Ez a bejegyzés most nem futásról fog szólni sajnos. (Megint köhögök, mostanra már taknyos is vagyok. Az okát egyszerűen nem tudom! )

Hogy a kollégáim nem normálisak azt eddig is sejtettem. Mostantól egészen biztos vagyok benne. :D Nem értem, hogy műszaki értelmiségieknek akik nem is épp tökkelütöttek (bár ez néha nem látszik rajtunk :) ), hogy lehet ilyen rengeteg esze.

Van nekünk 3 db megviselt, igen-igen túlterhelt nyomtatónk. Két lézer, egy tintasugaras. A nagy-nagy lézernyomtató és fénymásoó kütyü 9 éves, és a szervízesek már két éve sírva könyrögnek, hogoy cseréljük le. Valamiért most először a történelem folyamán fóliára kellett nyomtatni. Lehet tippelni a kollégák melyik nyomtatóval próbálták megoldani a fólia nyomtatást...

Bingó! A 9 éves, égetőfejes lézernyomtatóval! :) Strapabíró fólia volt. Utána viszonylag egyben ki tudtuk szedni a gépből. :) Hogy mennyi maradt belőle az égetőfejen azt nem szeretném tudni.

Utána hosszas röhögés után a leglassabb, legszerencsétlenebb tintasugaras kütyü megoldotta a problémát.

Az irodavezetővel most azon röhögünk, hogy tiszta mázli, hogy ezt nem valamelyik csaj csinálta. Évekig hallgatnánk, hogy mennyi eszünk is van összesen. :P

Izgatottn várom mi lesz még ma (vagy ezen a héten). Ha így indítjuk a hetet, itt még bármi elképzelhető. :D 

Hétvégén volt a Balcsi Marcsi. Már jó régen beneveztem a félmaratonra két részletben. Jó lépcsőfoknak gondoltam a tavaszi bécsi félmaratonra. Na persze ha jön az ősz, akkor én rendszerint megfázok, majd köhögök. Most is sikerült. Meg össze-vissza jöttek a munkák, sokszor nehezen jutottam el futni, volt az a kutyás történet is (az óta itthon nem merek egyedül nekiindulni).

Szóval 3 héttel a Balcsi előtt megfáztam. (Csoda, hogy csak ekkor, mert a drága kis kollégáim betegen is járnak dolgozni. Mitől lett a mi korosztályunk (az átlagéletkor erősen közelíti alulról a 30-at) ilyen sztahanovista azt nem tudom, de prímán körbe tudják fertőzni a fél irodát. A kis létszám miatt nálunk elég 2-3 beteg és komoly problémák tudnak adódni. No mindegy.) Jött a szokásos köhögés. Megijedtem na! Bár szerencsére hamarabb múlt, mint az orrmandula műtét előtt.

Utána anyám addig rágta a lelkem, míg másfél héttel a Balcsi előtt beoltattam magam. (Nem hiszek a "halálos" influenza járványban, de volt már nekem 41 fokos lázam 16 évesen és az se volt vicces. Miért ne ússzak meg valamit, amit el lehet kerülni? A médiában megjelent hülyeségek pedig nem ismernek határt...) Viszont ennek örömére megint nem ment a futás. Amúgy is 10 perces tempó körül szoktam edzeni. Így indultam el a Balcsira. Némi lelkiismeretfurdalással, meg a gondolattal, hogy adtam én már fel komolyabb versenyt is. :P

A 14 km-en nem volt meglepetés, hogy 500 métertől velem jött a záróbringás srác. Egyébiránt nagyon jófej volt. Jókat beszélgettünk, mikor bírtam. :) Lelkesen bíztatott minden megtett kilinél. Olyan 5 kili körül mondtam neki, hogy ne aggódjon értem, be fogok én érni, max. olyan lassan, hogy szegény lefagy a bringáról. :) Végülis 5 hete ment a 15 km. Most miért ne menne? A másik 7 kili délután már más kérdés... :P

Olyan 3 km körül kezdett elhúzni mellettem az élmezőny. Krisz meg is jegyezte utólag, hogy teljesen jó volt a mozgásom. (Általában tényleg nem ilyen szokott lenni. :P ) 6 km-nél kezdtem érezni, hogy a lúdtalpbetét vicceskedik velem, de gond nélkül mentünk tovább, elég egyenletesen. Valahol itt jött szembe Pen. Fotózott is aztán mondta, hogy már eltette a gépet, nem kell mosolyognom. :) Megbeszéltük, hogy a mosolygással nincs gond, de a futás az így megy és pont. Galopp miután beért visszajött értem. Mázli, hoy hozott magával innivalót, mert bizony az első körben elég volt 7 km-nél a frissítés, de a második 7 km-re nekem kellett már valami folyadék.

