OptiVita Ultrafutó Kupa 2. állomás

Sárvár 24 órás Magyar Bajnokság

184.83 km, 8 helyezés

Idén második ultra távom, amit először teljesítek. A márciusi első 100 km-es versenyem után áprilisban első 24 órás versenyemen indultam.

A két versenytípus között ugyan óriási a különbség mind táv, mind idő tekintetében, de úgy éreztem a 100 km-es verseny teljesítése után, hogy felkészültem egy 24 órás teljesítésére, nyilván más tempóval, és más verseny taktikával.

Pénteken délután leutaztam, bejelentkeztem a szállásra, majd irány a rajtcsomag átvétel és tésztaparti. Sok ismerős arc, keveseket már névről is ismerek, a többieket meg szép lassan megismerem. Rajtszám megvolt, vacsorát megettem, két pohár sör mellett elbeszélgettem egy ismerős sráccal, majd elköszöntem és mentem a szállásra.

Korai fekvés, reggel 5-kor kelés. Gyorsan átálltam még korán a kocsival a versenypálya mellé, amíg még helyet találtam (mikor 8 óra után visszamentem, már zsúfolásig volt a környék a futók és segítőik autóival). A közeli LIDL-ben még vásároltam 24 üveg 0,5 literes ásványvizet, hogy legyen mibe bekeverni az izo-t, meg legyen vizem, amit futás közben csak felkapok, és közben megiszom. Nem akartam a futás első 6-8 órájában sokat büfézni sem a központi frissítőasztalnál, sem a sajátomnál. Ezt sikerült is tartanom. A kocsival szembeni zöld területen kipakoltam a cuccaimat, bekevertem 10 üveg izo-t előre, gyorsan átöltöztem, egy kis bemelegítés, és máris közeledett a 10 óra, irány a rajtzóna.

Felsorakoztunk, és 10-kor elrajtoltunk. Ahhoz képest, hogy ultraverseny, elég népes volt a mezőny a 6-12-24 órás futókkal, és váltókkal.

Mindig pulzust választok verseny (és edzés) tempónak. Úgy döntöttem, hogy a 130-as pulzust fogom tartani mindaddig, amíg ez megy. Ez edzéseken a laza futás tempója, de tudtam, hogy ez itt egy idő után már nem laza lesz, hanem tarthatatlanul fárasztó. Olyan 5 perces ezrek társulnak ehhez a pulzushoz, ami első 24-órásomon kezdésnek talán erős tempónak tűnhet, de meg vagyok győződve róla, hogy a képességekhez képest lassabb kezdés csak kicsivel odázza el azt a pillanatot, amikor már a test vesz visszább a tempóból. Kicsit később fáradnák el a 6 perces ezrekkel történő kezdéssel, de fáradnák attól is.

Tehát elindult a mezőny, róttuk a köröket. Maga a versenypálya nagyon tetszett. A Nádasdy várat gyönyörű várpark öleli körül, tele ránézésre évszázados fákkal. A versenypálya a park körüli úton vezet, amit a verseny idejére részlegesen lezárnak a gépjárműforgalom elől. A pálya vonalvezetése olyan, hogy ott akár 4 perces ezrekkel is lassítás nélkül lehet haladni. Sehol egy éles kanyar. Éjszaka közvilágítás biztosítja a jó látási viszonyokat. Tényleg ideális 24 órás pálya.

Ideális futóidő volt (még). Nem túl meleg, nem túl hűvös, nap nem sütött, így rövidnadrágban és ujjatlan felsőben nagyon komfortos volt a futás. Váltó ruha volt bőven, ami később a verseny feladásától mentett meg. De ez később.

Múlt az idő, gyűltek a kiló méterek. Nem vagyok az a beszélgetős futó. Edzéseimen mindig egyedül futok, ennek ellenére versenyeken nem idegenkedek tőle, alkalmat ad a többi futóval ismerkedésre. Így került Halama Levente mellé, és együtt mentünk egy darabig. Egy WC szünetet tartottam, ekkor elváltunk, és mivel kb egy tempót futottunk, csak sokára találkoztam újra vele.

