem ébresztő volt, hiszen az én rajtom 9:00-kor volt (Adrinak és Zolinak a 10 km-hez 12:45-kor). Gyors öltözés, aztán rohanás le reggelizni. A hotelben rugalmasak voltak, a mi kedvünkért már reggel 7-től lehetett aznap reggelizni. Utána még gyorsan vissza a szobába, csomagot felkapni és indulás. Mivel Adri még fejére húzott paplannal aludt, csak egy üzenetet hagytam neki az éjjeliszekrényen: "Ügyes légy, megcsinálod!"





Georggal felpasszíroztuk magunkat a tömött villamosra, és megtanultuk: a tele villamosra még minden megállóban felfér 3-4 új ember. Reggel 5 fokot mutatott a hőmérő, így amíg lehetett, az Expo épületében melegedtünk, aztán fél 9-re kimentünk a kollegákkal megbeszélt találkozóhelyre. A hőmérséklet közben rohamosan emelkedett, mire elrajtoltunk lett vagy 8 fok is.

És RAJT

Hát ez is eljött. 6000 másik futóval együtt hömpölyögtünk végig Ulm utcáin. Az első 4 km fákkal határolt úton volt, itt még kisebb hepehupákkal. Aztán jöttek a mókásabb dolgok: hídból, emelkedőkből és macskakőből egy évre eleget láttam ezen a versenyen. Amikor vízre vágytam, nem éppen arra gondoltam, hogy 9x szeretnék átfutni a Dunán. Persze a német kollegák szerint ez a pálya sík - na ja, nekik az Alpokhoz képest minden az.
Az útvonal egyébként gyönyörű, mindenképpen megérte elmenni. Rengeteg parkos rész, és a belváros. A szervezés szuper, a frissítőpontokon víz, iso, banán, müzliszelet, cola, sör, magnézium, só, papírzsebkendő (!), kedves személyzet. Rengeteg fix és motoros vöröskeresztes segítő.
Az emelkedők és hidak miatt viszont 17 km-től mindenem fájt, 20 km-nél egy hajóra kéredzkedtem be wc-re, mosolyogtam a németek humorérzékén, hogy a város legszebb részeit akkor is megmutatják, ha oda 25 km után egy 15%-os emelkedőn kell felfutni. 27 km-nél sírtam, 30-nál vánszorogtam (emelkedő, felüljáró, imádom), 35-nél feltámadtam és elkezdtem "száguldani". 40-nél kibontottam a magyar zászlót (innentől jöttek a "forza Italia" örömkiáltások a szurkolóktól )



Aztán berobogtam a macskaköves emelkedőn az Ulmer Münster (szerintünk Ulmer Monster) előtti térre a célba. Elfáradtam, de megcsináltam. Nehéz pálya, így az időmmel elégedett vagyok.



És ami utána jön...

A célban aztán nagy örömködés a többiekkel, fotózkodás, Adri ugrándozása (1:06:41 lett neki a 10 km, nagyon büszke vagyok rá!), csomagösszeszedés, aztán visszavontultunk kicsit a szállásra. (A lépcsőt külön imádtunk.)





Este Georgéknál nagy vacsora, későig beszélgetés volt a program. Hétfőn a cég ulmi épületét látogattuk meg, aztán várost néztünk (Dóm-mászással egybekötve, bár én nem mentem fel teljesen a tetejére, mert a tériszony nagy úr, de Adri és Zoli megmászták, volt is vicces járása utána mindenkinek ). Aztán délután Stuttgart felé vettük az irányt, ahol a reptéren könnyes búcsúzkodás után elköszöntünk Georgtól és Christinától, és Németországtól is. Hajnali fél 2-re már Debrecenben is voltunk.



Szép volt, jó volt, visszajövünk! Adri jövőre már a félmaratont tűzte ki célnak.
Addig is vár még ránk sok km és sok vidám verseny.