12 km körül kezdtem azt érezni, hogy ez má azé kicsit több, mint amit mostanság edzek. Kezdtem elfáradni, de simán beértem. :) Az előzetes készülések alapján saját magamnak volt a legmeglepőbb, hogy végig egész normális futómozgásom volt és nem lassultam be vészesen.

Aranyosak voltak a többiek. Elég sokan megvárták, amíg beérek. Péter Attila érdekődött is, hogy megyek-e fürödni. Na ez az amit nem. Sok hülyeségben benne vagyok. A mikuláskocogás rendes éves program, de nem fürdök novemberben a Balcsiban. :)

Na amikor levettem a cipm akkor jöttem rá, hogy hiába szoktam én már sokszor össze ezzel a talpbetéttel, most valahogy ki akart tolni velem. Sikerült összeszedni két 2-3 cm-es vízhólyagot a belső talpélekre. (Volt már rosszabb is, de akkor nem kellett újra futni aznap...)

A 7 km rajtjánál Anna és Farkas keveredtek mellém. Először azt hittem viccelnek, hogy jönnek velem végig, de teljesen komolyan gondolták. :) Farkas nem hitte el, hogy nem fázom amíg le nem ellenőrizte, hogy nem hideg a kezem. :) Neki azért néha sétálásra kellett vennie, hogy tartsa a tempót, de kitartott mellettünk.  És volt egy hölgy akinek a nevét nem tudom, de szépen mentünk együtt végig. Persze a záróbringás srác is megint csatlakozott hozzánk. Hivatali kötelessége. :) Mondjuk mondtam én neki már délelőtt, hogy délután fogunk még találkozni. :)

Igaz, olyan 4 km körül majdnem beborítottuk a tóba. Ugyanis közelgő jégesőt jósolt a felhők alapján. :D Szerencsére csak a fantáziája volt ilyen élénk.

Az igaz, hogy ezen a távon elindulni nagyon nem volt jó. Vízhólyagokkal, lemerevedett lábakkal kellett 1 km, amíg megtaláltam a futómozgást. De megtaláltam. Igazából nagy öröm volt, hogy itt sem lassultam le 9:30 körülre, pedig előzetesen ezen a távon akár 10 perces km-ekkel is számoltam.

Galopp itt is elém jött, így "átvett" Farkaséktól. A befutó előtt szépen megköszöntem a bringásoknak a kísérést, aztán még egy egész normális hajrára is futotta. :) Most is megvártak az ismerősök. Egész más így befutni, mint szétszedett pályán, alig 5-6 ismerős között. Köszönet a BSI-nek!

Az összesített eredményem tán egy perccel lett rosszabb, mint a két évvel ezelőtti hóesős félmarcsin. Most először elhittem, hogy áprilisban menni fog Bécsben a félmaraton. És most először éreztem meg az eredményét a hosszú lassú futásoknak, amire Gandi, meg Steve évek óta próbált rávenni. :) A betegségek után alig bírtam régebben 2 km-es távokkal újrakezdeni, most meg némi lábadozás után futottam egy 10-est minden komolyabb megerőltetés nélkül. Egyszer talán még sikerül is futni egy szülinapi félmaratont Budapesten a Niken. :) Pár éve múlva. :P

Este Péter Attila vezényletével fergeteges bulit sikerült összehozni. :) Igaz mikor Mira berángatott Pocokharcsával, Cicával és még a környéken fellelhető ismerősökkel együtt még nagyon tiltakoztam. (A legutóbbi nagy táncolós bulin a köhögéstől fuldokolva menekültem a konyhába.)  Meg abban sem igen bíztam, hogy még lábra tudok állni. De miután Zoncsival meggyőztek, hogy vállalják az egészségi állapotomért a felelősséget feladtam az ellenállást. :)Nekik volt igazuk. Egyrészt lazultak kissé a beállt izmaim (bár ma már nem tudom melyik részemnek mitől van izomláza, de oda se neki. :) ) másrészt csillapodott a köhögésem is. 

A vasárnapot végigszurkoltuk Mjoci lányával. Legnagyobb meglepetésemre a rajt előtt rámköszönt egy osztálytársam. Jött szurkolni a barátnőjének, aki élete első félmaratonjt futotta. Nagyon ügyi volt egyébként. :) 2 órán belül ért be és a végén még gyorsult is. Mondjuk én 3-szor is láttam a mezőnyben a leányzót, szegény srác egyszer, és a befutónál se találta meg. :) Még gyakorolnia kell ezt a műfajt, de menni fog neki. ;) 

Összességében nagyon jó volt! Alig várom a jövő évit. :)