Innentől egyedül futottam. Folyt a szurkolás a pálya széléről, és a pályán is. Én is biztattam a futótársakat egy-egy hajrával, mindenki tette a dolgát. Futni jöttünk, és futottunk is. A frissítéssel kapcsolatosan tartottam az előzetes tervet, szilárd és izo felváltva fogyott, elég bőségesen. A folyadékpótlással sem fukarkodtam, ami adott is okot a sűrű WC látogatásra. De legalább a dehidratáltság veszélye nem fenyegetett.

Szó mi szó, az első 6 óra sétagalopp volt, hamar eltelt. Fáradtam persze, de teljesen jó voltam testileg és mentálisan is, amikor megszólalt a sziréna a 6 órásoknak. Gondoltam nekünk már csak 3x6 óra van hátra, semmiség. Elbúcsúztattuk a hatórásokat, gratuláltunk mindenkinek, és róttuk tovább a köreinket.

A kezdeti tempó igazából nem tudom pontosan mikor, de visszaesett. Már csak a 125 környéki pulzus esett jól, és lényegesen lassabb tempó tartozott hozzá, mint ugyanezen pulzuson 0 km-rel kezdéskor tartozna.

Nem foglalkoztam vele, nekem ez a verseny még nem arról szólt, hogy szigorúan tempót tartsak, hanem hogy 24 órát végig a pályán töltsek, lehetőleg kevés sétával.

Ahogy telt az idő, sötétedett, közeledett az este, kicsit hűlt az idő, így magamra vettem egy rövid ujjú felsőt. Elhatároztam, hogy 10 óra elteltével este 8-kor átöltözöm éjszakai cuccokba. Nem volt még olyan hűvös, hogy hosszú nadrág kellett volna, de nem akartam megvárni, míg reszketek a hidegtől, főleg hogy a visszaesett tempó miatt már olyan hőtermelés sem volt.

Tehát 8 órakor átöltözés. Kint a frissítőasztalom mellett a szabadba. Nem volt nagy élmény, majd meg fagytam, míg fel nem öltöztem, de szükséges volt. Jó sok időm elment vele. Zoknit is cseréltem, mivel nem sokkal korábban kaptunk egy kis esőt (ízelítőt a későbbiekből), gondoltam akkor legyen az is száraz.

A cipő annyira nem ázott át, azt nem cseréltem. Így száraz ruhában rögtön jobban éreztem magam, mentem tovább körözni. Már a központi frissítőasztalról is csipegettem, megálltam büfézni, vizet vagy izo-t inni, és míg megittam, sétáltam. Még nem sokat, de jól esett az a 200-300 méter séta. Picit pihent a comb, és jobban el lehetett viselni a következő, megállás nélküli köröket.

És elkövetkezett a 12 óra. Nekik szólt a sziréna, a 12 órásoknak. Már este 10 volt. Búcsúztattuk őket is, gratuláltunk minden teljesítőnek, hiszen óriási sportteljesítményt tettek le ők is az asztalra azzal, hogy 12 órán keresztül a pályán körözgettek, és gyűjtötték a maguk kiló métereit.

Itt jutott eszembe az első 6 órásom. Még 2015-ben Székesfehérváron a 12 órás Magyar Bajnokság betétszámaként futottam. Akkor a sziréna először nekem szólt, és a 12 órás futók engem búcsúztattak.

Gratulált mindenki a teljesítésemhez, és én akkor azt gondoltam, hogy én már végeztem, nagyon elfáradtam, és ők még ugyanennyit a pályán fognak tölteni futással. Most én voltam azok között, akik a 12 órásokat búcsúztatták, és bizony nekem még ugyanennyi hátra volt. De hát ezért mentem Sárvárra, így elérzékenyülésre idő éppen lett volna, de helyette a futásra koncentráltam.

