Voltam próbafutni szombaton. Szépen alakul a dolog, de nagyon enyhén, mégm indig fájdogálta térdem futás után, de futás közben már nem. Így azt hiszem ki-ki merészkedem az elkövetkezendő 2 hétben egy kis kardiós gyaloglásra, hogy ne egyből futással terheljem le a térdem - lehet, az se tesz neki jót. Mármint a hirtelen váltás. De nem sírok most nagyon, hogy nem mehetek futni, ugyanis elhatalmasodott rajtam a megfázás és a láz, így ma - lovaglás után :D - nem mentem már sehová. (A nap elején nem voltam még ilyen ramatyul xD)

Szóval, mondhatni nem a mai al egjobb napon. Betegség, a lovaglás kicsit nehézkes volt (kenjük azt is a betegségre :P), illetve ami még ma történt:

Épp befejeztem az ebédet és vittem vissza az élelmet a hűtőbe, mikor látom, hogy a szomszéd macskája játszik valamivel az udvaron. Nyáron gyíkokat fogott meg, őket elvettem tőle, tekintve, hogy minden hüllő védett itthon. De februárban nincs gyíkszezon. Odamentem hát, és láttam, hogy egy kis házi egérrel játszik a macska, aki még élt. Namármost, én tudom, hogy a macskának az a dolga, hogy megfogja az egeret, meg ösztönök, meg minden, de mint patkánytartó és elkötelezett rágcsálókedvelő, nem hagyhattam, hogy ha ösztönből is, de az egyébként az egész utca által etetett kandúrméretű nőstény macska kínozza szerencsétlen egeret. Így hát kisebb harc árán, de megszabadítottam a még mindig élő és lélegző zsákmányától. Szegény kis egérke, aki akkora volt, mint a legkisebb patim feje, nagyon meg volt ijedve, szóval behoztam a házba és megnéztem, mi van vele. A bal hátsó lábán volt egy nagyon mély sebe, lebetadinoztam neki és betettem a patik kisketrecébe, amit sérülés esetére tartunk fent. Kapott magkeveréket, patinasit, tojást, sajtot és vizet is, de csak feküdt ott szegény. Erősen sejtettem, hogy nem éli túl a dolgot, de ha így is lesz, akkor se élő macskajátékként végzi. Alig 40 perc múlva szegénykém nem élt. Eltemettük a kertben.

Ezek után sűrűn ismételgettük ap atiknak, hogy soha olyan jó életük nem volt, mint nálunk (házhoz jövő prémium kaja, állatorvosi ellátás, nyugodt élet, szeretet, meleg lakás, tiszta alom, stb.) ésl egyenek rohadtul hálásak. Persze, ők úgy látják, hogy nekik ez jár :) Szegény egérkét meg nagyon sajnáltuk, azért szerettük volna, ha megmarad :(

A lovaglásban sok minden szép és nehéz is, de számomra az egyik legnehezebb dolog, elkezelni a ló hülyeségeit. Vagyis, ha brahiból megijed és hirtelen oldalra lép, akkor ne essek le. Igen, ennyitől is le tudok ám esni. Mert összetojom magam, azért, de ezt ecseteltem is már. Szóval, lovazás ma, kimaradt 3 hét - az én térdem, aztán ónos eső, majd az edzőm lett beteg - végül ma én is jól voltam, az edzőm is jól volt, összejött a lovaglás. A ló reggeli futószár, majd terep után került alám, szóval mondhati nyugis volt. (Gazdája nem tudott egy hete kimenni hozzá, mert ő is beteg.) Szóval felülök, pálya, semmi extra - mármint a lónak, nekem minden kihívás volt - a ló azt mondta, hogy ő lusta és nem üget, én meg azt mondtam, hogy dehogynem. Szóval ezzel elvoltunk, aztért az első nehézségek után ment a dolog. Épp vígan tanügetünk, mikor hoppá! Ijedés van a semmitől - megint! Pandúr oldalra ki, ekkor szoktam én átellenesen leborulni a földre, de most annyira el voltam foglalva a tanügetéssel, hogy mentem a lóval. Totál rácsodálkozta, mert vártam az esést, de még mindig fent pislogtam a ló hátán. Pandúr meglepetésében meg is állt, szerintem nem értette, hogy mit keresek még odafent. Szóval wow, végre nem fordultam lefelé :D Ezután mentünk egy nagyobb "kiskört", hogy érintsünk a problémás részt megint, ahol ismét meg akart volna ijedni, meg is torpant (továbbra is fent maradtam), de mivel adtam neki a feladatot, hajlítottam, hajtotam előre, ezért nem tudta eldönteni, hogy megijedjen vagy teljesítse amit kérek tőle. Végül inkább teljesítette. Még volt egy kis rezdülés a kör végén aztán semmi. Már csak annyi kéne a dologhoz, hogy mikor hisztizik, akkor okés, hogy nem fordulok le, mert rászorítok, de ne dobjam fel a kezeimet szárastól a levegőbe, hanem inkább tartsam meg a szárakat. Remélhetőleg tapasztalattal kialakul a dolog és a legközelebbi minihisztinél sem esek le. Most, hogy fent maradtam, már gáz lenne leesni xD

