Ma (megint) megkíséreltem meghosszabbitani a diákigazolványom. Abba az épületbe kellett mennem, ahol annak idején a fösulit kezdtük. Este 6 óra után volt, már sötétedett. Ballagtam végig az ismerös utcán, ahol régen reggelente annyiszor. Közben az egyik akkori kedvenc számomat hallgattam. Mintha semmi sem változott volna... És megvan még a sarki kisközért, a kifözde is, ahol annyiszor ebédeltünk... Azok a spagettik, azok a rántott palacsinták... Az épület is áll még. Mennyit ültünk itt ilyenkor, várva az este 6-7 órakor kezdödő előadásokat... A ruhatáros bácsi is megvan még, már nem is haragszom amiért annak idején leszakitotta a kabátom akasztóját, utána meg mindig morgott, hogy ezen a kabáton miért nincs egy rendes akasztó... Együttérzöen közli, hogy bizony nekem ma (ismét) nincs szerencsém, majd menjek holnap...
Sétálok kifelé az utcán, ahol régen minden este mentünk hazafelé... Akkor mint kis mazsola a nagy föiskoláról, most pedig táskámban a második diplomához vezetö bekötött szakdolgozat...
És akkor eszembe jut hogyan álltam ott életem elsö futóversenyének a rajtjánál... Mint az elsö nap az iskolában... És a babszem, vajon le tudom futni a 4 km-t? Sikerülni fog? Aztán másnap ámulva bámulom a Nike félmaraton rajtját... Hogy tudnak ennyit futni, félelmetes táv. Valaki átrobog a rajton egy fórumzászlóval, a hangosbemondóban "Hajrá Fórum", hmm, mi lehet az? Aztán beállok az én 3,5 km-es rajtomhoz. Vajon a tegnapi 4 km után menni fog? Aztán sikerül... Pár hét múlva a maraton rajtját szemlélem, még félelmetesebb táv, szinte fel sem tudom fogni... 2 hét mulva nagy megmérettetés: az elsö 10 km-es versenyem, a Coca Cola. Az érzés 9km-nél, hogy mostmár ha besétálok is beérek szintidön belül. Utána megfogalmazódik bennem a gondolat: egyszer talán én is futok félaratont? Közben megtudtam mi az a Fórum, szereztem sok kedves ismeröst, barátot... Lenkeanyuval egy félmaraton váltó a Balcsin, és akkor még nem is gondoltam... nem is gondoltam, hogy következö évben majd az egész távot egyedül futom... Hogy majd ott állok a Nagyok között a félmaraton rajnál... És hogy én idén ott fogok állni - mert ott fogok állni - a legfélelmetesebb táv rajtjánál... Közületek többekkel együtt. Már nagyon várom. Rettenetesen félek, de csakazértis megcsinálom.
Már nem is bánom, hogy nem sikerült az a diákigazolvány. Jót sétáltam. És gyűjtöttem egy kis eröt a nagy kihívásra. Már csak 1 hónap