Így a 6 és 12 órás futók nélkül kicsit szellősebb lett a pálya, bár velük együtt a szurkolótábor is megfogyatkozott.

Átöltözéskor előkerestem a zenelejátszót, és innentől zenét hallgattam, hogy csökkentsem az éjszaka nyomasztó magányát. Fogalmam nem volt, hogyan fogom viselni az éjszakát. Nem emlékszem, hogy az elmúlt 10 évben lett volna átvirrasztott éjszakám, nem hogy közbe még fussak is. Vettem még délelőtt egy üveg kólát is, hogy legyen egy kis koffeintartalmú cukros lötty kéznél. Ittam két pohárral belőle, de ahogy az idő múlt, nem éreztem szükségét, így hanyagoltam.

Szóval múlt az idő, eljött a 23 óra, majd a 24 óra, és én teljesen rendben voltam, majdhogynem jól éreztem magam. Ehhez hozzájárult azért az is, hogy alkut kötöttem magammal. Megállapodtam abban, hogy csak olyan tempót futok, ami jól esik, amit a testem elfogad. Nem erőltetek semmi pulzust. Ha 115 esik jól akkor annyi lesz, azon futok és kész.

A másik megállapodás az volt, hogy futok három kört megállás nélkül, majd büfézek kicsit a frissítőasztalnál, fogok egy pohár vizet vagy izo-t, azzal elsétálok a saját frissítőasztalomig és közben megiszom, majd ha még kell valami ott is büfézek kicsit, aztán lehet tovább futni újabb három kört megállás nélkül. Ezzel kicsit pihentettem a fáradt lábaimat, és jutalmaztam is magamat. Így nem gyötörtem annyira a testem, az meg nem gyötörte annyira az agyamat.

Mindez oda vezetett, hogy semmilyen holtpont nem akart közeledni az éjszaka folyamán. Igaz látszólag nehezen gyűltek a kiló méterek, de azért gyűltek. Szóval egy szónak is száz a vége jól viseltem ez idáig az éjszakázást. Emlékeim szerint hajnali fél 2 környékén eredt el az eső újra, csak ezúttal nem is mutatta a jelét annak, hogy a közeljövőben el akar állni. Először csak szemerkélt, majd szép lassan és alattomosan olyan apró szemű agyon áztatós esővé szemtelenedett, úgyhogy az esőkabát újfent előkerült.

Futottam számtalanszor esőben, nem akadtam fent rajta. Folytattam az előzőekben felvázolt futási stratégiámat, immáron esőben. Közben meleg ételek is kerültek a büféasztalra, így előbb egy tányér gulyáslevessel sétáltam egy fél kört, majd később egy tányér túrós tésztával (szigorúan csak az asztalomig, onnantól futásra váltottam).

A jóisten az esővel megborsozta alaposan a futásunkat, és kicsit később jó sok erős paprikával viharos szél képében tovább keserítette az amúgy sem könnyű dolgunkat.

Szóval egyszer csak fújni kezdett a szél, majd még erősebben és még erősebben. Nincs annál cudarabb dolog a világon, mikor a viharos erejű szél az esőt a futó arcába csapja az éjszaka közepén.

Na, ez volt az a pillanat, amikor igazán szellős lett a versenypálya. Azt vettem észre, hogy alig találkozok futóval. Egy pillanatra felmerült az is bennem, mikor már egy órája fújt a szél, hogy lehetséges volna az, hogy esetleg félbeszakítnak és lefújnak egy Magyar Bajnokságot az időjárás miatt?

Gondoltam majdcsak szólnak, ha ez így van. Ameddig meg nem szólnak, addig lehet körözgetni.

Csak becsülni tudok, de talán ha 15-20 futó maradt a pályán. Körözgettem, és azért nem zárkóztam be teljesen. Néztem a pálya mellet maradt segítőket, a frissítőasztalnál a személyzetet. Hát nekik sem volt leányálom ott abban az időjárásban kitartani.

