Első sikertelen Kinizsim 2006

Nagyon lelkesen készűltem és vártam a NAGY napot. Ami el is érkezett.
A rajtból Petamival indultunk,rengeteg ember tömeggel.A haladás kicsit lassú,
de a Kevélyre felfele kicsit ritkult a tömeg , fenn a táj gyönyörű.
Bánya-hegyig igazán nem történ más csak mentünk,beszélgettünk.Kiss pihenő útán tovább.Sancimanó döntött,kiszáll a Vértestolnai műútnál.Nagyon sajnáltam,és Tzh is aki még korábban, nem elégszem már hol.Ezen a részen kicsit agyilag vissza fejlődtem,de a sós tepertő,és fél liter cola renbehozott.
Innen Aleszkával ,mentünk Ő szuper túrázó,és bizony sokszor lemaradtam,de a félelem,hogy egyedül maradok erőt adott a felzárkozáshoz , és sokszor meg is várt.
Koldusszállás előtt is meg útán is rengeteget küzdöttem a csoki masszával.De valahogy csak be értünk Koldusszállásra. Ahol a forrótea életet lehelt sáros fázós testembe.Itt nagyon sokan feladták. Mi kicsit ücsörögtünk,aztán tovább.
Nagyon nehezen haladtam a lejtős részeken,többet voltam a sárban,mint talpon.
Mire az eggyik lábam kicibáltam a sárból,a másik meg csúszott,és újra lent.
Volt,hogy felakartam mászni a fák alá hogy ott talán szilárdabb a talaj,de ott sem voltam sokáig,mert lecsúsztam.Valahogy még is elértük a Somlyóvárt,itt a tábortűz melege jól esett. A térdem itt már kissé fájt,de tudtam innen még van remény beérni a színtidőn belül.Mint útolag kiderül sajna nem.
az erdőben megint a csokis sár dagonya.és persze az órák óta tartó eső övezte útúnkat.Úgy rémlik itt már kezdett világosodni.Már jobban láttam hova esem,és mibe.
Éppen egy kanyarban küzdöttem a dagonyával a földön fekve,mikor megszólalt a telefonom.Yoyooka hívott, felkelt hajnal 4-kor,hogy érdeklődjön, élek-e,mi van velem.
Én csak ültem és a meghatotságtól eleredtek a könnyeim, és nagyon nagyon boldog voltam a sártengeri wellness pakolással a testemen,hogy ilyen barátaim vannak.nagyon köszönöm!
A telefontól erőre kapva négykéz-láb legyőztem a kanyart és ismét két lábon csúszkáltam . Aleszkát is beértem,mivel le pihent egy farőnkőn.Egy szer csak hallottuk a hirhedt kutyák hangját és az aútok zaja is felemelő volt.Ekkor negyed hét körül járt az idő ,és kb.5 km volt hátra , a remény vitt előre,hogy még beérhetünk.
Aleszka kicsit kezdet nagyon lassan haladni ,én sem voltam csúcs formában,de tudtam ha elhagyom magam,sose fogok aludni ma.Így hát nagy lépésekkel mosolyogva biztattam,hogy mindjárt kint leszünk az M1 -sen és onnan már csak 2 kili.De bizony nagyon nehezen haladtunk.Mint útólag kiderült,az 5 kilit 3 óra alatt tettük meg.De szerencsére a kutyákkal nem ,de a birkákkal találkoztunk,elöttünk vágtattak a legelőre ,mi udvariasan megálltunk és megvártuk mig elfogynak,és reménykedtünk a kutyák nem jönnek Nen jöttek.Végra kiértünk az M1-es
aluljáróhoz, itt nagyon tudtam örülni a beton utnak.aztán be az erdőbe megint,kiss csúszkálás,Aleszka biztatása,tarson ki már nem sok van hátra.meséltem neki a topikban olvasott piros háztetőkről,és a következő bal kanyarból már láttam is a gyönyörűséges cserepeket.a fázástól berekedt hanggal kiabáltam ,hogy Aleszka
Meegcsiináááltuk,Meegcsiináááltuuk!Kicsit könnyes lett a szemem,de a boldogság erősebb volt és felszárította.Az állomásnál Petemi várt és mutatta az útat az iskoláig.Itt sajna csak 1 pecsétet kaptunk,egy fórró teának nagyon tudtunk volna örülni.
igy sikerűlt a sikertelen Kinizsim. 25 óra 50 perc a vége.

Nagyon köszönöm TTB depónak a segítséget,én nélkülük bizti nem tudtan volna megcsinálni.
Köszönet Aleszkának aki végig velem volt meg várt,ha kellett .Köszönöm.