Futni továbbra sem erőltettem, mert a múltkori minimenet után fájdogált a térdem. Messze nem olyan erősen és másnap már nem is fájt, de ez jelzés volt, hogym ég nincs kész a térdem a gyógyulási folyamattal. Nem tudom, mi ez: elvileg ránndulás, de elolvasva a rándulás tüneteit, ez nem rándulás. Tudok járni, nem dagadt fel. Nem is ciszta, mert nem érzek kézi tapogatásnál semmit és a fájdalom határozottan múlik. Erőltetés után simán feszül ott valami - szerintem izmok és nem az inak. Mindenesetre, ahogy olvasgattam a rándulásról kiderült számomra, hogy 4-6 hét is lehet a gyógyulási ideje, szóval a 3 hét utáni futás igencsak korán volt. Most adok neki minimum még egy hetet, de lehet, kettőt is. Csak már nagyon-nagyon hiányzik a futás :( De azzal vigasztalom magam, hogy elvileg köv. héten amúgy is esni fog végig + a megszokott futóútvonalam is túrják, talán végeznek, mire letelik a 2 hetem. De lovazás alatt pl.: semmit nem éreztem, se közben, se utána.

Szinte már teljesen jól vagyok :D Kicsit lassan gyógyulok, de már többségében nem fáj a térdem, ha felállok hosszabb ülés után, szóval.... a hét vége felé lehet, hogy ki tudok menni futni kicsit :) Rám is fér, mert kicsit.... megszaladtam a kajálással. Kis süti, kis csoki... eddig azért nem ettem ilyeneket, mert futottam és nem akartam a szemét kajával visszavetni maga, de most, hogy nem futok azonnal elcsábultam. Nem jó ez így. Illetve nem is csak a szemét kaja, hanem tészta, meg olajos cuccok... gyorsan felszívódó szénhidrátokat nem ehetnék - más betegség, hosszabb sztori - de ezer éve nem ettem hurkát és káposztás tésztát. Oh, a péksütiket még be se vallottam... szóval, mondhatni ja, letértem az egészséges életmódról. Futni kell.

Végre megszűnt a térdhajlati fájdalom! :D Erre maga az izület kezd el vacakolni :(

2,63 km lett a hónap első futása. Nem akartam nagyon leterhelni a térdem, ennyi esett jól, az összes jégkásás tócsát is kifogtam a nem vízálló cipőmmel, ami most szárad, így sikerült. A térdem még mindig.... kellemetlen. Már nem fáj, főleg nem a hajlatban, mint eddig, most a térd maga érződik. Nem az a kifejezett fájdalom, csak kellemetlen. Volt már ilyen úgy egy éve, akkor még nem volt futócipőm, akkor kaptam fájdalomcsillapítós porcerősítőt, szépen rendbe rakott. Most legalább csak az egyik térdem vacakol és nem mind a kettő, ez már haladás :D Szóval hétfőn beugrom a dokihoz kérek még egy adagot a múltkori "csodaszerből". Vajon most is hozzá fogja tenni, hogy ne fussak tovább? :D

Próbálom pozitívan felfogni a dolgot xD Persze, mondhatni, sportosé letet élek (futok heti 4x, az átlagemberhez képest ez sportosnak mondható :P), értelemszerűen emg kell támogatni kicsit a szervezetet ezzel-azzal. De azért valahol elkeserít a tudat, hogy itt vagyok 24 évesen, nem versenysportot űzök és mégis, érzem az izületeim.... mikor először fájtak a térdeim azt hittem, okés, mivel nincs futócipőm, az lehetett a gond, veszek egy párat, megeszem a gyógyszert, de mit aggódjak, fiatal vagyok! Erre megint előjött. Mondjuk, legalább várt majdnem egy évet. De akkor is. Lesújtó :(

Persze, nincs viszonyítási alapom, a családban egyedül én futok, Nemigen tudok senkit megkérdezni, hogy "Figyelj, már, ez így okés? Mármint értem, persze, nem okés, ha fáj valamid, de rendszeres sportnál, ha csak ennyiszer jön elő egy probléma, az még rendben van?"