Az idő ugyan lassan, de csak telt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy fázom. Különösen a pálya azon szakaszán, ahol szembeszél volt, nagyon nem volt komfortos érzés.

Nincs mese, át kell újra öltöznöm. Itt említem meg, mennyire fontos az előrelátás. Amikor pakoltam össze a futócuccokat, mindenből pakoltam tartalékot, és a tartalék tartalékát. Ez mentett meg attól, hogy hajnal négykor feladjam a versenyt. Teljesen átázva, a viharos szélben a frissítőasztalom mellett felülről mindent levetettem. Nem kívánom senkinek azt az érzést. Pillanatok alatt csontig hatolt a hideg. Amilyen gyorsan csak tudtam, kapkodtam fel a tartalék felsőket, de már reszkettem. Két tartalék rövid ujjú volt még száraz, és egy vastag hosszú ujjú. Ez a réteg télen -5 fokig elég szokott lenni, ám most ebben is reszkettem. Előkerestem még egy kabátot, amit azért vittem, hogy a verseny végén, ha megállok, és nagyon fáznák, magamra tudjak kapni. Jó vastag téli kabát volt, nem igazán futócucc, de nem számított.

Azt is felvettem, majd vissza az esőkabátot. Kicsit jobb volt. Mire mindezzel végeztem, úgy ledermedtek az izmaim, hogy többé már nem találtam meg a korábbi formámat sem, pedig már a "korábbi formám" sem volt egy kapkodó idegbeteg.

Itt merült fel bennem az a gondolat, hogy talán be kéne szállni az autóba, kicsit megmelegedni (mondom, felöltözve is reszkettem), esetleg megvárni még eláll a szél. Tudom, hogy ez a verseny végét jelentette volna, és örülök, hogy nem a könnyebb utat választottam. A gondolat amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tovaszállt, én pedig újra a pályára léptem, és olyan totyogós kezdéssel igyekeztem futómozgást felvenni, sikerrel. Tudom irracionális a gondolat, de azt mondtam, már csak 6 óra, és vége a versenynek. Már mögöttem a neheze, ennek már most mennie kell, akár mi is lesz. És ment. Ahogy hajnalodott, kicsit megélénkült a környék. Visszatért néhány futó is, szurkolók is. Gyűltek a kiló méterek is. Elengedtem minden korábbi elképzelést az eredményt illetően, eredményes teljesítést szerettem volna, erőlködés és sérülés nélkül.

Az utolsó másfél óra már csak séta volt. A jobb combomban egy izom, (igazából ez inkább csípőizom lehet), ami a combcsont emeléséért felelős jelzett, hogy neki ez már kezd sok lenni. Amikor futómozgásra (na persze, jó lesz az gyenge kocogásnak is) akartam váltani kicsit fájt, így egy idő után nem erőltettem. Ha megúsztam 22 órát sérülés nélkül, ne legyen már az utolsó 2 órában. Megjegyzem, van az a táv, ami után a tempós séta is komoly sportteljesítmény tud lenni, pláne ha a viharos szél az embert tolja vissza. Itt már azért volt néha vicsor az arcomon, már kicsit elegem volt a szélből.

És elkövetkezett az, amikor az óra 23 órára váltott, és már csak egy óra volt hátra. Séta, evés, ivás, séta. Nyugisan, már nem sittem sehova.

Nem ragozom tovább, mikor utoljára áthaladtam a rajtkapun, 23 óra 57 perc meg néhány másodperc volt. Az utolsó kört még kicsit kocogva teljesítettem, elkocogtam a frissítőasztalomig, és ott vártam meg azt a 45 másodpercet, ami még hátravolt a versenyből. És végre eljött a mi időn vége is. Megcsináltuk. Megcsináltam. Nagyon boldog, és egyben büszke is voltam, és nagyon fáradt. Ismét egy sikeres versenyteljesítés. Ugyan a tervezett 200 km-t nem sikerült összegyűjtenem, de csöppet sem bánkódom miatta.

