Hol kezdjem? Sokan, sokfelé írtátok már, hogy a rossz idő milyen gondokat okoz számotokra. Mármint a sportolási lehetőségeket és főleg a motivációt figyelembe véve. De talán azt ti is elismeritek, hogy egy hófehér tájon futni miközben szépen havazik, nem tartozik a legrosszabb dolgok közé. Én inkább a hidegebb – netán esősebb – időt szeretem, épp ezért már tavaly nyár óta vártam arra, hogy egyszer havazás közben havas tájon futhassak. Ma ez az élmény is megadatott számomra. Persze futottam már hóban, de más olyanban, ami le van taposva és tiszta latyak meg jég, mint olyanban, mint ma. Teljesen hófehér volt az ösvény és még előttem senki! nem ’’rombolta’’ össze. Így ez a feladat rám várt. Bár lehet néhány járókelő furcsán nézett rám, hogy rendben van, hogy még ilyenkor is fut, de miért nem egyenesen? A válasz egyszerű: pár méter megtétele után hátranézve igazán szívderítő látványt nyújtott egy két lábnyomcsoport… Persze a hóban futás hátrányai is előjöttek. A sípcsontom már 500m után jelezte, hogy hiába a lelki boldogság neki ez nem igazán tetszik. A 3-4 cm-es hóban bizony küzdöttem a lépésekkel. No és persze volt még más is. Ha visszanéztem a szűz hóban lévő nyomokra nem lehetett nem észrevenni valamit. Azt, hogy ezt csak egy futó csinálta. Hiányzott még valami, valaki. Na igen. Az a 38-39-es méretű lábnyom. De ma jön haza Gabi és hátha esik még ilyen szépen a hó a hétvégén. Az lenne az igaz havas futás…