Az alábbi i g a z történetet egy másik, nem sportolásról szóló blogomban már leírtam. De most, aktualiítására tekintettel, ide is beragasztom; és egyben sikeres kihívás napi produkciókat kívánok mindenkinek
Az akácos mellett futottam, amikor kőhajításnyira egy fácántyúkot fedeztem fel az út közepén. Mintha csak rám várt volna. Amikor annyira megközelítettem, mint amennyire egy lapos kavics kacsázni képes a sima víztükrön, (próbáld ki!) elindult komótosan kocogva előttem.
- Ni csak, incselkedik! - gyorsítottam...
- Ni csak, követnek! - gyorsított ő is...
- Az nem lehet, hogy az apró lábaiddal lehagysz!
- Behemót hústorony! Úgysem érsz utol!
Bizony, hogy nem értem utol. Jó kétszáz méternyit futottunk együtt. Eleinte gyorsuló tempóban, aztán pedig beálltunk az én szubmaximális teljesítményemre - mindvégig tartva a közöttünk lévő távolságot.
Amikor őkelme látta, hogy nem telik több tőlem, rajtaütésszerű balra átot csinált futtában, és eltűnt az aljnövényzet között. Talányos, hogyan jött össze ez a challenge day…
Lehet, hogy őkelme csupán a kicsinyei közeléből csalt engem távolra, ügyes csellel hitegetve: utolérhetem…
Ne fuss versenyt a fácántyúkkal / hacsak nem vagy világklasszis!
Ezek a gyerekeim legkedvesebb történetei :)
Anyu, milyen állattal találkoztál ma? - az én fácánom is menekült, majd full sebességgel nekifutott a drótkerítésnek... végül felpattant és elrepült. Hála istennek, nem is tudom, hogy vittem volna haza :)