Ám az, hogy képes voltam kompromisszumot kötni magammal, és nem erőltettem görcsösen semmit oda vezetett, hogy a versenyről csak jó emlékeim és érzéseim vannak, nem pedig fájdalom, kínlódás és keserűség emlékeként él bennem. Fel sem merült bennem, hogy én még egyszer ilyen hosszút soha. Helyette az, hogy jövőre ugyanekkor ugyanitt, sokkal tapasztaltabban és felkészültebben.

És akkor kicsit kritikusan néhány dologról.

A kezdő tempóválasztás érzésem szerint nem volt sok. Most is ezt választanám. Amig tart  addig tart, utána úgyis csökken. Ha nem próbáljuk ki hosszú versenyen, soha nem tudjuk meg, hol tartunk a felkészüléssel. A hosszú távú iramálló képség megszerzéséhez hosszú évek sok-sok edzéssel eltöltött órái szükségesek, ezt siettetni érzésem szerint semmilyen extra mértékű plusz edzésmunkával nem lehet. Az csak sérüléshez vezet. Ki kell várni, és addig is szorgalmasan dolgozni.

Az edzéseim alapvetően jók, de be kell illesztenem legalább kéthetente egy 50-60 km-es hosszút, azzal a pulzussal, amivel az ilyen hosszúkat futni szeretném. Erre azért majd időt kell keresni, nem 2-3 óráról van szó alkalmanként.

Továbbra is jónak tartom a 40-60 km-es teljesítmény túrák versenyszerű megfutását. Itt a futással töltött idő számit inkább, nem a táv, de ez is megfelelő terhelés alá tudja hosszú ideig helyezni a szervezetet (természetesen az emelkedőket is meg kell futni, amennyire lehet, és nem csak a lejtőket megkocogni).

A frissítésem alapvetően nagyon jó volt. Első versenyem volt, ahol jelentéktelen súlyvesztéssel tértem haza, pedig ez volt a leghosszabb. Azonban a szilárd (többnyire valamilyen zabos energia szelet) energiapótlás irányából a szénhidrát tartalmú italporok irányába kell eltolnom a hangsúlyt.

Egyrészt gyorsabban felszívódik, de a legfontosabb, a folyadékkal együtt majdnem minden felszívódik, így nem kell tőle WC-re menni X időnként (most nem hasmenésről beszélek). Ha fontos a folyamatos haladás, jó, ha nem kell 4-5 alkalommal WC-re ülni. Meg kell találnom azt az egyensúlyt, hogy ne legyen mardosó éhség sem, meg WC-re szaladgálás sem. Ezt majd gyakorolnom kell.

Nagyon fontos, hogy ilyen hosszú versenyen nincs olyan, hogy felesleges ruha. Legyen sok tartalék mindenből, főleg ha számítani lehet ilyen cudar időre. És kéznél legyen. Bár ha valaki közvetlen a versenypálya mellett tud foglalni szállást, ő akár be is mehet átöltözni. De ez nem igaz mindenkire és mindenhol.

És itt van még a segítő kérdése. Még keresnem kell valakit, aki hajlandó szívni 24 órán keresztül egy ilyen versenyen. Addig is marad az egyedüli teljesítés.

Hát jó hosszúra sikeredett, pedig még néhányszor átolvasva sok-sok gondolatot hozzá lehetne tenni.

Még egy kósza gondolat férkőzött már tegnap az agyamba. Vajon milyen lehet egy olyan ultra táv, ami terepen zajlik, tartozik hozzá jó sok szint, és éjszaka is futni kell hegynek fel hegynek le. Valami, ami még több, még nagyobb kihívás, még nagyobb szívás. Na majd meglátom. Ám addig a közeljövőben néhény rövidebb verseny következik, amiket meg jó gyorsan meg kell futni.